Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
7:59
 
 
 
 

Reggel 7:59

2018. november 27. 07:59

Ez várható ma.

Kedden a belpolitikában nem lesznek különösen izgalmas események, legfeljebb csak sajtótájékoztatók és átadások. Egyedül az emelkedik ki, hogy az Országgyűlés ma szavaz a rendvédelmi dolgozók túlórapénzéről.

Magyar foci híján a sportban is be kell érnünk a Bajnokok Ligájával, de a csoportkör végéhez közeledve legalább már van tétje ezeknek a meccseknek.

A külpolitikában Párizsra érdemes figyelni. A tüntetések mellett ma a francia fővárosba látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Klaus Johannis román elnök.

Személyes megjegyzésem, hogy utóbbi látogatást valahogy úgy képzelem el, mint amikor a családba befogadott árva gyereket elküldik a gazdag nagybácsihoz. Szegény gyerek elhiszi, hogy a nagybácsi a rokona, olyan akar lenni, mint ő, az öreg pedig kicsit meg is simogatja a srác buksiját, de persze szigorúan kesztyűben. A háta mögött pedig lenézi és megveti őt.

Egyébként – ahogyan már írtunk róla – kedden már-már télies lesz az időjárás az országban, egyre több helyen válthatja hó az esőt, és egyre hűvösebb idő várható.

OLVASTAD MÁR?

7:59
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

kétharmad

Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

szabad vasárnap

Füstölt sonka, főtt tojás, csokinyúl. Ideje melléjük feljegyezni a húsvéti sört is!

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

amerika, london, párizs

A 888 európai parlamenti választásokról szóló sorozatának hetedik részében megnézzük, hogy állnak az európai politikai pártok Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban és a "potyautas" Nagy-Britanniában.

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

amerika, london, párizs

Tiltakozásul az ellen, hogy Theresa May miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról állapodott meg az Európai Unióval.

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

kétharmad

A külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

amerika, london, párizs

Mindeközben őrizetbe vettek hét embert, három rendőr meghalt.

Szélsebesen emelkedik az antiszemita támadások száma Berlinben

Szélsebesen emelkedik az antiszemita támadások száma Berlinben

amerika, london, párizs

A statisztikák szerint amellett, hogy egyre több a támadás, azok egyre erőszakosabbak is.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére