Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Törölhetik Ukrajna és Grúzia vízumkényszerét

H888R

2015. december 19. 08:42

Brüsszel, 23:00

Az Európai Bizottság ajánlást tett arra, hogy az uniós tagállamok szüntessék meg a vízumkötelezettséget Ukrajna és Grúzia állampolgárai számára - jelentette be pénteken Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az uniós intézmény elnöke.

A bizottság javasolta az uniós országoknak, hogy mielőbb hozzanak meg egy erre vonatkozó döntést. Juncker közölte azt is, hogy Koszovó esetében 2016 elején tesznek hasonló ajánlást, addig az országnak még néhány követelményt teljesítenie kell, továbbá biztosítania kell Brüsszelt arról, hogy az ország területéről nem indul el újabb migrációs hullám az EU-ba.

Ukrajna és Grúzia kormánya már régóta vár a vízumkötelezettség megszüntetésére, amely egyúttal reformtörekvéseik elismerése is lenne. A bizottság ajánlásának elnyeréséhez adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat az európai normákhoz kellett igazítaniuk. Egyúttal garantálniuk kellett többek között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre.

Az unió mellett a NATO is elismeri a demokrácia kiépítése érdekében tett grúz erőfeszítéseket, amelynek a katonai szervezet december 2-i, kétnapos brüsszeli külügyminiszteri értekezletének résztvevői hangot is adtak, megjegyezve, hogy Montenegró meghívása utánfolytatni kell a bővítés tárgyalási folyamatait Grúziával és Macedóniával is.

Ami Ukrajnát illeti, Petro Porosenko ukrán elnökkel Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk európai tanácsi elnök és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke folytatott megbeszélést szerda este Brüsszelben.

A megbeszélést követően a résztvevők leszögezték, hogy 2016. január 1-jén életbe lép az EU-val a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet az orosz nyomásgyakorlás sem fog megakadályozni.

A pénteken befejeződött uniós csúcson az uniós vezetők elismerték Ukrajna reformintézkedéseit és a vízumliberalizációs folyamat felgyorsítása mellett érveltek.

Koszovóval az Európai Unió Tanácsa 2015 októberében írta alá első stabilizációs és társulási megállapodását. Ezt követően kedden, a parlament strasbourgi plenáris ülésén tárgyaltak Koszovó vízummentességéről. Az EU-csúcs záródokumentumában pedig az unió tanácsa arra ösztönzi Koszovót, hogy folytassa erőfeszítéseit minden olyan feltétel teljesítése érdekében, amely a vízumliberalizáció folyamatát előmozdíthatja.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

25 százalékkal nőtt a szexuális bűncselekmények száma Ausztriában a migránsválság óta

Az osztrák kormány a héten hozta nyilvánosságra a 2016-os bűnügyi statisztikát.

450 ezren tüntetnek Barcelonában

450 ezren tüntetnek Barcelonában

amerika, london, párizs

Mintegy 450 ezren tüntettek Barcelonában a katalán függetlenség mellett a helyi rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint.

Kiszivárgott NATO-jelentés: egy esetleges orosz támadás elsöpörné Kelet-Európát

Kiszivárgott NATO-jelentés: egy esetleges orosz támadás elsöpörné Kelet-Európát

amerika, london, párizs

Egy bizalmas NATO-jelentés szerint a szövetség nem tudná megvédeni magát egy esetleges orosz támadás esetén.

A cseh jobboldal megnyerte a választásokat

A cseh jobboldal megnyerte a választásokat

amerika, london, párizs

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.

Lecsaptak a világ legnagyobb pedofil hálózatára

Lecsaptak a világ legnagyobb pedofil hálózatára

amerika, london, párizs

A rendőrség különleges egységei egy kiterjedt pedofil hálózatra csaptak le Brazíliában. Az elfogottak között nyugállományú rendőrök, köztisztviselők és ifjúsági sportklubok vezetői is voltak.

Trump nyilvánossá teszi a John F. Kennedy meggyilkolásáról szóló dokumentumokat

Trump nyilvánossá teszi a John F. Kennedy meggyilkolásáról szóló dokumentumokat

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök Twitteren jelentette be, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a John F. Kennedy, korábbi amerikai elnök meggyilkolásával kapcsolatos összes titkos dokumentumot. Az 1963. november 22-i, dallasi gyilkosság azóta is az összeesküvés-elméletek hívőinek és gyártóinak egyik kedvenc célpontja, így végre tiszta víz kerülhet a pohárba. Vagy mégsem?

A részeredmények szerint az ANO magasan megnyeri a cseh választásokat

A részeredmények szerint az ANO magasan megnyeri a cseh választásokat

amerika, london, párizs

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom a részeredmények szerint magabiztos győzelmet arathat a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére