Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#sport
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Történelmi győzelmet aratott egy kis balkáni ország vezetője

2018. április 16. 06:35

PODGORICA, 6:35

Milo Djukanovic lassan Montenegró örökös elnökének tekinthető.

Az előzetes eredmények szerint Milo Djukanovic már az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában megszerezte a szavazatok több mint ötven százalékát, és ezzel megnyerte a voksolást – írja az MTI.

Fotó: AFP

A Djukanovic vezette Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) már be is jelentette, hogy Montenegró új köztársasági elnöke Milo Djukanovic lett. Milos Nikolic, a DPS képviselője újságíróknak azt mondta, Djukanovic nagy és történelmi győzelmet aratott egy olyan választási versenyben, amelyben "egyedül volt mindenki ellen".

Az országos választási bizottság még nem közölt előzetes adatokat, ám két megfigyelőközpont felmérése szerint sem kell második fordulót tartani, Djukanovicra ugyanis már az első fordulóban a szavazópolgárok 53-54 százaléka szavazott, míg a legfőbb riválisának tartott, párton kívüli Mladen Bojanic a voksok 33 százalékát szerezte meg.

Bojanic esti sajtótájékoztatóján közölte: nem fog gratulálni Djukanovicnak. Megköszönte a támogatást, majd leszögezte: nem adja fel a harcot, megmutatkozott, hogy szükség van az általa képviselt elvekre, ezért tovább fog küzdeni azért, hogy "felszabadítsa Montenegrót Djukanovic diktatúrája alól".

A nem hivatalos adatok szerint a végleges részvételi arány 64 százalékos volt, míg a választási bizottság által közölt adatok alapján este fél nyolcig a szavazópolgárok 61,6 százaléka voksolt.

Az elnöki tisztségért hét jelölt indult. Filip Vujanovic leköszönő államfő mandátuma május 20-án jár le, Milo Djukanovic ezt követően veheti át tőle az elnöki posztot. A politikus korábban 27 évig vezette már az országot hat mandátumban miniszterelnökként, egyszer pedig köztársasági elnökként.

Milo Djukanovic volt az, aki 2006-ban függetlenítette Montenegrót Szerbiától, később pedig a Nyugat felé fordult, szakított Oroszországgal, valamint elindította az európai uniós és NATO-csatlakozási tárgyalásokat, amelyek eredményeként Podgorica már a 35 fejezetből 30-at megnyitott Brüsszellel a csatlakozási tárgyalások során, és várhatóan 2025-re az EU teljes jogú tagjává válik. A NATO-nak már tavaly tagjává vált a kis balkáni ország. A többi jelölt az EU-val fenntartott kapcsolat lazítását és az Oroszországgal való viszony megerősítését ígérte.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Brüsszel a migránsokkal akarja enyhíteni a munkaerőhiányt

Brüsszel a migránsokkal akarja enyhíteni a munkaerőhiányt

amerika, london, párizs

Egy közép-portugáliai kisvárosban Idanha-a-Nova-ban a helyi dolgozók között egyre több a migráns.

A baloldal úgy tudja lemosni magáról a hazaáruló bélyeget, ha bocsánatot kér a magyaroktól

A baloldal úgy tudja lemosni magáról a hazaáruló bélyeget, ha bocsánatot kér a magyaroktól

kétharmad

A magyar baloldalnak sok mindenért kell bocsánatot kérnie, hiszen az elmúlt történelmi időszakban rombolást és káoszt hagytak maguk után.

Magyarország az egyetlen biztonságos hely Európában a zsidók számára

Magyarország az egyetlen biztonságos hely Európában a zsidók számára

kétharmad

Orbán Viktor izraeli látogatása nemcsak diplomáciailag hatalmas előrelépés Magyarország számára, de elismerés is, hiszen Izrael nyíltan kifejezte bizalmát hazánk iránt, ezzel elismerve, hogy az európai zsidóság számára Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely.

Demográfiai válság - okok és lehetséges megoldások

A választási győzelmet követően a kormányfő az újonnan megalakuló kormány elsődleges céljának a demográfiai helyzet javítását, a népességcsökkenés megállítását jelölte meg.

889
A németek jobban bíznak az osztrák kancellárban, mint Merkelben

A németek jobban bíznak az osztrák kancellárban, mint Merkelben

amerika, london, párizs

Nem Sebastian Kurz az egyetlen külföldi politikus, aki népszerűbb Németországban Angela Merkelnél.

Kezdődik a világ legizgalmasabb bajnoksága!

Kezdődik a világ legizgalmasabb bajnoksága!

hajrá, magyarok!

Miközben három magyar csapat még Európában vitézkedik, a világbajnokság pedig alig ért véget, az NB I. már el is rajtol.

Az osztrák alkancellár szerint abszurd a Magyarország elleni eljárás

Heinz-Christian Strache közösségi oldalán fejtette ki véleményét a Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárásról.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére