Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Több mint kétezer milliárd jut a családokra jövőre

2018. július 12. 16:02

A család az egyik legnagyobb nemzeti kincs, amit ápolni, védeni, gyarapítani kell - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön egy nemzetközi konferencián, Veszprémben.

Novák Katalin a vasárnapig tartó IX. Családkongresszus nyitónapján kiemelte: egész Európában alacsony a gyermekvállalási kedv, ezért különösen fontos, hogy olyan magyar modell legyen, amelynek lényege, hogy "odafigyelünk a fiatalokra, a családokra, s amelynek eredményeként megőrizzük és gyarapítjuk nemzeti kincsünket, a családot". 

Ezt célozza egyebek mellett a jövő évi költségvetés is, amelyben 2 ezer milliárd forintot meghaladó összeg jut a családok támogatására

– tette hozzá.

Közölte, az Európai Unióban 100 családban 160 gyermek, Magyarországon pedig 150 gyermek születik átlagosan, ami elmarad a kívánatos 200-as átlagtól. Ezért nagyon fontos szem előtt tartani a "közös európai felelősségünket" – húzta alá. Szavai szerint a "kincsünk a család" jelmondat, amelyet a konferencia mottójának választottak, jól mutatja, hogy felülmúlhatatlan értékről van szó. Hangsúlyozta:

ezt az értéket nem elég csodálni, védeni kell, hiszen el is lehet herdálni." 

Egy családi környezetben készült fénykép sokkal többet árul el valakiről, mint egy hivatalos fotó, egy gyermek születése, a család gyarapodása pedig az élet legfontosabb pillanata – fogalmazott Novák Katalin. Fontosnak nevezte, hogy családközpontú legyen az ország, "ezért a célért a kormány együtt dolgozik a családszervezetekkel".

Előadását követően Novák Katalin Pro Familiis díjat adott át Anna Záborská szlovák európai parlamenti (EP-) képviselőnek. A kereszténydemokrata politikust az EP-ben a családok érdekében végzett tevékenységéért, valamint a családok jövőjét érintő konferenciák szervezéséért díjazta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A vasárnapig tartó konferencia szakmai előadásokkal, családi és gyermekprogramokkal folytatódik.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

century-on

A Facebook követi és listázza azokat a felhasználókat, akiket "kockázatosnak" ítél, különös tekintettel azokra, akik a cég valamely dolgozóját, vezetőjét fenyegették meg.

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

amerika, london, párizs

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.

Így sivalkodtak a bevándorláspártiak a magyar gyermekekről szóló akcióterv miatt

Így sivalkodtak a bevándorláspártiak a magyar gyermekekről szóló akcióterv miatt

kétharmad

Szülesztő program, fércmű, szemétség, asszonyhitel - ilyen szavakkal illették az ellenzékiek a kormány által meghirdetett hétpontos családvédelmi akciótervet.

A bevándorlókat választaná az osztrák baloldal az emberek biztonsága helyett

A bevándorlókat választaná az osztrák baloldal az emberek biztonsága helyett

amerika, london, párizs

Herbert Kickl belügyminiszter biztonságpolitikai okokból módosítaná az osztrák alkotmányt, ám ehhez az ellenzéki képviselők szavazataira is szüksége lenne. A szocialisták és a liberálisok azonban egyelőre nem támogatják a szigorításokat.

Köves Slomó szerint nincs erkölcsi alapja a Jobbikkal való szövetségkötésnek

Köves Slomó szerint nincs erkölcsi alapja a Jobbikkal való szövetségkötésnek

kétharmad

Karácsony Gergelynek a zsidók listázását mentegető kijelentése után most nem az a kérdés, hogy bocsánatot kért vagy sem, hanem az a kérdés, hogy megvan-e az az erkölcsi alap, hogy együtt induljanak egy választáson vagy nincs - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az Echo TV G. Fodor Gábor által vezetett "A nyolcas" című műsorában.

Nem fogadná vissza a brit kormány a dzsihadista feleségnek állt bevándorlót

A 19 éves Shamima Begum csatlakozott az Iszlám Államhoz, de most, hogy a terrorszervezet szétesőben van, már visszatérne Nagy-Britanniába. A szigetország erről hallani sem akar.

A végső csata előtt az ISIS-feleségek el akarták hagyni a csatamezőt, de a terroristák ezt nem engedték

A dzsihadisták feleségei megpróbáltak elmenekülni a végső csata elől, ám a jelentések szerint a terroristák egy része ezt nem engedte, sőt megölték saját feleségeiket.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére