Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Transznemű "nőt" indítanak a demokraták Vermontban

2018. augusztus 15. 10:30

Négy államban is előválasztásokat tartottak kedden az Egyesült Államokban, a haladó demokraták pedig újfent kitettek magukért: Minnesotában egy szomáliai származású nő a képviselőjelöltjük, Vermontban pedig egy transznemű szerzet indul a kormányzói székért.

Connecticutban, Vermontban, Minnesotában és Wisconsinban tartottak előválasztásokat, amelyeken mind a Republikánus Párt, mind a Demokrata Párt hívei arról döntöttek, hogy melyik jelölt szerepeljen a novemberi félidős választások jelöltlistáján. Novemberben a 435 tagú képviselőházat teljes egészében megújítják, míg a 100 tagú szenátus egyharmadát választják újra.

Christine Hallquist

A novemberi kongresszusi választásokon a két középnyugati állam, Minnesota és Wisconsin eredményei döntőek lesznek, ebben a két államban ugyanis szoros versenyt jeleznek előre. Két évtizede nem tapasztalt módon mindkét középnyugati államban magas volt a részvételi arány. Első kommentárjaikban a demokraták ezt biztató jelként értékelték az őszi választásokra nézve.

Előválasztást tartottak Connecticutban és Vermontban is. Az északkeleti Vermontban könnyen nyerte el a szenátori újrajelölést Bernie Sanders, aki a 2016-os demokrata párti elnökjelöltségért folytatott küzdelemben Hillary Clinton vetélytársa volt. Sanders mindazonáltal nem demokrata párti színekben, hanem függetlenként indult.

Vermontban a demokraták kormányzójelöltje a transznemű Christine Hallquist lesz. A CNN hírtelevízió kommentárja szerint ezzel a döntéssel Vermont történelmet írt.

Először fordul elő ugyanis, hogy az egyik nagy párt transznemű jelöltet indított az állam egészének politikáját befolyásoló választáson.

Hallquist három másik demokrata párti jelöltet győzött le. Az eddigi előválasztásokon 43 transznemű jelölt indult, elsöprő többségükben a Demokrata Párt színeiben, néhányan függetlenként, egy jelöltet pedig a Zöld Párt indított.

Kedden este jelentették be az egy héttel korábban, Kansasben tartott kormányzói előválasztás eredményét is. A voksok egy hétig tartó összeszámolása után a két republikánus jelölt közül az a Kris Kobach győzött, akit Donald Trump elnök biztosított a támogatásáról – írja az MTI.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Így robbantja rá Orbán Viktor a valóságot Európára

A salzburgi találkozón kérdezték a magyar miniszterelnököt arról, mi a megoldás a bevándorlásra. Orbán Viktor nem futott fölösleges köröket a válasszal.

Szijjártó: Magyarország kemény, de arányos választ fog adni, ha az ukránok kiutasítják a beregszászi konzult

Szijjártó: Magyarország kemény, de arányos választ fog adni, ha az ukránok kiutasítják a beregszászi konzult

kétharmad

Ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

ENSZ menekültügyi főbiztosa: nincs semmiféle migrációs válság Európában

ENSZ menekültügyi főbiztosa: nincs semmiféle migrációs válság Európában

amerika, london, párizs

A főbiztos, Filippo Grandi szerint Európában nincs semmiféle migrációs válság, az európai politikusoknak pedig "nem kéne civakodnia néhány hajó miatt", utalva itt a migránsokat taxizó hajókra.

Nincs panasz Duterte teljesítményére

Nincs panasz Duterte teljesítményére

amerika, london, párizs

Bár a nemzetközi sajtó elég sokszor támadja a Fülöp-szigeteki elnök drogellenes háborúját, a filippínók mégis elégedettek Rodrigo Duterte lépéseivel.

Még Merkel is hátrahőkölt, akkora felháborodást keltett kémfőnökének kirúgása

Még Merkel is hátrahőkölt, akkora felháborodást keltett kémfőnökének kirúgása

amerika, london, párizs

A német belügyi hírszerzés volt vezetőjét, Hans-Georg Maassent azért menesztették pozíciójából, mert gyakorlatilag azt mondta, Merkel orbitálisat hazudott. A döntésnek olyan óriási visszhangja lett, hogy az egész kormánykoalíció beleremegett.

Dömötör: nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet, akiknek a kezében ott van a kerítésvágó

Dömötör Csaba szerint nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet és a biztonságot, "akik kezében ott a kerítésvágó".

A legfelsőbb iráni vezető az USA támogatta arab országokat tette felelőssé a szombati merényletért

A legfelsőbb iráni vezető az USA támogatta arab országokat tette felelőssé a szombati merényletért

amerika, london, párizs

Ali Hamenei ajatollah az Egyesült Államok által támogatott, Perzsa-öböl menti arab államokat tette felelőssé egy közleményében a szombati merényletért.

A baloldali svéd kormányt okolja a stockholmi terrortámadás legfiatalabb áldozatának édesapja

A baloldali svéd kormányt okolja a stockholmi terrortámadás legfiatalabb áldozatának édesapja

amerika, london, párizs

A 11 éves kislányát elvesztő Stefan Akerlund egy független bizottság felállítását szorgalmazza, mely megvizsgálná, hogy a tavalyi stockholmi merényletért felelősek-e a baloldali kormány tagjai és a hatóságok vezetői.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére