Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
7:59
 
 
 
 

Reggel 7:59

2017. szeptember 13. 07:59

Kósa: az ország megvédése az igazi tét

A Fidesz leköszönő frakcióvezetője szerint: a jövő évi választás tétje, hogy meg tudjuk-e védeni az országot, a magyar embereket, ugyanis a migráció nem fog megszűnni, ebben az ügyben pedig egyedül a kormánypártokban lehet megbízni. Kósa szerint egy kis falunak sem lehetne kívánni, hogy az egymással is civakodó mostani ellenzék irányítsa az országot, az ugyanis a politikai horror kategóriájával érne fel.

Az Európai Bizottság tovább támadja a lengyeleket

Az Európai Bizottság kedden úgy döntött, hogy újabb lépést tesz Lengyelországgal szemben az európai uniós kötelezettségszegési eljárásban, vagyis indokolással ellátott véleményt küld Varsónak a bíróságok szervezetéről szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban — jelentette be az uniós végrehajtó testület. Amennyiben a lengyel hatóságok nem hoznak Brüsszelnek megfelelő intézkedéseket, a bizottság úgy határozhat, hogy az Európai Unió Bírósága elé terjeszti az ügyet.

Erről lesz szó a Fidesz velencei frakcióülésén

Több személyi döntés is születik a Fidesz-KDNP szerdán kezdődő háromnapos frakcióülésén – például az új Fidesz-frakcióvezető személyéről, aki várhatóan Gulyás Gergely lesz. A tanácskozáson a miniszterelnök és a kormány tagjai is előadást tartanak majd, és napirenden lesz egyebek mellett a kötelező betelepítési kvóták ügye, valamint a népesedéspolitika is.

OLVASTAD MÁR?

7:59
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Így lehet megszökni Észak-Koreából

Így lehet megszökni Észak-Koreából

amerika, london, párizs

Felkerült az internetre egy videofelvétel arról az észak-koreai katonáról, aki a múlt héten szökött át Dél-Koreába. A dezertőrről azóta több dolog is kiderült.

Jugoszláviának nyoma sincs - a szerb elnök örül Mladic büntetésének

Jugoszláviának nyoma sincs - a szerb elnök örül Mladic büntetésének

amerika, london, párizs

Nem sokkal a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) ítélete után Aleksandar Vucic szerb államfő is megszólalt.

Távirat Vonának

Távirat Vonának

piszkostizenkettő

Az elmúlt napok eseményeit elnézve...

Az intellektuális deficit Európa hanyatlásának elsődleges oka

Immáron 100 év telik el az I. és 72 év a II. világháború óta. A Szovjetunió 27 évvel ezelőtti összeomlásától kezdve olyan időben élünk, amikor lehetőség kínálkozna Európa számára, hogy a 72 éve kialakult status quót újragondolja, újra szuverén alakítója lehessen saját sorsának. Másként fogalmazva, hogy Európa és benne a magyarság újrapozicionálja helyét a világban. Láthatólag ezen a téren feladatunk van nekünk, magyaroknak, de elsősorban is Magyarország miniszterelnökének. Óriási teher és felelősség nyomja az ő vállait e keskeny úton futó kihívásban.

889
Izraeli külügy a Soros-álcivileknek: "mindannyian árulók vagytok!"

Izraeli külügy a Soros-álcivileknek: "mindannyian árulók vagytok!"

amerika, london, párizs

Izraelben is teljes gőzzel zajlik az élet. Az ország külügyminiszter-helyettese kemény szavakkal bírálta a Soros György által pénzelt migránsbarát izraeli "civileket". Ezek ugyanazok a Soros-aktivisták, akiket nemrég idehaza a 444 próbált mosdatni a magyar médiában.

A 444-nél a Vajdaság csak Észak-Szerbia

Ez a haladó, liberális, függetlenobjektív tempó!

Élete végéig börtönben marad a Balkán mészárosa

Élete végéig börtönben marad a Balkán mészárosa

amerika, london, párizs

Ratko Mladic pere nem volt zökkenőmentes. A most elítélt korábbi vezérezredes és ügyvédje mindent elkövetett, hogy elnapolják a tárgyalását.

A bankokon keresztül próbálják ellehetetleníteni a Nemzeti Frontot

Az egyik legnagyobb francia bank a Nemzeti Front számláinak megszüntetését kezdeményezte.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére