Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

A terrorizmust népszerűsítő tv-sorozatot indít a Hamász

2017. május 18. 21:58

GÁZA, 21:58

A közelgő muzulmán szent hónapban, a Ramadán idején a Hamász hivatalos televíziócsatornája egy olyan saját gyártású tévésorozatot mutat be, amely a terrorizmust, a "Jeruzsálemért harcoló hősök életét mutatja be". Az Al-Aqsa TV-n május 27-én, a Ramadan első napján lesz először látható az Ég kapui című, a terrorizmust népszerűsítő sorozat első része.

A Ramadán hónapja, amelyet az iszlám hívők hajnaltól napnyugtáig tartó böjttel tisztelnek meg, különlegesen fontos a muszlim vallás szellemisége szempontjából. Ugyanakkor a Ramadán időszakára a muzulmán hagyomány úgy is tekint, mint a dzsihád hónapjára, amikor is Allah katonai győzelemmel ajándékozza meg az iszlám híveit.

A Ramadán történelmi, vallási és katonai jelentőségére tekintettel a szélsőséges iszlamista csoportok ebben az időszakban fokozni szokták a terrorista jellegű támadó akcióikat.

Mivel ebben az időszakban sok muzulmán otthon marad és televíziózás közben böjtöl, ez sok külső szemlélő szerint növeli körükben a gyűlöletcselekmények elkövetésére való hajlandóságot.

Ezért dönthetett úgy a Hamász, hogy a Ramadán idején indítja el – a világon eddig példátlan – terroristákról szóló reality jellegű televíziós sorozatát.

A Ramadán idejére jellemző vallásos lelkesedésnek a lehető legnagyobb mértékű kihasználása a célja a Hamásznak azzal, hogy saját tv-csatornája ekkor kezdi az Izrael elleni terroristákról és a terrorizmusról szóló tv-sorozatának sugárzását.

A sorozatról szóló promó, azaz beharangozó anyagok, reklám szpotok szerint a sorozat a palesztinok és az izraeli "telepesek", valamint az izraeli hadsereg katonái közötti erőszakos összecsapásokról szól majd.

Ha Jeruzsálemben élsz, tudod mi az élet értelme! Bármelyik pillanatban meghalhatsz."

– hangzik el a sorozat egyik színésznőjétől a promóciós bejátszóban.  

Egy másik férfi színész pedig arról beszél a beharangozóban, hogy:

Ellent kell állnunk nekik (a zsidóknak), és meg kell nyitnunk előttük a pokol kapuit."

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Megtiltották a vallási jelképek viselését a belga rendőröknek

Megtiltották a vallási jelképek viselését a belga rendőröknek

amerika, london, párizs

A La Libre Belgique című napilap hétfőn arról írt, hogy a semlegesség megtartása a rendőrség kötelességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép viselését nem teszi lehetővé.

Megkezdődött a kétsebességes unió kiépítése

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vezetésével német-francia munkacsoport alakult, amely javaslatokat dolgoz ki az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről - jelentette be a két miniszter hétfőn Berlinben.

A Dán Néppártnak nagyon bejön a magyar megoldás

A Dán Néppártnak nagyon bejön a magyar megoldás

amerika, london, párizs

A párt képviselői nemrég arról beszéltek, hogy ugyanolyan határzárat szeretnének a német-dán határra, mint amilyet Magyarország épített a déli határra.

Irán beszáll a terror elleni harcba

Irán beszáll a terror elleni harcba

amerika, london, párizs

Az újraválasztott vezető hétfői beszédében kijelentette, hogy szerinte gyökerestül kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten.

Trump és Netanjahu egy órán keresztül tárgyalt négyszemközt, zárt ajtók mögött

Trump és Netanjahu egy órán keresztül tárgyalt négyszemközt, zárt ajtók mögött

amerika, london, párizs

Donald Trump hétfőn Jeruzsálemben többek között arról biztosította Benjámin Netanjahut, hogy az orosz külügyminiszterrel közös, nem sokkal korábbi washingtoni találkozóján nem volt szó Izraelről. Az amerikai elnök ezzel azokra a sajtójelentésekre utalt, amelyek szerint a Szergej Lavrovval tartott két héttel ezelőtti megbeszélésén állítólag az izraeli hírszerzéstől származó információkat adott át.

Svájcban a helyes viselkedést és magatartást bemutató tájékoztató rajzfilm készült migránsok számára

Svájcban a helyes viselkedést és magatartást bemutató tájékoztató rajzfilm készült migránsok számára

amerika, london, párizs

Az erőszak különféle formáival és a szemeteléssel kapcsolatos panaszok miatt a svájci rendőrség felvilágosító kampányba kezdett a nemrég az országba érkezett migránsok körében. A kampány során a rendőrség képviselői meglátogatják a migránsokat ellátó intézményeket és bemutatnak egy olyan rajzfilmet, melyben kifejtik, hogy fizikailag senkit nem szabad bántalmazni vagy megerőszakolni.

Ha kell, Románia felé is kiterjeszti Magyarország a határvédelmet

Ha kell, Románia felé is kiterjeszti Magyarország a határvédelmet

közeleg a tél

Az elmúlt időszakban csak a rendkívül szigorú magyar határvédelem és a szerb-magyar határon felállított kerítés jelentett megoldást az illegális migrációval szemben - közölte Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Egyre több embernek van biztos megélhetése, Katalónia sarokba szorította Madridot, Palvin Barbi pedig ismét észbontó.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére