Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

RMDSZ: Le kellene mondania a román miniszterelnöknek!

2018. január 12. 11:28

BUKAREST, 11:28

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Radio France Internationale-nak nyilatkozott pénteken, nyilatkozatát az RMDSZ hírlevele foglalta össze.

Fotó: MTI Fotóbank

Kelemen Hunor kijelentette:

nem maradhat következmények nélkül a miniszterelnöknek az a szerda esti kijelentése, amikor egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a székelyföldi autonómiatörekvésekhez."

Az RMDSZ elnöke szerint a miniszterelnök bocsánatkéréssel tartozik, és vissza kell vonnia a kijelentését.

Kelemen Hunor emellett azt is sérelmezte, hogy a román politikai pártok nem határolódtak el Mihai Tudose kijelentésétől.

Ilyen körülmények között azt is hihetnénk, egyetértenek Mihai Tudose miniszterelnökkel, ez pedig nagy baj"

– idézte az RMDSZ-elnököt a szövetség hírlevele.

Kelemen Hunor ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy semmi új nincs abban, amit az autonómiaelképzelések összehangolásáról a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen elfogadott állásfoglalásban hétfőn megfogalmaztak. Az autonómiaformák elérésének célja évtizedek óta része az RMDSZ programjának.

Az erdélyi magyar lapok és portálok arra világítanak rá, hogy nem lehet biztosan tudni, milyen zászlóállítási kísérletre és kikre utalt a miniszterelnök a magyar közösségben rendkívüli felháborodást kiváltó kijelentésében.

A Krónika internetes oldalán közölte a miniszterelnök nyilatkozatának a hangfelvételét, és arra figyelmeztetett, hogy a miniszterelnök nem említette a székely zászlót és a székelyeket nyilatkozatában. A Krónika szerint a román miniszterelnök sokkal inkább a karhatalmi erők helyi vezetőit figyelmeztette, hogy ne engedjék a magyar vagy székely zászló kitűzését.

A Főtér.ro portál valószínűsíti, hogy a miniszterelnök a magyar országzászló tavaly novemberi kitűzésének a meghiúsult sepsiszentgyörgyi kísérletére utalt. Ekkor az MPP egy történelmi kiállítás keretében állította fel a város központjában 75 évvel korábban avatott országzászló emlékműnek a makettjét.

A szervezők a karhatalmi erők felszólítására végül elálltak attól, hogy a makett zászlórúdjára felvonják az országzászlót. A végül csak meglengetett lobogón piros-fehér-zöld alapon két angyal tartja a magyar Szent Korona országainak a címerét.

A román kormányfő a székelyeket akasztással fenyegető csütörtöki beszédében úgy fogalmazott:

ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is."

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán Vik­tor szín­padra lé­pett a Szig­li­geti Szín­ház­ban

Orbán Vik­tor szín­padra lé­pett a Szig­li­geti Szín­ház­ban

bulvár

A miniszterelnök gya­lo­go­san ér­ke­zett Szol­no­kon a Szig­li­geti Szín­ház­hoz, test­ő­rök­ és dísz­kí­sé­ret­ nélkül.

Ilyen, amikor egy demokratává vedlett kommunista aggódik a demokratikus alapelvekért

António Guterres ENSZ-főtitkár arról beszélt a világszervezet Közgyűlésének 73. ülésszakának általános vitáján, hogy ostrom alatt állnak a demokratikus alapelvek.

A CDU és CSU nyíltan felkelt Angela Merkel ellen

A CDU és CSU nyíltan felkelt Angela Merkel ellen

amerika, london, párizs

Meglepetésre elveszítette a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti képviselőcsoportjában kedden tartott frakcióvezető-választást Volker Kauder. Az Angela Merkel kancellár bizalmasaként számon tartott politikusnak így 13 év után távoznia kell a tisztségből.

Orbán: Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le a versenyhátrányát

Elkezdődött az EuroSkills 2018, a szakmák Európa-bajnoksága Budapesten.

Trump ismét kiállt a szuverenitás eszméje mellett, elítélve a globális kormányzást

Trump ismét kiállt a szuverenitás eszméje mellett, elítélve a globális kormányzást

amerika, london, párizs

Az Egyesült Államok szuverenitását hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakának kedden kezdődött általános vitájában, és elutasította "a globális kormányzást, ellenőrzést és uralmat".

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt ma.

A Maldív-szigeteken leromboltak egy gyönyörű alkotást az iszlám nevében

A Maldív-szigeteken leromboltak egy gyönyörű alkotást az iszlám nevében

amerika, london, párizs

A világ első ár-apály galériáját a Maldív-szigeteken állították fel, azonban a rendőrség lebontotta, mert az alkotást iszlámellenesnek minősítették.

Az osztrák belügyminiszter arra kötelezné a rendőrséget, hogy írja meg, ha migráns az elkövető

Arra is felkérték őket, hogy ne nyilatkozzanak az elfogult, liberális újságíróknak, riportot és nagyívű beszámolót pedig csak akkor készíthetnek, ha az újságírók garantálják a semlegességet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére