Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Téged is lehallgathatnak?

Bertha László

2015.10.07. 12:49

Edward Snowden a brit hírszerzésrõl szivárogtatott ki információkat. A tömeges lehallgatásokról szakértõ véleményét is kikértük.

Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA), valamint a CIA egykori alkalmazottja a BBC Panorama című műsorának adott interjút Moszkvában. Snowden az amerikai és a brit titkosszolgálatok (GCHQ) adatgyűjtési és lehallgatási technológiájáról szivárogtatott ki újabb információkat.

Elmondása szerint a britek a „Smurf” (a rajzfilmből ismert hupikék törpikék) elnevezésű alkalmazásokkal képesek bármely okostelefon lehallgatására, illetve gazdáiknak megfigyelésére. A „Dreamy Surf” az egyik ilyen speciális program, aminek segítségével bármikor ki- és bekapcsolhatóvá válik a célszemély mobiltelefonja. A „Nosey Smurf” applikációval pedig a GCHQ szakemberei a kikapcsolt állapotban lévő telefonok mikrofonjait kapcsolhatják be, ezáltal a négyszemközti beszélgetések is megértő fülekre találnak.

Snowden az interjú során beszélt még a „Tracker Smurf” használatáról is

Az alkalmazás segítségével a lehető legpontosabb módon képesek meghatározni az emberek aktuális tartózkodási helyét. Snowden elmondása szerint ezeket egy olyan SMS-ben juttatják el a megfigyelni kívánt személy telefonjára, amely teljesen észrevétlenül jut el, azaz a készülék semmilyen értesítést nem mutat az üzenet érkezéséről. Snowden a GCHQ-t az NSA leányvállalataként aposztrofálta, amely képes teljes megfigyelés alatt tartani az ország bármely állampolgárát.

 

Aggódnak a titkosszolgálatoknál...

Az újabb kiszivárogtatással kapcsolatban többen aggodalmukat fejezték ki a titkosszolgálatok berkein belül. A BBC több illetékest is megkérdezett az interjúban elhangzottakkal kapcsolatban. Véleményük szerint ezek az információk óriási károkat okozhatnak a terrorizmus elleni harcban, hiszen a terroristák és a különféle bűnszervezetek így könnyebben találhatják meg a rést a rendszeren belül.

A 2013 óta szigorúan titkos adatokat kiszivárogtató Snowden szerint a kémprogramok milliókat, bizonyos esetekben százmilliókat is megfertőznek, így a terroristagyanús személyeken túl átlagemberek is áldozatai lesznek a megfigyeléseknek. A volt ügynök szerint a tömeges megfigyelések ráadásul felesleges pénzkidobások, mivel nem érik el a kívánt eredményüket. Erre jó példa lehet - Snowden támogatói szerint - több terrorcselekmény is az elmúlt néhány évben, melyeket nem tudtak megakadályozni a szakszolgálatok. Snowden korábbi állításai szerint az NSA még egy belgiumi telekommunikációs cég rendszerét is feltörte, holott Belgium nem számít a terrorizmus szempontjából különösebben érintett országnak.

Korábban a magyar hírszerzés is lelepleződött

Még a nyár elején robbant ki a botrány az olasz Hacking Team körül, melynek ügyfelei közé tartoztak a magyar titkosszolgálatok fedőcégei is. A meghekkelt hackerek miatt számos levelezés és információ került ki a magyar hírszerzési technikákról. A magyar titkosszolgálat által használt FinFinisher elnevezésű kémprogramról már korábban is nyilvánosságra kerültek információk.

A komplett programcsomag képes számítógépek, weboldalak, hálózatok feltörésére, valamint a mobiltelefonok lehallgatására is. A Hacking Team lelepleződését követően a levelezéseikből az is kiderült, hogy a Magyar Telekom is érdeklődött a cég szolgáltatásai iránt, miközben az általuk biztosított szoftvereket kizárólag kormányzati szervek részére értékesítették. Az Index kérdésére az üggyel kapcsolatban csak annyit közölt a Telekom még ezév júliusban, hogy csak és kizárólag a hálózatának védelme miatt érdeklődött a szoftvercsomag iránt.

Minket is megfigyelnek?

Az ügyben szakértő véleményét is kikértük. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő megkeresésünkre elmondta:

Nemcsak a britek és az amerikaiak, hanem más országok is alkalmaznak tömeges megfigyeléseket, valamint egymást is lehallgatják:

a britek a németeket, a németek a franciákat vagy az amerikaiakat. Ez nem meglepő. A lelepleződés viszont az."

Tarjányi nem ért egyet Snowden azon állításával, hogy a tömeges lehallgatásoknak nem volt idáig pozitív hozadéka. Álláspontja szerint jó példa erre a kolumbiai drogkartell esete, amely abszolút ezeknek a módszereknek köszönhetően gyengült meg.

A szakértő Snowden kiszivárogtatásaival kapcsolatban elmondta:

Snowden megítélése bennem is kettős. Sokat ártott azzal, hogy módszereket adott át Kínának és Oroszországnak. Ebbe emberek halhatnak bele azokban az országokban, mivel így könnyebben tudják megtalálni az elhárító szervek az USA és az EU ügynökeit. Segített viszont abban, hogy a világ jobban rálát arra a titkos világra, amit nagyon nehéz ellenőrizni."

Tarjányi Péter a lehallgatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy elképzelhetőnek tartja azt, hogy a külföldi hírszerző ügynökségek alkalmaznak ilyen módszereket Magyarország esetében is. A tömeges lehallgatásokat azonban nem tudja elképzelni Magyarország esetében, mivel igencsak költséges és a kapacitásokkal is mindig gond van.

Nem gondolom, hogy itthon bárkit is ok nélkül lehallgatnának. Ha egy magyar állampolgárt elkezdenek lehallgatni, annak bizony komoly oka van!"

- mondta Tarjányi Péter, majd hozzátette:

minden ország figyelmen kívül hagyja az országok határait, hogy információkhoz juthasson, a siker érdekében pedig mindent megtesznek."

Tarjányi az NSA belgiumi lehallgatásaival kapcsolatban azt válaszolta, hogy Belgium igenis érintett a terror szempontjából, hiszen "komoly dzsihádista sejtek részei" találhatók az országban. Az ISIS-hez pedig rengeteg fiatal belga muszlim csatlakozott ezidáig.

(theguardian.com, cbc.ca, tomsguide.com, huffingtonpost.com, theregister.co.uk)

 

 

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére