Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros tervét támogatja Brüsszel

Bertha László

2017.11.21. 10:28

Nem "Soros-tervnek" nevezik, ám Soros György amerikai üzletember javaslatai tükrözõdnek vissza az Európai Parlament és az Európai Bizottság döntéseiben - jelentette ki Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 műsorában elmondta, hogy az Európai Parlament elfogadta azt a szakbizottsági javaslatot, amely kiállt egy felső határ nélküli állandó menekültelosztási rendszer mellett.

Ez összecseng Soros György álláspontjával – tette hozzá, utalva arra, hogy az üzletember évi egymillió migráns befogadását javasolta és azt, hogy a tagállamok fejenként 9 millió forintot biztosítsanak két éven át a migránsok életkezdéséhez, a meglévő uniós felzárkóztatási alapok terhére.

Annak a véleményének is hangot adott a milliárdos, hogy Európa összeomlik, ha nem lesz kötelező elosztási rendszer – sorolta a politikus, aki úgy vélekedett, hogy ezen a tervek megvalósításának csak tagállami oldalról lehet „keresztbe feküdni”, ezért egyáltalán nem mindegy, hányan állnak a magyar kormány mögött, vagyis a nemzeti konzultációban hányan vesznek részt.

Ebben a helyzetben Magyarországnak szövetségeseket kell keresnie a betelepítési tervek megakadályozásáért

– jelentette ki Dömötör Csaba, kiemelve, hogy a visegrádi együttműködés (V4) jó alapot jelenthet ehhez, és úgy tűnik, a jövőben Ausztriára is számíthat Magyarország a kvótaellenes küzdelemben, szemben a magyar ellenzéki pártokkal, amelyek Brüsszelben rendre megszavazták a kötelező kvótáról szóló terveket, majd itthon ezt letagadták.

Dömötör Csaba a Kossuth Rádió keddi 180 perc című műsorában azt mondta: az Európai Bizottság csak beszél a külső határok védelméről, ám forrásokat nem szán erre. Példaként említette, hogy amikor Magyarország a déli határvédelemre fordított 200 milliárd forintos összeg felének megtérítését kérte, ezt elutasították. Vagyis a forrásokat nem a határvédelemre, hanem a menekültek elosztására fordítják.

Kitért arra is, hogy az elképzelések szerint a migránsokat azokba az országokba telepítenék először, amelyek eddig nem fogadtak bevándorlókat: a V4 tagállamaiba, Csehországba, Lengyelországba, Magyarországra és Szlovákiába.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére