Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Több mint 200 ezer ember menekült el Szíriából április eleje óta

2017. július 28. 06:28

RAKKA, 6:28

Több mint 200 ezer ember menekült el otthonából az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet szíriai "fővárosának" számító, ostrom alatt álló észak-szíriai Rakkából és környékéről április eleje óta – közölte csütörtökön Ursula Mueller, az ENSZ humanitárius koordinátorának helyettese.

A számadatok alapján csak júliusban több mint 30 ezer ember volt kénytelen elhagyni otthonát a város és környékén folyó harcok miatt, amelyeket a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet milicistái vívnak a dzsihadistákkal a város felszabadításáért.

Az ostromban részt vevő egyik arab milícia azonban csütörtöki jelentése szerint az SDF Rakkának csaknem 30 százalékát sikeresen ellenőrzése alá vonta azóta, hogy június 6-án megindította az IÁ szíriai “fővárosának” felszabadítását célzó ostromát, amelyben az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és amerikai különleges erők is segítik.

Közben a szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet jelentette, hogy szerda éjszaka legalább 29 személy, közte 8 kiskorú vesztette életét a nemzetközi koalíció egyik, a dzsihadisták ellenőrzése alatt álló területek ellen intézett légicsapásában a városban.

Mueller csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában Jordániából videofelvételen keresztül bejelentkezve azt mondta: 20 ezer és 50 ezer ember közé teszik azok számát, akik továbbra is a városban, és feltehetőleg az IÁ fogságában tartózkodnak.

Fotó: AFP

Az ENSZ humanitárius koordinátor-helyettese emellett arról számolt be, hogy a világszervezet az utóbbi hónapban képtelen volt eljuttatni humanitárius segélyszállítmányát az ostromlott térségbe. Mueller mindezért a szíriai kormányt, a fegyveres csoportokat és a harcokat okolta.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Sikerült a csoda: legyőztük a vb-döntős horvátokat!

Sikerült a csoda: legyőztük a vb-döntős horvátokat!

hajrá, magyarok!

Egy remek hangulatú mérkőzésen óriási győzelem. Szép volt fiúk!

Mi történik akkor, ha a saját árnyékod vesz üldözőbe?

Mi történik akkor, ha a saját árnyékod vesz üldözőbe?

szabad vasárnap

Íme egy tökéletes horrorfilm, amely első sorban megrémiszt, de mindeközben elgondolkoztat és szórakoztat. Mi-kritika.

Az Európai Unió példát vehetne a Hungary Helps programról

Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.

Attól, hogy legyőzték az Iszlám Államot, az eszme és a veszély még megmarad

Attól, hogy legyőzték az Iszlám Államot, az eszme és a veszély még megmarad

amerika, london, párizs

Hiába vesztette el összes területét a Közel-Keleten a terrorszervezet, újabb terrortámadásokat hajthatnak végre, leginkább Európában.

Nagyon nagy szükségünk lenne a csodára

Nagyon nagy szükségünk lenne a csodára

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot fogadja Eb-selejtezőn.

Újabb migránskaraván indult meg az Egyesült Államok irányába

Újabb migránskaraván indult meg az Egyesült Államok irányába

amerika, london, párizs

Ismét több mint ezer, zömében közép-amerikai országokból származó bevándorló indult meg Dél-Mexikóból az Egyesült Államok felé a jobb élet reményében.

Hivatalos: a "civil" szervezetek akadályozzák a migránsok kitoloncolását

Hivatalos: a "civil" szervezetek akadályozzák a migránsok kitoloncolását

amerika, london, párizs

Továbbra is túl sok bevándorló érkezik Németországba, egyes civil szervezetek pedig jogállamban elfogadhatatlan módon akadályozzák a védelemre nem szoruló kérelmezők kitoloncolását - mondta a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére