Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Schiffernek elege lett: otthagyja az LMP-t

Bokor Gábor

2018.05.07. 09:22

Elege lett abból, hogy az LMP-nél elfelejtették, mit írtak ki a 2013-as pártszakadást követõen jelmondatnak. Azt, hogy van, ami nem eladó.

Otthagyja az LMP-t a párt alapítója, Schiffer András. A Facebook-bejegyzése szerint Ron Werber stratégiája, valamint az együttes Szabó Szabolcs LMP-frakcióba való beülése volt az utolsó csepp a pohárban.

Úgy voltam vele, hogy a másfajta közéleti szerepvállalásom jótékony harmóniában lesz majd az LMP politikájával. Nem így alakult, s ez számomra múlt szeptemberben, a werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá. Ezért fokozatosan kivonultam a párt belső életéből, s tavaly szeptembertől egészen a választás napjáig – az ÁSZ-botrányt leszámítva – tartózkodtam mindenféle nyilvános pártpolitikai megnyilatkozástól is"

– írta Schiffer András, aki szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a korábban általa vezetett párt frakciójába beült Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselője.

Schiffer szerint a 2013-as újjászületésnél azt írták ki a képzeletbeli homlokzatra, hogy van, ami nem eladó, azonban ez a jelmondat azóta a feledés homályába veszett.

A mai napon megszüntettem tagsági jogviszonyomat az LMP-ben”

– írta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére