Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szlovákia szerint is megbukott a kvótarendszer

2017. szeptember 6. 13:15

POZSONY, 13:15

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter az Európai Bíróság döntése kapcsán kifejtette, hogy tanulmányozzák az ítéletet, a kvótarendszert azonban továbbra is működésképtelennek tartják.

Miroslav Lajčák

Fotó: AFP

A szlovák külügyminiszter a mai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kvótaperben hozott döntésből Szlovákia számára semmilyen szankció és semmilyen új kötelezettség nem keletkezik. Miroslav Lajcák megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, majd hozzáfűzte, hogy a további lépésekről a kormánynak kell döntést hoznia.

A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk olyan politikai álláspont, amelyben osztozik az egész politikai színtér, és a lakosság is támogatja. Ráadásul az elmúlt két év választ adott arra a kérdésre is, hogy működnek-e a kvóták vagy sem”

– mondta a szlovák külügyminiszter, aki ettől függetlenül tiszteletben tartja a bíróság döntését.

További érdekesség, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnököt a mai kormányülés utáni sajtótájékoztatón egy újságíró arról kérdezte, mit gondol a magyar miniszterelnök azon kéréséről, hogy az Európai Bizottság a szolidaritás jegyében járuljon hozzá a határvédelem költségeihez; Fico a következőképp válaszolt:

Nem tudom, milyen valós kiadásai voltak Magyarországnak a kerítés megépítésével kapcsolatban. Egy biztos: Magyarország a saját intézkedéseivel nagyon jó munkát végzett. Megállította migrációs hullámot. Orbán Viktor azt tette, ami elvárható volt tőle. Védte a schengeni határszakaszt.”

A szlovák miniszterelnök a kvótadöntés kapcsán leszögezte, hogy a szlovák kormány a kérdésben továbbra sem ért egyet Brüsszellel.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Gyurcsány felesége csak a mentelmi jog miatt akar EP-képviselő lenni

Gyurcsány felesége csak a mentelmi jog miatt akar EP-képviselő lenni

kétharmad

Deutsch Tamás szerint azért lett Dobrev Klára a DK európai parlamenti listavezetője, mert a folyamatban lévő ügyei miatt szüksége lehet a mentelmi jogra.

Segélyszállítmány miatt sodródik a polgárháború felé Venezuela

Segélyszállítmány miatt sodródik a polgárháború felé Venezuela

amerika, london, párizs

Magyar idő szerint szombat hajnalban a szélbalos venezuelai kormány elrendelte a kolumbiai határ egyes átkelőinek lezárását, közvetlen azelőtt, hogy egy kolumbiai segélyszállítmányt próbáltak volna meg bejuttatni az országba. A helyzet pattanásig feszült, ugyanis a világ túlnyomó többsége által támogatott és elfogadott Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető megérkezett a helyszínre és személyesen akarja átkísérni a segélyszállítmányt, ehhez azonban át kell verekednie magát a Maduro-hű venezuelai hadseregen.

Felfüggesztették a hallgatót, mert kritizálta a muszlimok szokásait

A diák a halal élelmiszerpiacot embertelennek nevezte, továbbá elmondta, hogy szerinte nem szabadna hagyni, hogy a migránsok ingyenesen kapjanak állami egészségügyi ellátást.

A bevándorlásellenes osztrák belügyminiszter szerint nem szabad visszafogadni az Iszlám Állam zsoldosait

A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.

Macron párttársa szerint, aki a hagyományos családmodellben hisz, iszlamista nézeteket vall

Macron párttársa szerint, aki a hagyományos családmodellben hisz, iszlamista nézeteket vall

amerika, london, párizs

Marléne Schiappa érdekes megállapítása szerint az azonosneműek házassága ellen tiltakozó Manif Pour Tous szervezet kísértetiesen hasonlít az iszlamista radikálisokhoz.

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

Svédország, Kr. u. 30

Szíriában nem volt ott anyuci, ezért most hazatérne a gyilkoló dzsihadista

Szíriában nem volt ott anyuci, ezért most hazatérne a gyilkoló dzsihadista

amerika, london, párizs

2014-ben Jack Letts, az oxfordi diák Szíriába szökött. Hamar rájött azonban, hogy ott sem fenékig tejfel az élet: hiányzik az anyukája, ezért most már hazatérne Nagy-Britanniába.

Ezt is "megfejtették": az első ember románul beszélt

Ezt is "megfejtették": az első ember románul beszélt

kinyílott a pitypang

Már Romániában is elavult a dákoromán kontinuitás elmélete?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére