Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Salvini bűnügyi eljárást kezdeményezett egy migránsmentő hajó legénysége ellen

2019. január 27. 21:00

Matteo Salvini olasz belügyminiszter arról nyilatkozott vasárnap, hogy bizonyítékokat gyűjtenek egy hollandiai zászló alatt hajózó, migránsmentő hajó ellen.

Bizonyítékunk van arra, hogy a Sea Watch 3 nevű hajó kapitánya veszélybe sodorta a hajóján tartózkodók életét azzal, hogy megtagadta a migránsok partra szállítását a legközelebb eső kikötőben, amely egyébként nem Olaszországban található"

– mondta Salvini.

Fotó: AFP

A bizonyítékokat átadjuk a hatóságoknak"

– mondta az olasz belügyminiszter, hozzátéve, hogy a kapitányt és a legénységet azzal vádolják, hogy a migránsokat politikai csatározásra akarták felhasználni.

A politikus elmondta, hogy a hajó előtt zárva maradnak Olaszország kikötői, mivel korábban a hajó átkelt a líbiai, a tunéziai és a máltai felségvizeken is, így bőven volt alkalma partra tenni a migránsokat – írta a Breitbart az AFP híre alapján.

A vád hivatalosan az illegális migráció támogatása, pártolása lehet – áll az olasz belügyminisztérium közleményében.

Eközben baloldali parlamenti képviselők próbáltak ellátogatni a Sea Watch 3 fedélzetére. Ehhez először engedélyt kértek a belügyminisztériumtól, majd amikor a minisztérium megtagadta az engedély kiadását, akkor a szicíliai partokról kihajózva mégis megközelítették a migránsmentő hajót.

Nicola Fratoianni baloldali képviselő a Sea Watch feldézetén.

Fotó: AFP

Nicola Fratoianni balos képviselő szerint nem mondtak le arról, hogy személyesen járjanak utána a Sea Watch 3 hajón levő állapotoknak és a nemzetközi törvények betartását kérte a kormánytól a bevándorláspárti politikus, aki csoportjával elérte a migránsmentő hajót ma délelőtt.

Salvini elmondta, hogy azt szeretné, hogy a németek vagy a hollandok fogadják be a migránsokat, ugyanis a Sea Watch egy németországi NGO, vagyis civil szervezet, a hajó pedig hollandiai.

A hollandiai migrációért felelős miniszter szerint nekik nincs dolguk ebben az ügyben, ugyanis a Sea Watch nem a holland kormányt képviselve lép fel.

Baloldali képviselők a migránshajón

Matteo Salvini úgy kommentálta a képviselők akcióját: sajnálja, hogy az olasz parlament tagjai nem tartják tiszteletben a törvényt és pártolják az illegális bevándorlást – írja az MTI.

Riccardo Magi, a baloldali Europa+, Nicola Frantoianni, az Olasz Baloldal (SI) és Stefania Prestigiacomo, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) képviselője bérelt motorcsónakkal jutott el a Sea Watch 3 nevű hajóra, amely pénteken kapott engedélyt az olasz hatóságoktól, hogy lehorgonyozzon Szicília partjaitól kevesebb mint két mérföldnyire. A hajó azonban nem köthet ki olaszországi kikötőben.

A három képviselő a hajóról küldött videófelvételeken a migránsok azonnali partra engedését sürgette, hangsúlyozva, hogy a csoport tagjai kínzást szenvedtek el líbiai táborokban.

Korábban a hajóhoz legközelebbi város, Siracusa polgármestere, Francesco Italia bejelentette, hogy városa kész befogadni a menedékkérőket. Partra engedésüket szorgalmazta számos nemzetközi humanitárius szervezet és NGO is.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) felszólította az olasz kormányt, hogy engedje leszállni a Sea Watch 3 fedélzetén található 13 kiskorúból azt a nyolcat, aki szülői kíséret nélkül utazik. Az olasz katolikus egyház felajánlotta a gyerekek befogadását. Erre Matteo Salvini azzal reagált, hogy információi szerint a gyerekek 17 éves fiatalok, ezért ők sem szállhatnak partra.

A Sea Watch 3 január 19-én vette fedélzetére a migránscsoportot a Földközi-tengeren, Líbia partjaitól északra. A hajót az olasz hatóságok péntektől ellátják élelmiszerrel, ivóvízzel és gyógyszerekkel. Hasonló segítségben részesíti a hajó utasait a több olaszországi civilszervezetet tömörítő Mediterraneo is.

Danilo Toninelli, az olaszországi kikötők felett rendelkező miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt politikusa kiemelte: a rossz időjárási viszonyokra hivatkozó Sea Watch 3 számára a legközelebbi part Tunézia volt.

Egyesek elősegítik ezeknek a halálhajóknak az indulását, a változást akaró olasz kormány azonban nem hajlandó tovább elfogadni ezt a helyzetet"

– mondta Danilo Toninelli.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

kétharmad

Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

szabad vasárnap

Füstölt sonka, főtt tojás, csokinyúl. Ideje melléjük feljegyezni a húsvéti sört is!

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

amerika, london, párizs

A 888 európai parlamenti választásokról szóló sorozatának hetedik részében megnézzük, hogy állnak az európai politikai pártok Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban és a "potyautas" Nagy-Britanniában.

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

amerika, london, párizs

Tiltakozásul az ellen, hogy Theresa May miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról állapodott meg az Európai Unióval.

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

kétharmad

A külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

amerika, london, párizs

Mindeközben őrizetbe vettek hét embert, három rendőr meghalt.

Szélsebesen emelkedik az antiszemita támadások száma Berlinben

Szélsebesen emelkedik az antiszemita támadások száma Berlinben

amerika, london, párizs

A statisztikák szerint amellett, hogy egyre több a támadás, azok egyre erőszakosabbak is.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére