Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szakmai hibát véthetett a Jobbik az alaptörvény módosításának beadványában

Sümeghi Lóránt

2016.11.22. 17:45

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arra mutatott rá, hogy a Jobbik által benyújtott, majd a Fidesz által elutasított módosításban komoly szakmai hibákat is felfedeztek.

Völner szerint ha az alaptörvény módosítása kapcsán a Jobbik által beterjesztett javaslatot elfogadták volna, akkor turistavízumot sem lehetne kiadni többet Magyarországon. A politikus rámutatott, az állam ebben az esetben is illetéket szed, ami az országba való belépés ellenértékének tekinthető.

Ebből is látszik, hogy ennek a pártnak nincs sem kormányzati, sem önkormányzati vezetési tapasztalata"

– fogalmazott Völner Pál, aki szerint a Jobbik mondvacsinált okkal hátrált ki az alaptörvény-módosításból.

Tudva levő, hogy a Jobbik pártpolitikai kufárkodása végül azt eredményezte, hogy Magyarország – a 3,3 millió magyar ember egyértelmű akarata ellenére –, továbbra is ki van szolgáltatva a brüsszeli migránssimogató elitnek.

A politikus kijelentette, furcsa koalíció jött létre az alaptörvény módosítása körül, amelyben az ellenzék nem az ország érdekeit veszi figyelembe, hanem a pillanatnyi pártérdekek mentén politizál. Völner Pál hozzátette, a következő időszakban az Alkotmánybíróság vizsgálja azt az ombudsmani beadványt, amely szerint a kötelező áttelepítések az emberi jogokat is sértik, hiszen senkinek nem írhatják elő, hogy egy másik országban éljen, mint ahová bevándorolni kívánt.
 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére