Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tizenegy magyar tagot választott az Európai Tudományos és Mûvészeti Akadémia

Bertha László

2017.03.04. 15:10

A magyar tudományos és mûvészeti élet képviselõi közül tizenegy embert, köztük Balog Zoltánt, az emberi erõforrások miniszterét választotta tagjává az Európai Tudományos és Mûvészeti Akadémia, amelynek tagságot igazoló okleveleit szombaton adták át Salzburgban.

Balog Zoltán az akadémia éves plenáris ülését követően az MTI-nek telefonon nyilatkozva nagy megtiszteltetésnek nevezte a tagságot, és örömét fejezte ki, hogy az akadémiánál kíváncsiak Magyarország hangjára.

Balog Zoltán a vallástudományi szekcióban lett tag. Nyilatkozatában rámutatott: feladatának tartja, hogy nemzetközi együttműködésben segítsen tudatosítani és megerősíteni Európa keresztény gyökereit. Arról is beszélt, hogy Magyarországon egy Európa jövőjéről szóló tudományos tanácskozást fognak tartani, amely a kontinens előtt álló kihívásokkal foglalkozik majd.

Az akadémia célja, hogy a közélet, valamint a tudományos élet szereplői és a vallástudományban jártas emberek együtt dolgozzanak Európa jövőjéért”

– mondta Balog Zoltán.

Idén az orvostudományi szekció tagjává választották Papp Zoltánt, Bálint Gábort, Rácz Károlyt, Erőss Lórándot és Kásler Miklóst, a világvallás csoportba pedig Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjelt. A humántudományok területén E. Csorba Csillát, a művészettudományi élet képviselői közül Kiss B. Atillát, a természettudományi területen Tapasztó Leventét, a társadalomtudományi csoportba pedig Csoba Juditot választották az akadémia tagjai közé.

Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia 1990-ben alakult Felix Unger salzburgi szívsebész kezdeményezésére eleinte osztrák és bajor, majd a környező országok, később valamennyi európai ország elismert tudósainak és művészeinek bevonásával. Jelenleg több mint 1500 tagja van, köztük XVI. Benedek pápa és 29 Nobel-díjas is. Az akadémia bölcsészettudományi, orvostudományi, művészettudományi, természettudományi, társadalom-, jog- és közgazdaságtudományi, műszaki és környezettudományi és világvallások osztályokra tagozódik.

Az akadémia szenátorai közé tartozik többek között Göncz Árpád néhai magyar köztársasági elnök, Helmut Kohl volt német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére