1. Ilyen nyomorult gonosz-karaktereket még nem hordott hátán a galaxis. Az első rend vezére, Snoke egy böhöm szerencsétlen, aki inkább egy óvodás elcseszett gyurmafigurájára hasonlít, mintsem, hogy ő lenne a sötét erő ura. Tanítványa, Kylo Ren pedig mindenkinél szerencsétlenebb: első felszólításra leveszi a sisakját, dühében többször is szétveri fénykardjával a berendezést,  miközben Rey megalázza, két hajböndörítés közepette felajánlja neki, hogy álljon át az erő sötét oldalára, legyen a tanítványa.  Még az apját se tudja rendesen megölni. A gonosz karakterekkel, ami lételeme lenne a csillagok háborújának, tehát nem lehet azonosulni.

2. De nem lehet azonosulni a jó karakterekkel sem. A Finnre elkeresztelt szerencsétlen az egész filmben csak izzad és liheg, és olyan arcot vág, mint akinek éppen most pusztult el félve szeretett aranyhörcsöge. Finn a hetedik epizód Jar-Jar Binxe és ezzel mindent elmondtunk róla. Ami Rey-jel történik, az meg teljesen értelmezhetetlen. Még az rendben is lenne, hogy elkezdi érezni magában az erőt, vagy mit, de egy nap leforgása alatt olyanokat tud, amit a 4-5-6. epizód Luke Skywalkerre a mestereitől is alig volt képes eltanulni. Tényleg, mi a tervezőnek van szükség Jedi-iskolára, ha ezt valaki pikk-pakk autodidakta módon készség szintjén tudja? És mi szükség van a kényszeredett romantikus szálra, hogy Finn és Rey néhány izzadós futás és szerencsétlenkedés után ölelgesse egymást?

3. És itt vannak aztán a rozoga öregek. Han Solo, aki mintha az elmúlt harminc évet a berettyóújfalui gondüzőben töltötte volna. Szerencséjére nem a májcirózis, hanem a hajböndörítős fia végzett vele. Han Solo egyetlen érdeme, hogy legalább önironikussá teszi a filmet, rámutatva arra, hogy maguk a szereplők se gondolják komolyan, hogy kibújhatnak az első epizódok árnyékából. Leia mintha ott se lenne. Luke utolsó fél perce pedig dokumentarista jelleggel megint csak az alkoholizmus súlyos következményeit vetíti a vászonra. Tiszta agyhalotti állapot: nyoma sincs annak, hogy bármi lejátszódna benne megpillantva saját fénykardját.

4. De legalább az kiderül, hogy Yodának volt csaja, aki ezer éve egy szerencsejáték várost üzemeltet. Néhány kínos perc után aztán a várossal együtt feltehetőleg ő is megsemmisül. Ez határozottan segít a filmen.

5. Az viszont nem, hogy Uram-tervezőm, most már három szimpátia-indexre játszó droid van. Valószínűleg a két kis protokoll-robot között éles konkurenciaharc lesz a jövőben (Poe Dameron/Rey illetve Luke kis segítői), mert kettőt illetve hármat nem lehet egyszerre kedvelni. Vagy lehet, de minek.

6. És majd elfelejtettem Poe Dameront. Ja, el is felejtettem.

7. És megintcsak az elcseszett Birodalomnál, akarom mondani az Első Rendnél kötünk ki. Szánalmas, ha azt mondom Birodalom, akkor a Disneynek csak a náci Németország jut eszébe. Primkó kis nácik bombázzák szét a film közepén a Köztársaságot („a mai napon a Köztársaságnak vége”), hogy aztán folytatódjon a film is, meg a Köztársaság is. És megint csak az aduász a halálcsillag lenne, ami a birodalmiaknak olyan, mint az LMP-nek a flashmob, az MSZP-nek meg a sajtótájékoztatók, mindig ezzel próbálkoznak, nem jön be, de ez nem zavarja őket. Mindenesetre nagyon kínos.

8. Maguk a filmkészítők is érezhették, hogy az. A film ugyanis 136 perc reflexió, kényszeredett viszony kialakítása az eredeti történetvezetéshez, mindezt azért, hogy mindenki elfelejtse a szintén kínos előtörténet-triológiát. Ez nekem nem sikerült. Itt nincs kivel azonosulni.

+1 Az egyetlen menő dolog a rajongás a bőrcuccokért. Poe Dameron újhullámos bőrdzsekijét a tébláboló Finn ragadja magához, hogy aztán kinyávogja magának, hogy Dameron nekiadja. És Han Solo is vagány bőrkabátban nyomja. Legalább beindul majd az SW-bőrszerkó ipar.

Már csak ez hiányzott.