Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a Lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Reklámjai miatt vezekel a Google

2017. március 20. 23:28

LONDON, 23:28

A Google több brit nagyvállalat hirdetéseit szélsőséges oldalakon helyezte el, ezért most bocsánatot kért.

Hétfőn elnézést kért a Google nevében Matt Britin, a vállalat európai vezetője több brit cégtől. Az érintettek között van a McDonald's brit kirendeltsége, a Marks and Spencer és a The Guardian is.

Fotó: AFP

A vállalatok az ellen tiltakoztak, hogy üzeneteiket, reklámjaikat antiszemita, homofób és kirekesztő oldalakon tették közre, ez pedig rossz fényt vet rájuk.

Teljesen elfogadhatatlan, hogy az adófizetők pénzéből támogatott hirdetések kirekesztő és szélsőséges tartalmak mellett jelenjenek meg"

— mondta egy kormányzati szóvivő.

Matt Britin szerint a Google keményen dolgozik azért, hogy ilyenek a jövőben ne fordulhassanak elő.

Az nem derült ki, hogy pontosan mely oldalakon jelenhettek meg a hirdetések.

(DW)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
A csehek köszönik szépen, nem kérnek a migránsokból

A csehek köszönik szépen, nem kérnek a migránsokból

amerika, london, párizs

A csehek 61 százaléka elutasítja a migránsok befogadását, ez egy hétfőn közölt országos felmérésből derült ki.

Migráns vezetővel újítottak a svéd feministák

Migráns vezetővel újítottak a svéd feministák

amerika, london, párizs

Ujjonganak a svéd nőjogi harcosok a frissen megválasztott, ugandai születésű vezetőjükért. Hogy milyen kampányszöveggel tudott nyerni a hölgyemény? Hát természetesen azzal, hogy Svédországban tombol a rasszizmus.

A nap vicce: a BKV korábbi vezére nem tud korrumpálásról

A nap vicce: a BKV korábbi vezére nem tud korrumpálásról

közeleg a tél

Aba Botond a metróépítés körüli korrupciós ügyet vizsgáló munkacsoport meghallgatásán elmondta, hogy szerinte nem is volt korrupció a beruházás körül.

Szaúd-Arábiába küldik a belga fegyvereket, az EU-t nem érdekli

Szaúd-Arábiába küldik a belga fegyvereket, az EU-t nem érdekli

amerika, london, párizs

Újrakezdődött a vita a szaúdi fegyverszállítások leállításáról Belgiumban: Alexander De Croo miniszterelnök-helyettes hétfőn a Jemenben szerinte borzalmas háborút folytató Szaúd-Arábiába irányuló hadiipari export beszüntetésére szólított fel.

Újabb ordas nagy kamu terjed Trumpról a liberális médiában

Újabb ordas nagy kamu terjed Trumpról a liberális médiában

amerika, london, párizs

Ismét ordas nagy kamuhírek jelentek meg Trumppal kapcsolatban. A The Sunday Times cikke alapján több hazai és külföldi sajtóorgánum is megírta - természetesen névtelen forrásokra hivatkozva -, hogy Trump és Merkel találkozója során az amerikai elnök átnyújtott a kancellárnak egy több, mint 300 milliárd fontos számlát, így követelve a németek elmaradt NATO-val kapcsolatos befizetéseit. A Fehér Ház hivatalosan kijelentette, hogy kamu az egész.

Nógrádi: "Európa abban a biztonsági helyzetben van, hogy harmadik világbeli országoknak fizet a biztonságáért"

Nógrádi: "Európa abban a biztonsági helyzetben van, hogy harmadik világbeli országoknak fizet a biztonságáért"

csak neked, csak most

Csütörtökön a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciasorozatán jártunk, ahol a turizmus témájában több előadóval beszélgettünk. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel a turizmus és a biztonságpolitika témájában készítettünk interjút.

Brutális költekezésbe kezdhet a NATO

Brutális költekezésbe kezdhet a NATO

amerika, london, párizs

Az új típusú fenyegetésekre válaszul hárommilliárd eurót (930 milliárd forintot) fog fordítani a NATO a műholdas kommunikációs rendszerek és a kiberbiztonság fejlesztésére.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Szent a béke: kibékült a Csíki Sör és a Heineken Romania; Szervezkednek a bevándorlók; Soros György Londonban is tevékeny. A nap legfontosabb hírei szerintem, szerintünk.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére