Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
csak neked, csak most
 
 
 
 

Szarvas József: "Nekem olyan ambícióm nincs, hogy a nagy egészhez szóljak"

Horváth József György - Ketipisz Sztavrosz

2018. augusztus 29. 17:15

Új sorozatot indítunk el ezzel az interjúval. Elsőként a Nemzeti Színház társulatának tagját, Szarvas Józsefet kérdeztük a magyar kultúra kérdéseiről.

HJGY: Mit jelent az Önnek, hogy vidékről vette be Budapestet?

Szarvas József: Én Debrecenben születtem Hortobágy-Kónyára. Az egy ilyen kis majorság Hortobágy mellett. Pontosabban Hortobágy és Balmazújváros között, Debrecentől olyan 25 kilométerre. Aztán onnan átkerültünk Ebestanyára. Ebestanyáról aztán Ebesfaluba, aztán Debrecenbe, majd Budapestre. És aztán még később vissza a vidékre, Őrség, Viszák. Budapest bevételéről ma már tudjuk, hogy Budapestet az ember nem beveszi, hanem az becsalja. Én abba a korba születtem bele, amikor a paraszti kultúrát szinte teljesen szétverték. Az én gyerekkoromban még emlékszem, hogy az egyik évben még kapáltuk a földeket, a másik évben meg már megjelent a John Deere. A John Deere az leváltotta a TSZ-t, a TSZ-dolgozókat, az akkor már mezőgazdasági munkás és nem parasztembereket. Hiszen a parasztemberi önkultúra már szinte teljesen megszűnt. Érzékelhető volt, hogy az embereket próbálták betolni a városba. A vidék már nem kínált létlehetőséget, nem ajánlott kulturális táptalajt, gyökeret, kapaszkodót. A karácsonyt fenyő-, a húsvétot nyusziünnepként ajánlották. Kínálta magát a város mint kizárólagos vonzáskör. Aztán az már csak későbbi ügy, hogy én aztán színész lettem, és ha már az ember ezt a pályát választja, akkor általában szokott lenni, hogy a főváros magához csábítja vágyképével, vonzáslehetőségével, munkalehetőségével és abban az egzisztenciális lehetőséggel.

HJGY: Mi volt a legfontosabb, amit az édesapjától tanult?

Szarvas József: Állatszeretet, szorgalom. Apám nehéz természetű ember volt. Alapvetően egy gyökér nélküli családban nőttem fel. Mivel apám négy elemit végzett, ezért nehéz volt neki befogadni, hogy én számára értelmezhetetlenül messzire vágyódtam. Emlékszem, volt egy tanítónőm, mikor Kónyáról átköltöztünk Ebestanyára, aki megkérdezte tőlem, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. Én azt feleltem, hogy táncdalénekes vagy népművelő. Erre beírta az ellenőrzőmbe, hogy a gyerek notórius képzelgő. Apám meglátta a négy elemijével: „Hogy mi van?! Majd adok én neked notorizálni” (nevet). Aztán volt ott dirr-durr. Aztán a tanító néni az év végén még kettest is adott énekből. Nekem, akit 10 év múlva felvettek Debrecenbe a Kodály Zoltán Zeneművészeti Főiskolára operaének szakra. Tehát sok mindent nem lehetett megmondani, mert azért kaptam. És pláne az ilyen belső titkok, meg egy suttyó földmunkás gyerek, aki képzeleg… Ugyebár mellettünk már nem volt elöljáróság. Ez nagyon fontos. Nem volt mellettünk pap, nem volt háziorvos, nem volt körülöttünk a földbirtokos, nem volt ott a tanító, és nem volt ott a szülő, aki a gyereket ismerve beszélhetett volna az elöljárókkal, hogy mi felé terelődjön a gyermek. Pláne úgy, hogy én egy négygyerekes családba születtem. Akkor az még szinte természetes volt. De kisgyerekként többször hallottam: „Nem szégyelled magad? Négy gyereket szülni? Aztán tartsa el az állam, ugye?” Most pedig azt kérdezzük: „hol vannak a gyerekek?”

Ketipisz: Súlyos felelőtlenségnek minősült?

Szarvas József: Természetesen igen. Az én generációm ezt már úgy suttogta tovább: „gyereket szülni ezeknek?” És amikor tömegével vándoroltatták a vidékieket a panellakásokba, így folytatódott: „ide, ebbe az egérlyukba?”

Tehát ne legyen kétségünk, hogy a legfontosabb dolog az, hogy kultúrát kell lerombolni. És oda kell a legélesebb és legerősebb szándék. Lerombolni a kultúrát. Lerombolni a kultúrát tartó fogalmainkat. Le, egészen a mélyére.

Forrás: Origo

Ketipisz: Ha már itt tartunk, körül tudná írni, hogy mit nevezünk magyar kultúrának?

Szarvas József: Na, ez itt a kérdés! Ezért vagyunk itt most! Hogy a kultúrát fogalmazzuk meg. Tágítani kellene a fogalmat. De akkor már mélyre tágítsuk. A gyökér irányába kell kezdeni tágítani a fogalmat, mert az ellengondolat, a sok pénzzel sok évtized óta támogatott ellengondolat épp a gyökerek felé, a gyökerek elmetszésére hat. A kultúra fogalmát az összeműködő munkálkodásban találjuk. A föld. A nemzeti kultúrát úgy lehet a legjobban elpusztítani, hogy ezt a fogalmat, a földhöz köthető minden fogalmat elpusztítunk, ellehetetlenítünk, kiégetünk. Az indián kultúrát úgy tudták megszüntetni, hogy leölték a bivalyt. Nézzük meg, mi volt a rendszerváltás környékén Magyarországon: a TSZ-tagoknak pénzt adtak, hogy öljék le a tehenet, adják el a disznót, vágják ki a szőlőt. És a rendszerváltás környékén még ugyanazt a sémát ajánlották nekünk, ami Amerikában „bevált”, hogy továbbra is ezt a folyamatot erősítsük meg. Ami történt a kommunizmusban a kultúra fölszámolásával, az az ún. rendszerváltás után még inkább felerősödött. És basszus! Eltelt még hány év? 30 év a rendszerváltás után, és csak most beszélünk arról, hogy „hahó! Kultúra, kultúra, kultúra…” És az ellenoldal még a mai napig azt mondja, hogy „kultúra: művészet, művészet, művészet”. Nem! Kultúra az egész! Aki nem látja, hogy népi kultúra nélkül nemzeti kultúra nem létezik, az vagy vak, vagy gazember. Azt gondolom, hogy a népi kultúrát érte és éri a legnagyobb kár. Akik azt mondják, hogy kultúra = művészet, azok tényleg azt próbálják elhitetni, hogy a kultúra tényleg egyenlő a művészettel, pedig nem igaz. Mert a művészet is része a kultúrának annyiban – és ez az én fogalmam –, amennyiben kész és képes kultúraközvetítő szándékkal működni. Nem állítom, hogy csak ilyenfajta művészet létezik. Én állítom azt is, hogy létezik öncéllal, piaci értelemben, kizárólag trendi áruként értelmezhető művészet. Rendben van. És minden művészeti ágban van olyan, amiben nem a gondolat az érdekes, hanem a trend, a brand és a piac felé való megfelelési vágy. Rendben van. De azt is állítom, hogy amely művészet kész és képes magára vállalni kultúrahordozó és -közvetítő szerepet, attól az még lehet olyan, hogy abból még meg is lehet élni, egzisztenciát teremteni, családot fenntartani és működtetni. Azonban a kultúra akkor sem lesz soha áru, amikor a művészet még mindig és egyre hangsúlyosabban lesz „lényegénél fogva pártos”.

Ketipisz: Hogy látja, a művészetben tabukérdésnek számít az, hogy ha valaki a nemzetben való gondolkodást pozitívan képzeli el?

Szarvas József: Azt gondolom, hogy ma már talán nem. Most már nem. Én semmilyen olyan belső öncenzúrával nem élek már, nem is érzékelem, hogy úgy kellene élnem, hogy tabuként kellene kezelnem a nemzeti kultúra fogalmát. Megjegyzem, hogyha már az ember ilyen tűnődőfélben lévő emberré lett, hogy ez nekem dolgom és ha úgy tetszik, választott és vállalt kötelességem és felelősségem, hogy eltűnődjek afölött, hogy honnan jöttem én; mit nem kaptam én meg és mi az, ami hiányzik nekem az életemből; és mi az, ami mentén el tudom képzelni a jövőt. A másik a kultúra megfogalmazásánál, hogy sokan mondják azt, hogy ne legyen jövőkép. Én pedig azt mondom, múlt, kapaszkodó és jövőkép nélkül mit csináljak én ma? Mivel foglalkozzam? Mit olvassak? Hogy érezzem magam emberként, természeti lényként? A másik: terelik a figyelmünket és altatják a bennünk élő minden őstudást. Altatják minden módon, cinikusan kiröhögve, relativizálva mindent, ami érték és fogalmi gondolat. Na, itt van a kultúra másik szerepe. A kultúra csak és kizárólag közösségben képzelhető el. Nincs olyan, hogy énkultúra. Nincs olyan, hogy szinglikultúra. Az ember szingliként mit csinál? Kaparja a falat magányában. Majd másnap újra egyentömegdivatba öltözötten harsogva ünnepeli a világ magányt. Mi abban a jó? És tudják azt hazudni, hogy az jó. És erre megtalálják a pénzt, a felületet, megtalálják a celebeket hozzá, az arcokat hozzá. És ezt próbálják lenyomni a gyökerekig, ezt az irtó gondolatot.

Ketipisz: Azt hallom ki ezekből, mintha a tömegkultúrát kicsit elítélné.

Szarvas József: A viszonyom vele az, hogy valami vagy tömeg, vagy kultúra. A kultúrának értékteremtő és -tartó közössége van. A nemzeti kultúrát szocialista erkölcsi fordulattal fogalmaztatták tovább és ajánlják ma multikultúraként. Közösségi kultúra volt akkor is, ha fájt. Mert a zsellérnek minden fájt. Ezért mit csinált? Énekelt és táncolt. Mert más nem volt. És megénekelte a földet, megénekelte a virágot, a napot, a holdat, a gyökeret, az anyát, az apát. De úgy, hogy fájt. És közösségben. És tudták egymás nótáit. Közös nyelvet beszéltek. Na, de nézzük akkor a nyelvet. A nyelv az jelen pillanatban azt gondolom, hogy nem tölti be a kultúrahordozó és -közvetítő szerepét. Mert a nyelvünket szétroncsolták, fogalmainkat mélyen tudták szétroncsolni. Kérdezem én: magyar nyelven egy bizonyos közösségben miről beszélgessünk egymással? Nincsenek hőseink a moziban. Nincsenek hőseink a könyvekben. Nincsenek hőseink a magánéletben és a közösségeinkben. Nézzünk úgy pár fogalmat, hogy ne röhögjenek ki: bajtársiasság, hűség, anya, apa, férj, feleség, nő, férfi. Pláne hit. Ezek bizonyos társaságokban olyan fogalmak, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Kiröhögnek. És az a nyelv, aminek nincsenek tisztázott közösségtartó fogalmai, az nem tölti be a szerepét. Az a nyelv, amit nem ápolunk, az el fog enyészni. 2002 körül jól felhangosított szakmai érvekkel alátámasztva elhangzott, hogy a Nemzeti Színház a XIX. században betöltötte nyelvtartó szerepét, már rá művészi értelemben semmi szükség.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

HJGY: Ha már színház. Melyik van többségben ma? A szakmai színház vagy a provokatív, politizáló színház?

Szarvas József: Szerintem ma még mindig ott tartunk, hogy a kőszínházakat társulati formában, amelyek a nemzeti kultúrában gondolkodnak, azokat erősíteni kell. Nem azt mondom, hogy gyengíteni kell a másikat, az alternatív szcénát, hanem ezt erősíteni. És itt van óriási munkája és szerepe Vidnyánszky Attilának. Hiszen ő ezt pont így képzeli el. Attila a legkisebb faluba is próbál eljutni, csak ahogy a világ minden tájára. Eljuttatni. Vagy idehívni. Kölcsönösen egymásba oltani. De úgy, hogy ez legyen egy büszkeség. Bárki, aki a Nemzeti Színház tagja vagy vendégművésze, büszke lehessen arra. Ne kelljen nekem szégyellenem, hogy a Nemzeti Színház tagja vagyok. Mint pl. 2002-ben. Elvállaltam egy szerepet és kiment alólam a szakma. Megéltem azt, ami az ember lázálmában történik meg. Voltak aztán olyan hangok, akik azt mondták, hogy „Jóska, ne politizálj”. De miért ne, ha van kedvem? (nevetés)

Ketipisz: De akkor ez még tabukérdésnek számított.

Szarvas József: Persze. Ha utaztunk valahova, én megvettem a Népszabadságot, az ÉS-t, a Népszavát, hogy közben a Magyar Nemzetet betehessem közéjük. És egyszer volt olyan helyzet, hogy kiszúrta az egyik ilyen gondolatőr fiatal barátom és megkérdezte tőlem, hogy „te ezt a szemetet olvasod?” Mondom: figyelj ide, odanézz még mennyi szemetet olvasok én itt! Bizonyos szempontból ilyen téren a mai napig nem történt meg a rendszerváltás. Ez a múlt. De a jövő kapcsán már van egy fontos felelősségem. Hogy próbáljak pontosan cselekedni és fogalmazni, hogy a gondolataim, amelyek mentén cselekszem, az legyen vonzó egy fiatal számára, legyen vonzó egy gyerek számára. Itt a felelősségem. Okoskodni könnyű. Bölcsnek lenni más helyzet. Abban a korban, amelyben én vagyok, illene olyan fogalomkörben tevékenykednem és fogalmaznom, hogy arra azt lehessen mondani, hogy ez jó. Egyetlen baj van: ha nem csinálom (kuncog). Ugyanis ha nem csinálom, akkor nem lesz átvéve. Vagy ha úgy csinálom, hogy nem lehet átvenni. És ebben a pillanatban a konzervatív létről beszélek. Mert a kultúra fogalma, visszatérve a földhöz, a kultúra fogalma a munka. Csináld! Csináljuk!

HJGY: Nekem nagyon tetszik ez az egyszavas leírása. Eddig az alapján, amit mondott, arra következtettem, hogy ha egy szóval kéne megmondani, hogy mi a magyar kultúra, akkor az a NÉP. De ha azt mondja, hogy a munka, akkor egy újabb lényeges ponthoz érkeztünk.

Szarvas József: Igen, itt a lényeg. A létmegtartó munka. A munka után jön a szakrális rész. Azt gondolom, hogy a művészet egy ilyen szegmense a kultúrának. A szakrális terepe a kultúrának. Hiszen a parasztember mit csinált? Ha szántott-vetett, pláne aratott, pláne ha született, ha meghalt, ha házasodott, akkor énekelt és táncolt. Ideje van annak is. No de először a munka. Mert az ünnep benne a hittel, az nagyon is kötött. Kötött a közösséghez és a munkához, a térséghez, a földhöz. A talajhoz és az esőhöz, a tájegységhez. Engem már nagyon régóta csak a népi kultúra érdekel, mert azt gondolom, hogy nemzeti kultúra népi kultúra nélkül értelmezhetetlen zagyvaság. Engem kitessékeltek abból a tájat is tartani képes paraszti világból, amely azért még belém oltott sok száz népdalt és nótát, ami azóta is ott pang bent. Most a kultúra visszatanulójaként próbálok, próbálunk visszakéredzkedni gyerekeink fülébe.

Ketipisz: De a városi kultúra akkor most szükségszerűen háttérbe szorul?

Szarvas József: Önmagában ez hiba lenne. Nagyon fontos, hogy a kultúrában benne van a szolidaritás elve is. Az nem volt eredetileg politikai kategória. Hogy mondjak egy példát: ha egy városlakó elmegy nyaralni valahová Magyarországon, akkor az a jó, ha nem a helyi Tescóban vásárol be, hanem a helyiektől vásárol. Mert a helyi áruban az van benne, amit csak az a termelő tud kihozni a saját földjéből. Az oda kötődik. Nem valami egészségtelen tucattermék. Nemrég a színházunkban, a Kaszás Attila Pajtaszínházban előadás után beszélgettünk és valaki azt mondta, hogy „milyen kár, hogy nem volt ma itt egyetlen viszáki ember sem”. Én erre rámutattam a roskadásig telt asztalra, és azt mondtam, hogy ezt mind a viszákiak hozták nekünk. Hogy nem érdekli őket a színház? Mit számít? Az én munkámat azzal is hitelesítheti, hogy hoz egy tojást vagy pálinkát, vagy akár befűti a kemencémet. Ez az összeműködés, az együtt dolgozás, a közösségi munka jelenik meg akkor is, amikor a KAPSZ jó hírét viszi falunknak.

Ketipisz: Azt mondja tehát, hogy ezzel ők ugyanúgy részesei annak a kulturális munkának, akárcsak Ön, a színész.

Szarvas József: Úgy fogalmaznék, hogy korábban a falusi munkában a munkának értéke volt és nem ára. Most te dolgoztál, aztán én visszasegítettem. Ez volt a dolgok menete. A parasztemberek nagyon pontosan tudták, hogy ki milyen mértékben vesz részt a közösségi munkában, és a kalákamunkában nagyon fegyelmezetten számonkérték egymáson. Ma ezzel szemben azt látom, hogy a munkának ára van és nem értéke. A kultúra feltétlenül munkaalapú. De ha a munkának ára van, és nincs értéke, akkor a kultúrát piacra szánják? Azt hallottam gyerekkoromban, hogy aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. Rengeteg „munka” volt abban, hogy a „munka” fogalmát lebutítsák és egyetlen fogalom emelje önmagát piedesztálra, már-már isteni rangba: ez pedig a „pénz”. Ma már egy gyerek nem dolgozni akar, hanem pénzt keresni. És hogyan? Mindenáron. Én azt mondom mindig a fiamnak, hogy engem nem érdekel, hogy te mit csinálsz, csak szeresd. Szeresd és csináld. Soha nem szabad azt érezni, hogy egyedül vagyok és egyedül csinálom.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ketipisz: Tehát egy fogyasztói attitűdre átállt társadalomban kellene akkor visszazökkenteni a folyamatokat. Ez lenne a tétje az ön munkájának?

Szarvas József: Nekem olyan ambícióm nincs, hogy a nagy egészhez szóljak hozzá. Nem véletlenül beszélek mindig csak Viszákról. Én odakeveredtem gyüttmentként 20 éve és én döntöttem úgy, hogy ehhez a közösséghez akarok tartozni, és –  ha befogadnak – velük együtt akarok munkát végezni. Ebből a tapasztalásból tudok megfogalmazni olyat is, ami valami esélyt kínál. Nagyon remélem, hogy a korszellem miatt, ami hál' Istennek beállt ebben a pillanatban, több figyelem fordul a falvakban folyó életre.

Ketipisz: Mióta mondhatjuk, hogy „beállt a korszellem”?

Szarvas József: Nagyon régóta. 2002 előtt volt egy polgári kormány. És az a korszak olyan fogalmakat dobott fel, ami számomra is fontos volt. Bár abban az évben a többség nem úgy döntött, rögtön létrejöttek a polgári körök, amelyek mégis folytatták azt a dialógust, amit a nemzeti értelmiségi elköteleződés hívott életre. Nekem is volt Viszákon egy kis polgári köröm. Hárman vagy négyen voltunk benne. Az volt az alapélményünk, hogy kíváncsiak voltunk egymásra. Ebből és Kaszás Attilán kívül még sok értéktartó, jó szándékú, jóakaratú ember barátságából indult e „viszáki korszellem”. Az én dolgom pedig az, hogy ezt a teremtő korszellemet kicsiben, magamban kiépítsem, képviseljem és lehetőleg közösséget is teremtsek vele.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

HJGY: Mit gondol, valaha színre fogják vinni azt, ami ma Európában történik?

Szarvas József: Remélem.

HJGY: És ha színre viszik, nekünk, magyaroknak, szégyenkezni kell vagy sem?

Szarvas József: Nagyon sok mindennek kell megtörténnie ahhoz, hogy egy európai földmegtartó kultúra kerekedjen felül. Mert erről van szó, ne mismásoljunk: vagy megtartjuk a földet ott, ahol élünk, vagy elvesztünk. Szerintem az egész történet erről szól: megművelem-e a kertemet vagy lerablom.


A Tündérkertekről

Ketipisz: A kert és a földművelés az egész beszélgetést átjárta. Nyelvi eszköz vagy többről is van szó?

Szarvas József: Kovács Gyula a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáiból több mint 3500-féle nemzetépítő lehetőségű kulturális hagyatékot mentett el saját lelkiismereti tárában. Ugyanakkor Kárpát-medence-szerte eddig több mint 200 ún. Tündérkertekbe ajánlotta vissza saját kezű adományként az újraoltott gyümölcscsemetéket.   

Néha olyan érzésem van, hogy semmi mást nem teszek az elmúlt 4-5 esztendőben, mint erről beszélek. Ez idő alatt Kovács Gyula tette és teszi a dolgát, gyűjtött és visszament. Az én feladatom pedig ebben a páratlan munkában az, hogy lehetőségeim szerint segítsem azt munkát, amelyet Ambrus Lajos kutató munkája is hitelesít.  

Ma még, vagy ma már ott tartunk, hogyha valakinek azt mondom, hogy „Tündérkert”, akkor rávágja, „tudom, az a gyümölcsös”. De ott még nem tartunk, hogy tudják, mi a célja, mi az értelme. Gyula megtette és megteszi a gyűjtést folyamatosan, az én dolgom pedig az, hogy segítsem azt, hogy kertekbe, génbankokba, Tündérkertekbe elültessük.  

Ma még a mezőgazdasági egyetemeken, főiskolákon, fórumokon nemhogy nem tanítják ezt, hanem nincs. Nem beszélünk róla, tehát nincs. Mi ezért csináljuk és beszélünk is róla. Jövőre lesz tízéves a Tündérkertünk, és ezt az évfordulót arra akarjuk felhasználni, hogy talpra álljon ez a munka, amit Kovács Gyula elkezdett. Ezt szolgálja az életrajzi könyvem is, a Könnyű neked, Szarvas Józsi. 

HJGY: Nehéz dolga van, mert ezt a területet a zöldek viszik.

Szarvas József: Én úgy látom, hogy minél több a zöldmozgalmár, annál erőteljesebben pusztulnak a zöldfelületek. Amit mi csinálunk, nem mozgalmárkodás, hanem hagyatékápolás. Nem általában zöld, hanem konkrétan kultúramentés.

Nem a gyümölcsben van a kultúrahordozás képessége, hanem a nevében. Aki nagyszülei vagy Móricz Zsigmond szavait visszaidézi, hallhatja, olvashatja az arany ranett, nyári piros alma, mosolygó batul, vagy sózó, zabérő, búzaérő körte stb., stb, stb., ízét, zamatát, kultúra közvetítő üzenetét. Ma hol vagyunk mi ettől?

Tudják, hogy egy gyümölcsfa 200 évig is elél permetezés nélkül. Vegyszerezve, metszve jó, ha negyven évig ontja gyümölcsét. Ha valaki pedig egy mentett fajtát egy másik kertbe is átment, rögtön 300 évnél tartunk. Ezt a munkát végezzük most. Azzal, hogy mi így egy gyümölcsfát elmentettünk Viszákra, ami majd átkerül újabb és újabb jövőt képzelő paraszt-, polgárkertbe, hozzájárultunk valami többhöz.

HJGY: Úgy fogalmazott egy tavalyi interjújában, hogy az emberi élet tanulság nélküli. Akkor ezt hogy nevezné?

Szarvas József: Nézzék, nekem tennem kell a dolgomat. Akár egy jegenye. Neki mi a célja? Jó mélyre lemenni és menni a nap felé. Tehát ha azt mondom, hogy tanulság nélküli, az öntanulság nélkülit jelent. Én nem tehetem tanulsággá a saját munkámat. Tanulsága lesz akkor, ha lehet hozzá kapcsolódni. Ha úgy tetszik, az én dolgom az, hogy a Tündérkertnek, Kovács Gyula munkájának legyen tanulsága.


OLVASTAD MÁR?

csak neked, csak most
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

A Párbeszéd szerint a kormány hibája, hogy szopófantom kísértett Kőbányán

A baloldallal és az MSZP-vel kapcsolatban már megszokhattuk a csúsztatások, ferdítések és hazugságok áradatát a párt kommunikációjában. Azért időről időre még mindig sikerül meglepetést okozniuk. Ezúttal Burány Sándor értelmezte sajátosan a valóságot.

Levélben köszönte meg Orbán Viktor a Magyarország melletti kiállást

Levélben köszönte meg Orbán Viktor a Magyarország melletti kiállást

kétharmad

A magyar kormányfő azon képviselőknek küldött levelet, akik leszavazták a Soros-Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben.

Olaszország is szigorítja a menekültügyi rendszerét

Olaszország is szigorítja a menekültügyi rendszerét

amerika, london, párizs

Az érkezők azonosítási idejének meghosszabbítását, a humanitárius menedékjog kérelmezésének szigorítását, valamint a bűncselekményt elkövető emberek kiutasítását is tartalmazza az olasz kormány új biztonsági és migrációs törvényerejű rendelete, amelyet Giuseppe Conte miniszterelnök és Matteo Salvini belügyminiszter mutatott be hétfőn Rómában.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei egy helyen.

It­ta­san oko­zott bal­ese­tet egy ukrán dip­lo­mata Bu­da­pes­ten

It­ta­san oko­zott bal­ese­tet egy ukrán dip­lo­mata Bu­da­pes­ten

kinyílott a pitypang

Az il­lető bár dip­lo­mata-ko­csi­val köz­le­ke­dett, de nem tudta vagy nem akarta iga­zolni, hogy dip­lo­mata. Szon­dát fújni sem volt haj­landó. A rend­őr­ség a za­var­tan vi­sel­kedő férfit be­vitte a János kór­házba.

Soros alapítványa bíróságon veszi célba a bevándorlás megállításáért felelős törvényt

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a "Stop Soros" törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) - jelentette be honlapján hétfőn a szervezet.

A britek tudják, hogy öngyilkosság kiengedni a terroristákat, mégis erre készülnek

A britek tudják, hogy öngyilkosság kiengedni a terroristákat, mégis erre készülnek

amerika, london, párizs

A túlterhelt titkosszolgálat nem tudja majd nyomon követni azokat az iszlamistákat, akiket a közeljövőben tervez szabadon engedni a szigetország.

Bezáratnák az ukrán nacionalisták a beregszászi magyar külképviseletet

Mintegy másfél tucat ukrán nacionalista tüntetett hétfő délelőtt Magyarország beregszászi konzulátusa előtt, követelve az összes magyar konzul kiutasítását és a konzulátus működésének beszüntetését, mert szerintük a képviselet "az ukránellenes politika eszközévé vált".

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére