Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Történelmi méretû kihívások várnak Európára

Sümeghi Lóránt

2016.10.25. 11:58

Európának legalább öt-hat nagy kihívással kell szembenéznie - vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kanadai CBC televíziónak adott interjújában.

Európának legalább öt-hat nagy kihívással kell szembenéznie – vélekedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kanadai CBC televíziónak adott interjújában.

Szijjártó Péter ilyen komoly, történelmi kihívásnak nevezte például a migrációt, a terror elharapózását, az ukrajnai háborút, az energiabiztonsági kérdéseket vagy a Brexitet. Elmondása szerint ezek közül egyszerre már egy is elég lenne. A Kanadával folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások kudarca kapcsán hozzátette:

a legnagyobb veszély, ha Európa bezárkózik."

Az Európát érintő nagy kihívásokat feszegetve a kanadai riporter kitért Magyarország migránsokkal kapcsolatos álláspontjára is, melyben azt mondta: az Önök politikája nem látszik a legbarátságosabbnak. Szijjártó Péter ennek kapcsán leszögezte:

nagy különbség van a bevándorlás és az illegális migráció között, s ezt valószínűleg nem pontosan ugyanúgy értelmezik az óceán két partján."

Majd kifejtette, hogy tavaly másfél millió migráns érkezett Európába, s Magyarországnak 450 ezer migráns gondjával kellett megbirkóznia.

Õk lényegében határsértéssel léptek be az országba, többségük agresszívan viselkedett, visszautasított minden együttműködést a helyi hatóságokkal, és aztán elhagyta az országot Németország, Ausztria és Svédország felé – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette, nem nemzetközi jogról vagy alapvető emberi jogokról van szó, mert

a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, ám nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt mondja ki, hogy kiválaszthatsz egy országot, ahol élni akarsz, és oda mindenáron, határsértések révén is elmész."

A kötelező kvóták ügyéről szólva a miniszter közölte: a közös európai politikának inkább arra kellene irányulnia, hogy elérje az Európára nehezedő migrációs nyomás csökkenését. A magyar kormány álláspontja az – mondta Szijjártó Péter –, hogy képeseknek kell lennünk megvédenünk magunkat, s az Európai Unió területére történő belépésnek az európai és az egyes nemzeti államok közötti megegyezés alapján kell történnie. Mindeddig ez nem így volt. Leszögezte továbbá azt is, hogy 

Magyarország tartotta magát a schengeni megállapodásokhoz."

Szijjártó Péter kifejtette a magyar kormány ismert álláspontját, miszerint azokat az országokat kell segíteni – például Libanont, Jordániát, Törökországot –, amelyek a konfliktusok térségében vannak, hogy képesek legyenek gondoskodni a háború elől menekülőkről:

a mi felelősségünk az, hogy a menekültek az otthonaikhoz legközelebb maradhassanak, s majd a helyzet normalizálódásakor mielőbb hazatérhessenek."

A magyar diplomácia vezetője végül arról beszélt, hogy a menekültválság megoldásának alapkérdése: a szíriai válság megoldása, ehhez viszont elengedhetetlen a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország megegyezése.

(MTI)
 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére