Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Svéd focimeccsen erőszakoltak meg egy nőt

2018. április 3. 13:58

STOCKHOLM 13:58

A svéd rendőrség közleménye szerint az áldozatot kórházba kellett szállítani a támadás után.

A szörnyű eset vasárnap a stockholmi Tele2 Arena mosdójában a svéd bajnokság, az Allsvenskan nyitónapján történt, amikor is a Hammarby a Sirius csapatával küzdött meg.

Svédországban szinte az összes csoportos nemi erőszakot migránsok követik el

Egy kutatás során azokat az eseteket vizsgálták meg, amelyeknél már ítélet született a támadók ügyében. Az adatok alapján 2016-ban és 2017-ben 43 embert ítéltek el csoportos nemi erőszak miatt, közülük harmincketten nem Svédországban születtek.

A rendőrség közölte: a támadás olyan brutális volt, hogy a nőt kórházba kellett szállítani. Az áldozatot a stadion mosdójában támadták meg. A rendőrségi szóvivő szerint jelen pillanatban nem ismert túl sok részlet a támadással kapcsolatban, így az elkövető kiléte sem.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Gál Kinga kiosztotta az EU-t, amiért az engedi, hogy a románok szívózzanak a székelyekkel

Gál Kinga fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának ülésén beszélt a székelyek helyzetéről.

Szélsőbalosok ellen nyomoznak, mert megtámadták a migránserőszak ellen tüntetőket

Szélsőbalosok ellen nyomoznak, mert megtámadták a migránserőszak ellen tüntetőket

amerika, london, párizs

Kandelben a migránserőszak ellen tüntettek, amikor az Antifa szélsőbaloldali mozgalom tagjai inzultálni kezdték a demonstrálókat, végül annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a rendőröknek kellett közbeavatkozni. Több nyomozás is folyik az ügyben.

Ausztria úgy döntött, erősíteni kell a határvédelmet

Herbert Kickl osztrák belügyminiszter a Salzburger Nachrichten című lapban csütörtökön megjelent interjújában helyezte kilátásba a határellenőrzés szigorítását.

A Momentum mindenkit hülyének néz

A Momentum mindenkit hülyének néz

kinyílott a pitypang

Egyértelműen kiderült, hogy a kicsi SZDSZ, a Momentum nem egyszerűen kamuzik bizonyos dolgokról, de konkrétan szándékosan hazudik is. Most éppen az derült ki, hogy ordas hazugság a Fekete-Győr Andrásék által úton-útfélen hangoztatott mese a naponta belépő 1000 új tagról.

Németországban a muszlimok azért kampányolnak, hogy ne tiltsák be a fejkendőt a gyerekeknél

Németországban a muszlimok azért kampányolnak, hogy ne tiltsák be a fejkendőt a gyerekeknél

amerika, london, párizs

Az osztrák kormány azon dolgozik, hogy Ausztriában a következő tanévtől már ne viselhessenek fejkendőt az óvodás és általános iskolás gyerekek. Németországban is hasonló intézkedés van készülőben.

Sneider elhatárolódott Budaházytól, miközben Toroczkai szívesen látná a Jobbikban

Sneider elhatárolódott Budaházytól, miközben Toroczkai szívesen látná a Jobbikban

kétharmad

Egyre kínosabb pillanatokat kénytelen átélni nemcsak a Jobbik vezetése, hanem a párt szavazótábora is, annyira összevissza nyilatkoznak a pártelnöki pozícióért versengő alelnökök. Most éppen a Budaházy György mellett való kiállás okozott zavart a Jobbikban.

Így kell értelmezni a Budaházy-per fejleményeit

Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő tömören és érthetően foglalta össze a közel egyórás bírósági indoklást, melynek keretében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtábla.

Megindult az offenzíva Hadházy Ákos ellen

Megindult az offenzíva Hadházy Ákos ellen

kétharmad

Schiffer András, az LMP korábbi vezetője interjút adott a 168 Órának, amiben élesen bírálta Hadházyt. Elmondása szerint komoly hiba volt tőle, hogy bevitte a pártba a most már távozó társelnököt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére