Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Székelyföldön az autonómiáért gyúltak õrtüzek

Tóth Dalma

2018.10.28. 21:35

Több mint száz székelyföldi település közelében gyúltak õrtüzek vasárnap este a magaslatokon a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett székely autonómiájának napján.

Az autonómia napjának délelőttjén a székelyföldi templomokban is imádkoztak a régió autonómiájáért. A kedvező, nyárias időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi évek gyakorlatánál többen állták körbe az őrtüzeket – mondta el Gazda Zoltán, a rendezvény főszervezője. 

Az őrtűzgyújtás helyszínein felolvasták a rendezvény kiáltványát. Ebben rögzítették, hogy az egykori székely hadviselésben jelző, figyelmeztető szerepet játszó lármafák ma az autonómia melletti kiállást szimbolizálják. 

Ismételten felhívjuk a figyelmet jogos és békés követelésünkre, egyben kinyilvánítjuk akaratunkat Székelyföld területi autonómiája iránt. Jelezzük, hogy a román parlament által harmadszorra is elutasított, a területi autonómia közjogi keretét biztosító statútum törvényerőre emeléséről nem mondunk le. Folytatjuk azt a demokratikus küzdelmet, amely párbeszéd útján, de minden békés eszközt felhasználva biztosítja szabadságunk garanciáit. Megerősítjük ragaszkodásunkat a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz"

– áll az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

A kiáltványban az SZNT autonómiastatútum-tervezetéből idézték, miszerint az autonómia alatt azt értik, hogy át kívánják venni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően. A kiáltvány szövegét Izsák Balázs SZNT-elnök jegyezte, aki a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve melletti gyertyagyújtáson vett részt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére