Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Továbbra is az iszlamista terrorizmus a legnagyobb veszély Nagy-Britanniában

Bertha László

2018.06.04. 14:41

A brit belügyminiszter szerint továbbra is a szélsõséges iszlamista indíttatású terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt.
LONDON, 14:41

Sajid Javid, aki hétfőn ismertetett egyes részleteket a brit kormány felülvizsgált terrorizmusellenes stratégiájából, beszédében elmondta: a brit elhárító és bűnüldöző szolgálatok az elmúlt öt évben 25 iszlamista kötődésű merényletterv végrehajtását akadályozták meg.

Hozzátette: a rendőrség és az elhárítás jelenleg is ötszáznál több aktív műveletet folytat, és háromezer olyan embert tart nyilván, akiket e terrormegelőző műveletek során a hatóságok megítélése szerint „érdemes szemmel tartani”.

Sajid Javid szerint a szolgálatok nyilvántartásában 20 ezer olyan további személy szerepel, akik ellen a múltban vizsgálat folyt, és akik továbbra is veszélyt jelenthetnek.

A belügyminiszter szerint az al-Kaida terrorhálózat még mindig veszélyes, de a legfőbb fenyegetés az Iszlám Állam nevű terrorszervezet működése. Jóllehet az Iszlám Állam által létrehozott „kalifátus” már a múlté, a terrorcsoport továbbra is merényleteket tervez Nagy-Britanniában és másutt, emellett nem hagyott fel a tagtoborzással sem – mondta hétfői beszédében a brit belügyi tárca vezetője.

Az Iszlám Állam jelentette veszélyre nemrégiben a brit belső elhárítás (MI5) vezérigazgatója is felhívta a figyelmet.

Andrew Parker egy májusi biztonságpolitikai konferencián kijelentette: a nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint az Iszlám Állam Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről.

Parker elmondta: a londoni Westminster hídon tavaly márciusban elkövetett gázolásos és késeléses merénylet óta – amelyben öten haltak meg, köztük egy rendőr – a brit elhárító szolgálatok tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg.

Nagy-Britanniában a westminsteri támadással együtt tavaly öt terrorcselekményt hajtottak végre, ezeknek 36 halálos áldozatuk volt.

Sajid Javid belügyminiszter hétfői beszédében ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iszlamista fenyegetés mellett erősödik a szélsőjobboldal jelentette terrorveszély is.

Javid elmondta: a brit elhárító szolgálatok a Westminster hídon elkövetett terrortámadás óta négy szélsőjobboldali indíttatású merényletet akadályoztak meg.

A belügyminiszter szerint ez az összetett és többirányú terrorfenyegetés, valamint a tavalyi terrortámadási hullám megmutatta, hogy a terrorellenes hatóságok által gyűjtött hírszerzési információkat az eddiginél sokkal szélesebb körben és gyorsabban kell megosztani. A brit kormány ezért azt tervezi, hogy az MI5 feloldja a titkosítás alól és megosztja a helyi közösségek rendőri erőivel, illetve az önkormányzatokkal azokat az értesüléseket, amelyeket terrorista szimpátiával gyanúsítható britekről gyűjtött össze.

Javid szerint ennek révén hamarabb észre lehet majd venni a készülő terrortámadások előjeleit, például azt, ha egy helyi közösségen belül valaki gyanús vegyszereket vásárol gyanúsan nagy mennyiségben.

A belügyminiszter szerint a terrorellenes stratégia további fontos eleme a közösségi médiacégek bevonása. Ennek jelentőségét illusztrálandó elmondta: a Facebook csak az idei első negyedévben 1,9 millió olyan tartalmat távolított el felületeiről, amelyek az al-Kaidától vagy az Iszlám Államtól származtak.

Javid elmondta azt is, hogy a brit kormány az idén 50 millió fonttal több mint 750 millió fontra (csaknem 280 milliárd forintra) növeli a terrorellenes rendőri hatóságok közvetlen működésére fordított költségvetési ráfordítást, emellett több mint 1900 fővel növeli a hírszerzési és biztonsági szolgálatok létszámát – írja az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére