Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Tízezrek tüntettek Spanyolországban a bevándorláspárti kormány ellen

2019. február 11. 15:30

Előrehozott választásokat akarnak, elegük van a Pedro Sánchez vezette kormányból, mely az országot migránsokkal árasztotta el.

Vasárnap délután több ezren gyűltek össze Madridban, hogy az ellen a bevándorlást támogató Pedro Sánchez ellen tüntessenek, akit amúgy senki nem választott meg. Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, tavaly nyáron egy bizalmatlansági szavazás után vette át a hatalmat a szocialista vezetés a mediterrán országban. Hatalmas botrányt kavart ezután az, hogy Sánchez megpróbálta eltitkolni, hogy a beiktatása után pár nappal egyből találkozott is Soros Györggyel a rezidenciáján, ahol megkapta a szükséges instrukciókat. A bevándorláspárti politikus ezután rögtön megnyitotta Spanyolország határait, a döntően fekete-afrikai bevándorlók pedig egyből útra keltek a jobb élet reményében. 

Soros elmondta, mit kell tennie az új baloldali spanyol kormánynak: egyből elkezdték befogadni a migránsokat

2018. július 1. 19:35 Jelentések szerint a milliárdos spekuláns egy titkos találkozón vett részt Pedro Sánchez baloldali spanyol miniszterelnökkel, akivel elsősorban a migrációról tárgyalt. Mióta a Sánchez vezette baloldali kormány átvette a hatalmat Madridban, sorra fogadják be az illegális bevándorlókat.

A kormányellenes tüntetők azt akarják elérni, hogy előrehozott választások legyenek, elegük van ugyanis Pedro Sánchezből. A megmozdulást a jelenleg ellenzékben lévő bevándorlásellenes pártok támogatják leginkább, köztük a VOX, a PP és a Ciudadanos, mely a tüntetés főszervezője volt. 

A szélsőbaloldali katalán szeparatistáknak tett engedményeiért is bírálták Sánchezt.

Egységes Spanyolországért. Választásokat most!"

– ilyen és ehhez hasonló jelszavakat skandáltak a spanyolok ezrei a fővárosban tartott tüntetésen, azonban feltűntek a "Stop Sánchez", "Puccsistákat a börtönbe" feliratú transzparensek is.

Fotó: AFP
A belvárosi Kolumbusz teret és környékét teljesen ellepték a tüntetők. 

A tüntetésen felszólalók elmondták, azért mentek ki, hogy nyomatékosítsák a madridi vezetésnek, a nemzeti egység nem tárgyalás része. 

Követeljük a miniszterelnöktől a parlamenti választások azonnali kiírását, hogy minden spanyol dönthessen a saját jövőjéről"

– mondták a tüntetők.

A tüntetésen a pártok vezető politikusai mellett ott volt a katalán származású Manuel Valls egykori francia miniszterelnök, aki a májusi spanyol önkormányzati választáson Barcelona polgármesteri posztjáért indul az Állampolgárok párt támogatásával, valamint Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író is.
Fotó: AFP

A hatalmas tüntetést közvetlen azután hirdették meg, hogy a bevándorláspárti madridi vezetés a múlt héten javaslatot tett a katalán autonóm kormánynak egy kerekasztal-megbeszélésre, amelyen a két kormány és a katalán parlamentben képviselettel rendelkező pártok vennének részt. A testület feladata a Katalónia jövőjére vonatkozó konszenzus elérése lenne. A javaslat óriási tiltakozást váltott ki az ellenzéki pártok részéről, árulással vádolták a kormányfőt, amiért enged a baloldali és bevándorláspárti katalán szeparatisták zsarolásának. Sánchez elképzelését még a saját pártja, a PSOE több vezető politikusa is bírálta.

Mi valójában nemzetközi közvetítőt kértünk a spanyol kormánnyal folytatott párbeszédhez, nem pártszintű egyeztetéseket, követelésünk pedig továbbra is az állam által elismert katalán önrendelkezési referendum megtartása"

– reagált a barcelonai katalán vezetés. 

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Novák Katalin alaposan helyretette a magyar családpolitika miatt sivalkodó svéd minisztert

Novák Katalin alaposan helyretette a magyar családpolitika miatt sivalkodó svéd minisztert

kétharmad

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyílt levélben válaszolt Annika Strandhall hazugságaira.

Újabb fronton ostromolja hazánkat Soros György

Újabb fronton ostromolja hazánkat Soros György

amerika, london, párizs

A spekuláns ezúttal a Budapest Folyamat keretében akar ránk erőszakolni egy bevándorlást ösztönző paktumot.

A japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

A japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök pénteken egy fehér házi sajtótájékoztatón elmondta, hogy Abe Sinzó japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte őt az Észak-Koreával való párbeszédért és a koreai-félszigeti feszültség csökkentéséért tett erőfeszítéseiért.

Rangadókkal folytatódik a világ legizgalmasabb bajnoksága

Rangadókkal folytatódik a világ legizgalmasabb bajnoksága

hajrá, magyarok!

A Fradi Debrecenbe, a Honvéd Miskolcra utazik az NB I. 21. fordulójában.

Strache harcot hirdetett az iszlamista antiszemitizmus ellen

Strache harcot hirdetett az iszlamista antiszemitizmus ellen

amerika, london, párizs

A politikai iszlámmal és az ahhoz köthető antiszemitizmussal is leszámolna az osztrák alkancellár.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

century-on

A Facebook követi és listázza azokat a felhasználókat, akiket "kockázatosnak" ítél, különös tekintettel azokra, akik a cég valamely dolgozóját, vezetőjét fenyegették meg.

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

amerika, london, párizs

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére