Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szénné égette magát az Együtt

Sümeghi Lóránt

2016.10.18. 09:58

Hivatalos közleményben tiltakozik az Együtt egy olyan díjazás kapcsán, amely meg sem történt.

Mint ismert, László Gábor – a migránsáradattal konfliktusba keveredő László Petra férje – nyerte el a Lakiteleki Filmszemle különdíját, aki rendezőként, operatőrként és forgatókönyvíróként tevékenykedett a Nemzetidegenek című alkotása kapcsán.

Csakhogy a díjat – lévén, hogy a rendező nem volt jelen a Filmszemlén – László Petra vette át Lezsák Sándortól.

A liberális törpepártként működő Együtt számára azonban ez már egy olyan bonyolult logikai láncolatként hatott, hogy kisiskolásokat megszégyenítő módon sikerült félreértelmezniük a történteket. Ugyanis habzó szájú közleményükben már arról írtak, hogy a kormány László Petrát tüntette ki, amely tényszerűen nem igaz.

Bayer Zsolt után egy újabb gyűlölködéssel hírhedté vált embert díjazott a Fidesz"

– írja az Együtt. 

Még mielőtt az Együtt hisztije kapcsán a Lakiteleki Filmszemle díjnyertesei visszaadnák kitüntetéseiket és beindítanánk a "visszaadott díjak számlálót", azt gondoljuk, érdemes néha utánanézni egy-egy értesülésnek.

Frissítés: 

László Petra férje – a 888.hu kérésére – reagált a baloldali sajtóhíresztelésekre, valamint az ellenzéki pártok hisztériakeltésére is. Kifejtette:

a filmeket a rendezők jegyzik. A filmet én rendeztem, tehát én kaptam a díjat. Feleségem volt a film szerkesztője, ami szintén egy fontos funkció a dokumentumfilmben, de ennek ellenére a filmet mindig a rendező jegyzi, tehát a díj az enyém."


Íme a Lakiteleki Filmszemle díjazottainak teljes listája:

  • Szabó Attila (rendező, Székelyudvarhely, Románia): Egy Isten, két nemzet kapta a Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere NKA-s keretéből felajánlott egymillió forintos díját.
  • László Gábor (rendező, Budapest): Nemzetidegenek kapta a Magyar Művészeti Akadémia 500 000 forintos, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 100 000 forintos, a Magyar Idők 100 000 forintos, az ECHO Televízió és a Magyar Hírlap különdíját, valamint a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium és a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25-25000 forintos különdíját.
  • Daczó Dénes (rendező, Gyergyószentmiklós, Románia): Negyedszázad negyedéve kapta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 500 000 forintos, a korkép kategória nyertesének szóló különdíját.
  • Zajti Gábor (rendező, Budapest): Székfaragás az Érmelléken kapta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 300 000 forintos különdíját.
  • Rácz Géza (rendező, Budapest): Számomra Siklód kapta az Országgyűlés elnökének 250 000 forintos különdíját.
  • Szabó Mihály (rendező, Budapest): Hazatérők kapta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 200 000 forintos különdíját.
  • Északi Támpont Közhasznú Egyesület (elnök: Tóth Bálint, Budapest) kapta a Lakiteleki Népfőiskola 200 000 forintos műhelydíját.
  • Kinter Alexandra (rendező, Budapest): Dönci kapta a Petőfi Népe 50000 forintos különdíját, valamint a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25000 forntos különdíját.
  • Veres Ádám (rendező, Budapest): Reggeltől estig Beer Miklós püspökkel kapta a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. különdíját.
  • Káldy László (rendező, Kisbabot): A horgásztanya gondnoka kapta a Földművelésügyi Minisztérium különdíját.
  • Körmöci Norbert (rendező, Zenta, Szerbia): Puska official kapta a Honvédelmi Minisztérium különdíját, valamint a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 25000 forintos különdíját.
  • Bali János (rendező? Szekszárd): A hűség kapta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját.
  • Becze Zoltán (rendező, Csíkszereda, Románia): Székely olimpiai bajnokok kapta a Heti Válasz digitális előfizetését és a könyvcsomagot, valamint csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakképző iskola és Kollégium által javasolt 25000 forintos különdíját.
  • Martí Zoltán (riporter, Budapest): Reggeltől estig Beer Miklós püspökkel kapta a Heti Válasz előfizetését.
  • Bali János (rendező, Szekszárd): Gyöngy a sárban kapta a Dél-alföldi ’56-os Vitézi Rend tiszakécskei szervezete, a tiszakécskei Barátság Nyugdíjas Klub és a tiszaalpári Nyugdíjas Baráti Kör által javasolt 25000 forintos különdíjat.
  • Bíró Bori (rendező, Budapest): Józan Babák kapta a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 25000 forintos különdíját.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére