Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
bulvár
 
 
 
 

Snoop Dogg rálőtt Donald Trumpra

2017. március 14. 15:28

Erős videoklippel köszöntötte a tavaszt a "dzsangaködben" szocializálódott Snoop Dogg.

Az amerikai rapper Hujber Ferencet is megszégyenítő kontetót gyártott legújabb klipjében, melyet a nagy port kavart Philando Castile ihletett. A szám alapját a kanadai jazz hop formáció, a BadBadNotGood Lavender című szám adja.

Számában szokásos "clintoniánus" jelszavakra hivatkozik, mint a rasszizmus, a rendőri túlkapás, brutalitás; a történet pedig egyértelműen hajaz a minnesotai esetre:

  • Az egyik bohócot (Michael Rapaport) – aki épp egy autóban ül, dzsangázik – igazoltatás közben lelövi egy rendőrbohóc.
  • A következő jelenetben már Trump szerepel, aki épp egy sajtótájékoztatót tart – azt sugallva: az egész tragédiáért az elnök a felelős.
  • Ezután már az látszik, hogy Snoop gondolkodóvá spanglizta magát, sőt, fegyvert is ragad (mert annyira ki van a töke az egész rendőri brutalitással), és egy parkolóban rálő Trumpra.
  • No, de az egésszel nincs is gond – vallja a rapper, mert "egyszer fent, egyszer lent".
  • Nem sokkal később persze ismét mutatják az amerikai elnököt (nehogy per legyen belőle), aki már láncra van verve, és mit ad isten: már egy fehér csávó és maga Snoop Dogg is arcoskodik vele.
  • A nép tehát "győzött", véget ért a bad split, jöhet az örömspangli.

Hogy mi az összhatás?

A klip rendezője, Jesse Wellens szerint konkrét bohózat, ami ma Amerikában a rendőrökkel kapcsolatosan történik, és ezért akart bohócokat a klipbe is. Ugyanakkor a klip időzítése, Trump bűnbakként való ábrázolása és az amerikai rendőrattakok elbagatellizálása jelzi:

az egész történet egy hatalmas "dzsangaködös" sivalkodás.

OLVASTAD MÁR?

bulvár
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Robbanásszerűen fejlődött az ingatlanpiac

Robbanásszerűen fejlődött az ingatlanpiac

Szakértői becslések szerint idén akár 17 ezer új építésű lakást értékesíthetnek országszerte, ami több mint kétszerese annak, amit két éve el lehetett adni. A szakértők szerint az új és használt lakások piacán érzékelhető hatalmas fellendülés és a kormányzat otthonteremtési támogatási rendszerének kialakítása között szoros az összefüggés.

May pénteken nagyvonalú lesz az EU-val

May pénteken nagyvonalú lesz az EU-val

amerika, london, párizs

Brit lapinformációk szerint Theresa May brit miniszterelnök szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak.

Ismét tízezrek tiltakoztak Macron ellen

Ismét tízezrek tiltakoztak Macron ellen

amerika, london, párizs

Ismét több tízezren vonultak az utcákra csütörtökön a francia nagyvárosokban a legradikálisabb szakszervezet a CGT felhívására, hogy második alkalommal tiltakozzanak a tervezett francia munkajogi reform ellen.

Simicska Lajos menekülőre fogta

Simicska Lajos menekülőre fogta

közeleg a tél

A milliárdos üzletember médiabirodalma eladósorba került.

A V4-ek és Washington fontos, természetes szövetségesek

A V4-ek és Washington fontos, természetes szövetségesek

közeleg a tél

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban elmondta, hogy a visegrádi csoport országai és az Egyesült Államok egymás természetes szövetségesei.

A 2015 óta Európába érkezett 2,2 millió migránsnak csak a 3 százaléka tért vissza a hazájába

A 2015 óta Európába érkezett 2,2 millió migránsnak csak a 3 százaléka tért vissza a hazájába

amerika, london, párizs

Az EU tagállamaiba, illetve az unión kívüli Norvégiába és Svájcba 2015-2016-ban érkezett 2,2 millió bevándorlónak eddig csak a 3 százaléka tért vissza a hazájába és több mint a felük még mind a mai napig nem rendelkezik törvényes menedékjogi státusszal - olvasható a Pew Global Research által az európai statisztikai adatok összesítésével elkészített tanulmányában.

Ez mutatja Magyarország erejét

Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széchenyi-díjjal kitüntetettek tiszteletére adott vacsorán a Pesti Vigadóban csütörtök este.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére