Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Szeretnénk végre tudni, hogy miért hazudott Botka László"

Pörge Béla

2017.03.17. 16:58

Tovább fokozódik a Szeviép-botrány Botka körül, úgy tûnik, a cég az MSZP-hez volt bekötve.

A Fidesz kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet: Botka László korábban letagadta, hogy az általa vezetett szegedi önkormányzatnak vagy bármely önkormányzati cégnek kapcsolata lett volna a Szeviéppel, de most már bizonyítékok vannak arra, hogy ez hazugság. Egy szegedi önkormányzati tulajdonú cégtől 2008-ban és 2009-ben a Szeviép összesen 6,9 milliárd forintos megbízást kapott és ezen felül a szocialista kormányok is milliárdos megbízásokkal tömték ki a céget, amely végül 11 milliárdot nyelt le és több száz kisvállalkozót tett tönkre – közölte a Fidesz szóvivője.

Hidvéghi arról tájékoztatott, hogy a cég a jelek szerint egyenesen az MSZP-hez volt bekötve. A 2010-es kampány előtt a szocialisták emberei tízmilliós nagyságrendben lapátolták ki a pénzt a cégből.

Az MSZP vezetése és Botka László a mai napig nem állt elő hihető magyarázattal, holott Botka és a szocialisták emberei az ügy főszereplői.

Szeretnénk végre tudni, hogy miért hazudott Botka László? Mit akar eltakargatni a hazugságokkal? Mit tud az eltűnt 11 milliárdról? Kinek mi volt a szerepe a Botka-botrányban?”

– hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére