Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szakértõ: szakadhat a Jobbik

Pörge Béla

2018.04.10. 09:18

A Nézõpont Intézet elemzõje szerint akár pártszakadás is lehet a Jobbikban.

Fodor Csaba szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, amiből akár pártszakadás is lehet.

Fodor kedd reggel az M1-en úgy vélekedett, hogy az elmúlt időszakban hitelességi válságba került a Jobbik.

Az egyik szereplő azt mondta: a párt radikális énje igaz, más azt mondta: mindig »cukiskodó párt« voltak. Kérdés, hogy ezek közül melyik igaz, és ezek után mennyire lehet majd hiteles bármelyik irányváltás"

– jegyezte meg.

A Nézőpont elemzője azt is felvetette: még az sem dőlt el, hogy a Jobbik lenne a második erő, mert a baloldali formációk együttesen több mandátumot szereztek.

Ez komoly érvágás a Jobbiknak, mivel ők arra készültek, hogy ezen a szavazáson komolyan rávernek a baloldalra"

– közölte Fodor Csaba.

Ahogyan arról hétfőn beszámoltunk, Vona Gábor lemondott a pártelnöki pozíciójáról és mandátumáról is. Korábban ezt Toroczkai László és Novák Előd is követelték, míg Sneider Tamás kiállt Vona mellett és Toroczkait szólította fel lemondásra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére