Rögzítsük: a megtapasztalt és leírt állapotok nem keltettek semmiféle élvezetet az utazóban. Márai Sándor gondolataival élve inkább úgy vázolnám a helyzetet: „Okosabb lenne csak élni, élvezni és játszani. De mit csináljak, ha ez a vágy, a megismerés és megfejtés vágya ily reménytelenül kitölti életem?” Útnak indultam, hogy elmerüljek a túlparti narratívában és élménybeszámolóval térjek vissza az enyéim közé. Csütörtöktől csütörtökig olvastam a honi médiapiac három legfontosabb mértéktartó és mértékadó nyomtatványát. Útinapló következik odaátról, a Magyar Narancs–HVG–168 Óra Bermuda-háromszögből.

Bár a print média haldoklik, a sivalkodás örök, a sivalkodás pörög, a sivalkodás még most is nyomtatott. A Harry Potterben még repülő autók ellopásáért járt a rivalló, a ballib hetilapokból viszont minden csütörtökön önként bevásárolhat a kedves hírfogyasztó. A három nyomtatvány szerkesztőségeiben olyan alternatív valóságot építettek fel az egyesek által csak „szakmának” gúnyolt médiapropagandisták, amelybe belépve olyan megrázó élmények érhetnek minket, mint Jámbor Andrást a Festetics Palota tükörtermében.

Ha a 168 Óra és a HVG egy szépasszony volna, akkor a Magyar Narancs lenne annak a segge lyuka. Kezdeném tehát velük.

Nem meglepő, hogy Fekete-Győr András négyszeri, igencsak komikusnak ható címlapos elhelyezése után, a múlt héten Simicska úrra cserélték a budai csillogó szeműt. A címadással sem tudtak hibázni: „Ütni fog!” A vágyvezérelt beharangozót nagy sztori már nem követte, azonban kétségtelen öröm, hogy a bulirezsi felemeléséről elhíresült Teczár Szilárd egy unalmas adathalmazzal teljesíteni tudta a heti karakterszámot. Bocsánat, az ő esetében karakterkvótát. Aggodalomra viszont semmi ok, a harmadik oldalon jutott hely Fekete-Győrnek is.

Esett még szó a költözés előtt álló Művészeti Szint szobanövényeiről is, amelyek tragikus átültetése és eladósorba kerülése kapcsán Battonyától Nemesmedvesig borultak gyászba az utcák, terek. Félbemaradt az aratás, és választópolgárok milliói indultak el szavazni Európa, európaiságunk és a MÜSZI mellett. Némi káderpolitikázás után pedig ki is fújt a lapszám.

A szabadságolások után viszont tényleg belehúztak a Mancséknál. Az e heti szám címlapját Stohl Buci kapta meg, aki nemcsak az autók, hanem az ország vezetéséhez is nagyon értene. A szerkesztőség szellemi, lelki karakterét viszont a harmadik oldalon találhatjuk meg. A „Szerk.” az alábbiakat írja „Barcelona után” című jegyzetében:

„…a nizzai, berlini és barcelonai támadások után adja magát, hogy a nagyobb tömegrendezvényeket célszerű lenne különféle útakadályokkal védeni a gázolóktól, de a sétálóutcákra, forgalmasabb járdákra kihelyezett tereptárgyak is életeket menthetnek.”

A bevándorlás kérdése, tehát csak beton kérdése. Ha pedig a biztonságunkat a beton garantálja, nem is lesz több látnivaló, lehet továbbsétálni. Mondjuk Pakisztántól egészen Berlinig. A politikai korrektség gőzmozdonyán azonban nincs fék:

„Legalábbis nyilvános vitában kellene eldőlnie, hogy az európai polgárok magánéletükből mennyit (és milyen garanciák mellett) hajlandók feláldozni biztonságuk érdekében. […] Ami biztosan nem lendíti előre a diskurzust, az a bezárkózás és a félelem politikája, európai partnereink folyamatos szapulása…”

Tehát Mancsék javasolt megoldása az önfeladás és az életmódunk megváltoztatása mellett, a bezárkózást semmiképpen sem jelképezhető beton tereptárgyakban is ott rejlik. Ezért tényleg érdemes volt pénzt kiadni! Az érvelés pedig Kálmán Olga-díjas!

Na, de; Siewert Andrással, a Migration Aid operatív koordinátorával is készült ám interjú! Barcelona után mi sem lehetne aktuálisabb, mint egy jó migránssimogatás! Az anyag olyannyira egyben van, hogy részleteket idézni nem is szabad belőle. Talán csak annyit érdemes rögzíteni, ami a kvótanépszavazás óta mindenki számára világos: ezek a médiamunkások nem a szakmaiság, nem az objektivitás és nem is a függetlenség bástyái, hanem az öt százalék utolsó végvárai.

Volt még egy értelmezhető méretű anyaguk a magyarországi szegényekkel kapcsolatban is. Bár a baloldaliság kialakulásának okait és lényegét sosem sikerült megértenem, viszont a szociális érzékenység szívemnek kedves téma. Gondoltam, most kiderül mit is akar kezdeni a ballib szellemi Parnasszus a jobb sorsra érdemes és segítségre szoruló honfitársainkkal. A válasz elkeserítő: lehetőleg minél többször szeretnék leírni Orbán Viktor nevét és a kormány, kormányzat kifejezéseket egy, a nehéz emberi sorsokat feldolgozó anyagban. Sikerült!

Azon a bizonyos rakáson a koktélmeggy, és a személyes kedvencem mégis az a cikk volt, amelyben a lehallgatással és megfigyeléssel vagdalkozó, majd csúnyán beégő Majtényi László nevével fémjelzett Eötvös Károly Közpolitikai Intézet szakértői a kormány nemzetbiztonsági fejlesztései kapcsán sivalkodnak két oldalt. Olyan szép volt, imádtam.

Móricz Zsigmond 1930 februárjában a Nyugat számára készített tudósítást a tiszazugi méregkeverő asszonyok peréről. Akkor alkotta meg a „szellemi nyomor” kifejezést. A HVG múlt heti címlapja a világosság elérkezésére és a sötétség végére tett ígéretet. Ehhez képest nagy változást nem tudtak felmutatni a '30-as években tapasztalt közállapotokhoz képest.

A múlt heti lapszámban a felelős szerkesztő ismert toposzokkal indít: Putyin, Kádár, propaganda, összekacsintás, álhírek. Valószínűleg sikerült is feltornáznia a példányszámot. Az aktuális nagy leleplezést nem is az előbbi, hanem a MMA-ról szóló írás jelentette: szélcsend van a Művészeti Akadémiánál. A szövegben haladva vártam, mikor derül ki, hogy a csend a fortélyos félelem sajátja, de hamar világossá vált, hogy csak egy jól működő szervezet általános sarazása volt a cél. Megtudtam még azt is, hogy a miniszterelnök testvére csehszlovák kém, Macron jó, Putyin pedig rossz. Zárásként pedig Hont András ismertette, hogy a Sziget Fesztivál sikere miatt fog megbukni az Orbán. Már megint. Ha tudtam volna, el sem megyek.

A múlt heti uborkaszezonos alibizés után viszont a héten már beindult a gyár. A célkereszt a határon túli magyarokra irányult. Sokba fájnak ők nekünk. Szavazatvásárlás a cél, hiszen teljesen reális, hogy 1-2 listás mandátumért cserébe százmilliárdos támogatást nyújtunk nekik. Véletlenül sem a felelősségvállalásról szól a történet, meg a jól felfogott nemzeti érdekről, nem! Kolozsváron a Röszkénél rekedt migránsok elől eszik meg a kenyeret az aljas bozgorok!

Volt még némi narratívaképzés a gyengülő V4-ekről meg 4 százalékos gazdasági növekedés melletti leszakadásról, de a direktíva egyértelműen átjött: az e heti célpont a határon túli magyarság, ellenük kell hergelni. Sovány vigasz, de ez a lap identitás- és értéknélküliségén nem fog segíteni.

„…fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba” – mondta Gyurcsány miniszterelnök úr 2006-ban. Kétségtelen, hogy ennél a lapnál jól felkészített szakemberek dolgoznak. Kissé szürreális ugyan, de érdemes megnézni, milyen az, amikor az angyalföldi MSZP-aktivista Facebook-tevékenysége nyomtatásba kerül.

Az ő ellenségeik a múlt héten a vadászok voltak. A vadgazdálkodás fogalmát és a benne rejlő turisztikai potenciált felfogni sem képes írástudók az ártatlan kis Bambik szeméből legördülő könnycseppek mentén építettek történelmi analógiát. Na, hogyan? Megsúgom: Kádár is szeretett vadászni, meg a mostani kormány is támogatja a mezőgazdaság ezen ágát. Szép munka volt, úgy látszik, itt senki sem volt szabadságon.

És akkor néhány címadás még a múlt hétről: Szigetvári Viktor: Engem nem könnyű baleknak nézni, Jámbor András: Félnek az újságírók, Tudatos szegregáció, Kényelmetlenné vált Orbán doktor.

A héten pedig különösen nagyot mentek, de csak egy patronnal. Importsivalkodót találtak a holland nagykövet személyében. De mivel megfogadtam magamnak, hogy Vásárhelyi Mária írásait nem most éneklem meg, akkor miért tegyem meg ezt egy stílusában és hatásfokában azonos külföldivel?

Összefoglalva: talán Nagy Feró és a Bikini soraival érdemes zárni a ballib hetilapok jelenlegi állapotáról szóló szemlét:

"Amerikából, ha bejön a zene,

Amerikából, ha bejön a zene,

Amerikából, ha bejön a zene,

Amerikából, ha bejön a zene,

Jaj, de jó!

Persze, csak a közönség nem jön be hozzánk."