Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Thilo Sarrazin: a muszlim hatalomátvétel egyszerû matematika

Bertha László

2018.09.10. 10:15

Thilo Sarrazin legújabb könyve nagy vihart kavart Németországban. Nem is csoda, hiszen annak témája az iszlám, mely az SPD egykori politikusa szerint hatalomátvételre készül Európában.

A német közgazdász új könyvének címe már önmagában provokatív: „Ellenséges hatalomátvétel”, ami az iszlám vallás európai térnyeréséről, és az azzal járó társadalmi konfliktusokról szól.

Sarrazin könyve már a megjelenése előtt botrányt váltott ki, hiszen az országban uralkodó politikai korrektség révén a téma túlságosan kényesnek számít. Méghozzá annyira, hogy a kiadó először nem volt hajlandó kiadni, a szociáldemokrata SPD – melynek Sarrazin mindmáig a tagja – pedig kizárással fenyegette meg a szerzőt. Ebből az apropóból az osztrák Kronen Zeitung készített egy terjedelmes interjút az egykori politikussal.

A lapnak adott interjújában Thilo Sarrazin az 500 oldalas könyvéről elárulta, hogy megszakításokkal kereken egy évig dolgozott rajta, melynek nagy részét nem az írás, hanem az adatok összegyűjtése tette ki, valamint a Korán elolvasására és tanulmányozására is egy hónapot fordított.

Most már értem, mit akar mondani a Korán, és ezáltal azt is megértem, hogyan gondolkodik sok muszlim”

– mondta a Kronen Zeitungnak a szerző, aki azt is elárulta, hogy a könyv munkacíme az „Az iszlám veszélye” volt, ez azonban kissé absztraktnak hangzott, ezért esett a választása az „Ellenséges hatalomátvételre”, hiszen álláspontja szerint végeredményben ez határozza meg a muszlimokat.

Mentalitásukkal formálják a rendszert, és ha egyidejűleg megnő a számuk, akkor valamikor átveszik a társadalmat. Emögött nincs semmiféle mesterterv, ez egyszerű matematika”

– jelentette ki az interjúban.

Hogy miért is számít ez a hatalomátvétel ellenségesnek, arra a szerző úgy válaszolt, hogy a muszlimok többsége ellenségesen viselkedik a német társadalom értékeivel szemben, amit azonban nem is nagyon tud nekik felróni, mivel ők nem értik a német (és összességében az európai) társadalmat. A könyv szerzője felidézte, hogy Németországban, Ausztriában és az Európában élő muszlimok 50-90 százaléka az iszlám szó szerinti interpretációjának a követője, és valóban fundamentalista.

Ez az arány a fiatalabb generációknál sajnos egyre nő. Engem leginkább az érdekelt, hogy mi az az iszlámban, ami a muszlimokat ennyire befolyásolja”

– fejtette ki a lapnak Sarrazin, aki úgy véli, nincs értelme annak a kérdésnek, hogy az iszlám Németországhoz tartozik-e:

A legtöbb muszlim, aki Németországban és Európában él, nem tekinti magát a nyugati társadalom részének. És ez itt a lényeg: hogy ők akarnak-e hozzánk tartozni, nem az, hogy mi magunkhoz számoljuk-e őket.”

Thilo Sarrazin az iszlám tanulmányozása mellett a könyvben egy határozott álláspontot is megfogalmaz, miszerint a migráció megállítására van szükség, ezen túlmenően pedig a fejkendőviselés betiltására az iskolákban, illetve számos más intézkedésre, melyek a szociálpolitikát is érintik. A közgazdász szerint Európa minden egyes államának megvan a szuverén joga, hogy eldöntse: ki jöhet hozzánk és ki élhet nálunk.

Ezt az alapvető jogunkat nem engedhetjük el magunktól”

– szögezte le a Kronen Zeitungnak.

Az SPD egykori politikusa azon véleményének is hangot adott, miszerint a genfi menekültügyi egyezmény megváltoztatása is indokolt lenne a jelenlegi helyzetben, mivel azt 1951-ben az európai menekültek számára adták ki, és csak a hatvanas évek közepén terjesztették ki – szükségtelenül – az egész világra. Sarrazin szerint az egyezménytől függetlenül is sokkal észszerűbb lenne, ha menekülteket a hazájuk közelében szállásolnák el.

Az afrikai menekültek Afrikába tartoznak, a közel-keleti menekültek a Közel-Keletre, az afgán menekültek Afganisztánba vagy Pakisztánba”

– jelentette ki a szerző, aki szerint ezáltal minden menekült a sajátjához hasonló kultúrában élhetne.

Arra kérdésre, hogy miért is ne jöjjön több muszlim Európába, Sarrazin a következő választ adta:

Mert két-három generáción belül a nálunk élő muszlimok magas születési rátája és a bevándorlási tendencia alapján Ausztriában, Németországban és Európában az emberek többsége muszlim lesz. Ha ezt nem akarjuk, meg kell állítanunk a bevándorlást. Aki nem akarja ezt megállítani, az beletörődve jóváhagyja.”

Thilo Sarrazin szerint az a legnagyobb probléma az iszlámmal, hogy a híveik azt hiszik, hogy az a világ feletti uralkodásra rendeltetett, emiatt pedig mind a hitetleneket, mind más vallások követőit lenézik. Ez azonban egy másik problémát is generál, ugyanis ezen meggyőződésük miatt kevésbé sikerorientáltak, az iszlám tehát hajlamos az elmaradottságra.

A német belpolitikai viszonyokra rátérve a szerző az osztrák lapnak arról beszélt, hogy nem csodálkozik sem az AfD, sem pedig az FPÖ megerősödésén Németországban és Ausztriában, mivel a normális emberek nagy része – a bevándorlási válságnak köszönhetően – ma már nem bízik a hatalmon lévő, mainstream pártokban. Az őt és a könyvét érő kritikák, valamint az uralkodó német közbeszéd kapcsán Sarrazin a következőket mondta:

Azt a növekvő tendenciát látom, hogy a valóságnak azon részeit, amik nem tetszenek, egyszerűen elhallgatják. Már néhány SPD-politikus is mondta, hogy a könyvemet semmilyen körülmények között nem fogja elolvasni. Erre azt tudom mondani: »Jó, akkor maradjanak csak tudatlanok.«”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére