Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Törökország visszaállítaná a halálbüntetést

2017. március 18. 15:58

ANKARA, 15:58

A török államfő arról beszélt ma, hogy az áprilisi népszavazás után mindenképpen aláírná, ha a parlament a halálbüntetés visszaállításáról dönt. 2014-ben azért helyezték hatályon kívül a törvényt, mert ez volt az egyik alapvető feltétele Törökország uniós csatlakozási tárgyalásai megkezdésének. 

Recep Tayyip Erdogan államfő arra számít, hogy az elnöki rendszer bevezetéséről április 16-án tartandó népszavazás után a parlament a halálbüntetés újbóli bevezetéséről dönt. 

A mártírok családjainak, hőseink családjainak nem kell emiatt aggódniuk"

– fogalmazott az elnök, azokra a törökökre utalva, akik a július közepi puccskísérlet idején szembeszálltak a puccsistákkal és támogatták az államfőt.

Fotó: AFP

Erdogan az elmúlt hetekben már több alkalommal kijelentette, hogy haladéktalanul aláírja a halálbüntetés újbóli bevezetéséről szóló törvényt, ha a parlament elfogadja azt. Minden alkalommal utalt arra is, hogy a törökök túlnyomó többsége ezt követeli. Törökországban 2014-ben helyezték hatályon kívül a halálbüntetést, mégpedig párhuzamosan a török uniós csatlakozási tárgyalásokkal.

Az Európai Unió ugyanakkor többször is jelezte, hogy a halálbüntetés visszaállítása a csatlakozási tárgyalások végét jelentené.

Az országban április 16-án rendeznek népszavazást az elnöki rendszer bevezetéséről. Ha a referendumot megszavazzák, megszűnik a miniszterelnöki tisztség, és a végrehajtó hatalom feje – teljhatalommal – az államfő, Recep Tayyip Erdogan lesz.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Brüsszel azonnal bevetette fegyverét

Brüsszel azonnal bevetette fegyverét

közeleg a tél

Megkezdődött a hazánk elleni támadássorozat. A legfrissebb információk szerint eljárás indul Brüsszelben a felsőoktatási törvény módosítása miatt.

Brüsszel felsorakozott Soros mögött

Brüsszel felsorakozott Soros mögött

közeleg a tél

Kedden Guy Verhofstadt és az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) szervezésében meghallgatták a Soros-egyetem rektorát az Európai Parlamentben. Az EP ballib képviselői természetesen a magyar embereket hibáztatják a kialakult helyzet miatt.

Orbán ismét megküzd Brüsszellel

Orbán ismét megküzd Brüsszellel

közeleg a tél

Az Európai Parlamentben (EP) szerdán plenáris vitát tartanak Magyarország helyzetéről. Ismét. Az ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is hazánk védelmében.

Így készül Orbán Viktor a küzdelemre

Ma az Európai Parlamentben (EP) plenáris vitát tartanak hazánk helyzetéről. Az ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.

Soros beültette az embereit az unióba

A kiszivárogtatott dokumentumok szerint az amerikai milliárdoshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványnak 226 megbízható szövetségese van az EP padsoraiban.

Brüsszel kért egy pofont Orbántól

Brüsszel kért egy pofont Orbántól

közeleg a tél

Soros György nagy befolyással rendelkezik az Európai Parlamentben, itthon még nagyobb hatalommal bír - hangzott el az M1-en.

Soros vagy Orbán?

Kövesd nálunk élőben 14:45-től, hogy Orbán Viktor Brüsszelben ismét kiáll a magyarokért!

Soros egyetemén az ideológiafüggetlen tárgyak háttérbe szorulnak

Soros egyetemén az ideológiafüggetlen tárgyak háttérbe szorulnak

közeleg a tél

A Közép-európai Egyetem egy "keskeny nyomtávú" egyetem, csak társadalomtudományi, politikatudományi, közgazdasági és jogi képzése van. Míg a térképészet vagy a biológia ideológiafüggetlen, addig a Közép-európai Egyetemen oktatott tárgyak ideológiaorientáltak, szemléletet is adnak - mondta a Magyar Hírlapnak Klinghammer István akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és az egyetem volt rektora, korábbi felsőoktatási államtitkár.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére