Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
közeleg a tél
 
 
 
 

Részletek, melyek kimaradtak a Gozsdu-botrányból

888.hu

2017. február 28. 11:58

Február elején nagy port vert fel a médiában, hogy két, cigány származású lány csak biztonsági őr kíséretében haladhatott át a Guzsdu-udvar területén. A Privatkopo.hu azonban azt írja, a környéken dolgozó prostituáltak és kábítószer-terjesztők szándékosan lettek kihagyva a történetből.

Ismeretes, február elején két, cigány származású lány arról számolt be a közösségi hálón, hogy csak biztonsági kísérettel mehettek át a Gozsdu-udvar területén. Az ügyet fel is kapta a sajtó.

A lap szerint arról azonban nem számoltak be, hogy a bulinegyed négy bejáratánál rendszeresen „lepukkant” prostituáltak szólítják le a szórakozni vágyó – vagy az udvaron csak egyszerűen áthaladó – férfiakat. A Privatkopo.hu információja szerint az épületkomplexumnál naponta 12-15 kéjnő kelleti magát, főként cigányok, akik napi 10 ezer forint ügynevezett „helypénzt” fizetnek a kriminalisztikában „márkanévnek” számító Sz., illetve Ö. családnak, attól függően, hogy

a terület mely részén vadásznak kuncsaftokra, akiket a közeli olcsó hostelekbe visznek az aktus lebonyolítására." 

Nem ritka, hogy az erősen ittas vagy kábítószer hatása alatt álló alkalmi partnereket meglopják, kifosztják az örömlányok. Ugyanígy napi „helypénzt” fizetnek a két cigány családnak azok a drogdílerek is, akik az udvaron belül árulják portékáikat. Korábban jellemzően őrölt vakolattal, porrá zúzott Kalmopyrinnel, esetleg kisállatoknak készült alommal kereskedtek – valódi drog helyett – a „mozgóárusok”, mintegy három hónapja azonban megjelentek a kínálatukban az igazi kábítószerek is, az akár életveszélyes állapotot előidéző kínai kutyulékok.

A lap hozzáteszi, a Gozsdu Udvarban, valamint a bejáratok környékén az Sz. és az Ö. család emberei felügyelik az üzleti tevékenységet. Egyszerre – elvegyülve a vendégek között – általában 10-12 cigány „ütőember” tartózkodik a helyszínen, akik elzavarják a nem „tejelő” szexmunkásokat és dílereket, valamint jelzik a „védelmük” alatt állóknak, ha rendőrök megjelenése várható.

A Privatkopo.hu úgy tudja, hogy az elmúlt két hétben megszaporodtak a rendőri ellenőrzések a bulinegyed környékén, de a cigány prostituáltakat és kábítószer-terjesztőket egyelőre nem sikerült kiszorítani az övezetből.

OLVASTAD MÁR?

közeleg a tél
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

közeleg a tél

A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Trump tényleg zseni: megadóztatta a liberális atyaúristent, az Apple-t

Trump megválasztása óta végtelen sivalkodásba kezdtek a liberális közgazdászok. Az amerikai elnök nemrég bebizonyította, hogy tényleg zseni.

Európa és az ő "értékei"

Európa és az ő "értékei"

889

Önök tudják, mik azok az "európai értékek"? Vagy mik azok az "uniós értékek"? Nem? Na ugye! Honnan is tudhatnánk...

A MeToo-kampány elérte a célját: 24 órában égnek a telefonvonalak az USA-ban

Égnek a szexuális zaklatásokat regisztráló forróvonalak Amerikában: rekordszámú áldozat jelentkezett a MeToo-kampány kezdete óta.

Donald Trump "Hamis Hírek Díjat "adott az amerikai lapoknak

Donald Trump "Hamis Hírek Díjat "adott az amerikai lapoknak

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök Hamis Hírek Díjat adott sok médiumnak, közte a CNN hírtelevíziónak, a The New York Times és a The Washington Post című lapok munkatársainak szerdán.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

A kvóták szerinti szétosztás szóba se jöhet; A végéhez közeledik a Brexit; Tárgyalóasztalhoz ülhet Észak-Korea és az USA. Jó reggelt, kezdjük a napot!

A Sziget egyszerűen nem tud mellényúlni - újabb díj az European Festival Awardson

A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.

Vége van az albérletárak folyamatos emelkedésének?

Fellélegezhetnek-e a budapesti egyetemisták? Úgy néz ki, hogy a budapesti albérletárak stagnálnak a korábbi évek meredek emelkedése után - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére