Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
szabad vasárnap
 
 
 
 

Százmillió emberi élet semmisült meg a vörös csillag égisze alatt

2018. február 25. 09:48

Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre.

Mint ismert, Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, s azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket.

Megszálltak minket és mindent feldúltak

Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítése felé, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, s megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.

A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, ahol bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. 1955 novemberében átadták a magyar hatóságoknak, de szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza. Az 1956-os forradalom idején földművelésügyi miniszterként, majd államminiszterként tagja volt a második Nagy Imre-kormánynak.

A forradalom leverése után kereste a kiegyezés lehetőségét, de amikor világossá vált számára, hogy ez nem lehetséges, visszatért baranyai szülőfalujába. Erőteljes nyomásra 1958 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy a Népfront képviselőjeként az Országgyűlés tagja legyen, de betegsége miatt ténylegesen nem politizált, majd 1959. június 21-én halt meg. A szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták.

Kovács Béla önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, sorsa példája azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tartunk számon. Az Országház közelében álló bronzszobrát, Kligl Sándor alkotását 2002. február 25-én, letartóztatásának és elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.

A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, de az áldozatok számát megbízható adatok híján csak becsülni lehet. Az 1997-ben Párizsban megjelent, hat szerző által jegyzett A kommunizmus fekete könyve levéltári kutatások és becslések alapján

világviszonylatban mintegy 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát.

A világ számos pontján – Prágától Budapesten át Washingtonig – állítottak már emlékművet a kommunizmus, illetve a totalitárius rendszerek áldozatainak.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Kelet-Közép-Európában a rendszer áldozatainak száma elérheti az egymilliót, ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Mint ismert, a magyar kormány 2013-ban rendeletet hozott a kommunizmus áldozatainak emelt juttatásáról.

Majd 2014-ben bejelentették, hogy Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készül, s a kezdeményezés első lépéseként a budapesti Terror Háza Múzeum és az egykori berlini Stasi börtön helyén működő emlékhely és múzeum adatbankot létesít, melyben a kommunizmus minden magyarországi és németországi üldözöttjének és áldozatának nevét regisztrálják.

A magyar kormány 2014-ben azt is javasolta, hogy a közép-európai országok közös történelmi hagyatékaként Washingtonban jöjjön létre a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeuma, melynek megépítéséhez a kormány egymillió dollárt ajánlott fel.


Az összeállítás az MTVA Sajtóadatbankjának felhasználásával történt.

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nógrádi György: Európa jobbra tolódik

Nógrádi György: Európa jobbra tolódik

csak neked, csak most

A jövő májusi európai parlamenti választások eredményeként a jobboldal térnyerése várható, és Angela Merkel CDU-elnöki utódlásáért folyó versenyben is a jobboldali jelölt győzelmére lehet számítani - mondta el a 888.hu-nak nyilatkozó Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint Merkel bukása a kancellár migrációs politikájának kudarca miatt következett be, és ugyanezen ok miatt várható Németországban is a jobboldal előretörése a következő választásokon.

Szijjártó: Magyarország sürgeti, hogy Európa minél többet tegyen a határvédelemért

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Automotive Logistics Közép- és Kelet-Európa 2018 Fórumon tartott sajtótájékoztatót.

Egyre többen utasítják el az ENSZ migrációs paktumát az EP-ben is

Több felszólaló határozottan bírálta az ENSZ migrációs csomagját, de voltak olyanok is, akik támogatták a bevándorlást ösztönző paktumot az Európai Parlament (EP) kedd esti vitáján.

Macron és Zuckerberg együtt cenzúrázhatja a Facebookot

Macron és Zuckerberg együtt cenzúrázhatja a Facebookot

amerika, london, párizs

A francia kormány emberei lehetnek az első külső cenzorok a Facebook történetében.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható a szerdai nap folyamán!

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére