Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Soros zsoldosai az Orbán-kormány eltakarításán dolgoznak

2018. március 25. 17:40

Az elmúlt napok újabb leleplezéseket hoztak, amelyekből kiderült, hogy Soros "zsoldoshadserege" a bevándorlásellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik - fogalmazott Halász János, a Fidesz frakciójának szóvivője vasárnap, Budapesten.

A politikus kifejtette:

Soros György fizetett zsoldosai migránsszervezeteken, Brüsszelen és a hazai ellenzéken keresztül is Orbán Viktort és Magyarországot támadják.

Hangfelvétel is bizonyítja: Soros több millió dollárt költ a hazai politika befolyásolására

Több ezer zsoldos ügyködik azon, hogy megbuktassa a magyar kormányt. Ezt bizonyítja az a hangfelvétel is, amely nemrég került nyilvánosságra.

Mindezt most már hangfelvételek is bizonyítják.

  • Lebuktak a zsoldosok, akik magyarok tízezreinek a munkáját, megélhetését is képesek tönkretenni azzal, hogy német vállalatokon keresztül zsarolni akarják Magyarországot – magyarázta a politikus.
  • Lebuktak, mert Soros legalább kétezer embert fizet Magyarországon, hogy az Orbán-kormányt támadja.
  • Lebuktak a zsoldosok, mert beismerték, hogy valamilyen célból illegális adatgyűjtést végeznek a migránsok között.

Halász János kiemelte:

Soros Brüsszeli szövetségesei folytatják a hazánk elleni támadásokat, és előkészítik a Magyarországot elítélő brüsszeli jelentést.

Brüsszel mellett pedig az ellenzéki oldalon is felsorakoztak Soros jelöltjei.

Az ellenzék vezetői a Soros-hálózat emberei, és minden helyi választókerületben ott lesz majd április 8-án Soros György jelöltje – zárta sajtótájékoztatóját a politikus.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

amerika, london, párizs

A dán legfelsőbb bíróság szerint Wenceslas Twagirayezut nyugodtan ki lehet utasítani és vissza lehet szállítani Ruandába, ahol 1994-ben részt vett a népirtásban.

Ukrajna mondvacsinált problémákkal uszít Magyarország ellen

Grezsa István kormánybiztos szerint Kijev mondvacsinált problémákat fedez fel hirtelen, szerinte a kettős állampolgárság is ilyen, ennek büntethetősége kapcsán fenyegetőzik most Klimkin ukrán külügyminiszter.

Tovább aprózódik a bukott Jobbik

Nem mondott nemet a Soros-Sargentini-jelentésre a kamunéppárt, ezt pedig nem vette be a Jobbik zuglói szervezetének gyomra: feloszlottak, és utoljára még egy kőkemény kritikát is megfogalmaztak a párt irányába.

Gyurcsány nagy kormánybuktatása vidéken is kifulladt

Szegeden is épp olyan sikeres volt a nagy kormánybuktató akciója Gyurcsány Ferencnek, mint Budapesten. Azaz még idő előtt kifulladt.

Osztrák politikus: elítéljük a Soros-Sargentini-jelentést, Magyarország halad a helyes úton

Osztrák politikus: elítéljük a Soros-Sargentini-jelentést, Magyarország halad a helyes úton

amerika, london, párizs

Johann Gudenus, az osztrák Szabadságpárt, az FPÖ frakcióvezetője, az Osztrák-Magyar Barátságot ápoló bizottság elnöke elmondta, hogy el kellene ismerni a magyarországi folyamatokat. Kifejtette, hogy határozottan elítélik a Soros-Sargentini-jelentést és az Európai Parlament által alkalmazott eljárást.

A brit újszülöttek közt már a Muhammad a legnépszerűbb név

A brit újszülöttek közt már a Muhammad a legnépszerűbb név

amerika, london, párizs

Szépen lassan eltűnnek a hagyományos brit keresztnevek.

A migránsoknak duplán nagy buli az újév Németországban

A migránsoknak duplán nagy buli az újév Németországban

amerika, london, párizs

Az eddigi legnagyobb szilveszteri-szülinapi migránspartit Kölnben tartották 2015 és 2016 fordulóján.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez volt ma.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére