Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
V-nyolcas
 
 
 
 

Putyin szívesen vezetne Teslát, de még nem most

2017. október 8. 17:48

Az orosz elnök nemcsak a külpolitikáról, hanem az alternatív hajtású járművekről is beszélt a moszkvai energiahéten.

Az orosz elnök elmondta a moszkvai rendezvények kifejtette, hogy valóban a villanyautók jelentik a jövőt. Nem sokkal később egy újságírói kérdésre azt válaszolta: el tudja képzelni magát egy elektromos autó, mondjuk egy Tesla volánja mögött. Majd ő is visszakérdezett:

Úgy gondolják, még mindig lovas kocsival és tankokkal járunk? Nem, már nem tesszük."

Fotó: AFP

Putyin azonban azt gondolja az alternatív hajtású járművekről, hogy jelenleg a belsőégésű motorok jobban kímélik a környezetet. Az orosz elnök kiemelte a földgázt mint környezetbarát üzemanyagot. Hozzátette, napjainkban egyre jobban fejlődik a kőolaj, a földgáz és a szén felhasználása. Ugyanakkor azt is elmondta: nagyon fontos, hogy nyissunk a megújuló energiaforrások, melynek forradalmát az orosz elnök harminc év múlva jósolja, várhatóan akkor lesz a döntő fordulat az ügyben.


Az orosz elnök szereti az autókat; az új, könnyű és gazdaságos japán és amerikai gyártók termékeit is kedveli mostanság - mondta most is a moszkvai gazdasági fórumon. Ám Putyin legemlékezetesebb pillanatai nem éppen az elektromos autókkal történtek. Az egyik legviccesebb "húzása" például az volt, amikor a korábbi amerikai elnököt, George W. Busht egy szovjet Gaz-21 típusú autócsoda vezetésére invitálta moszkvai rezidenciája előtt.

Íme, ez lett az eredménye:
Fotó: AFP

(via)

OLVASTAD MÁR?

V-nyolcas
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Most fény derült arra, mekkora mészárlást is rendezett az Iszlám Állam

Most fény derült arra, mekkora mészárlást is rendezett az Iszlám Állam

amerika, london, párizs

Két tömegsírra bukkantak az Irak északnyugati részén fekvő Szindzsárban.

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

V-nyolcas

Kellett várni rá egy picit, de jobb később, mint soha, nemde?

Az osztrák "civilek" utcára vonulnak, a bukott szocdem kancellár sivalkodik

Az osztrák "civilek" utcára vonulnak, a bukott szocdem kancellár sivalkodik

amerika, london, párizs

Ennyi telik az osztrák baloldaltól. Az ÖVP-FPÖ hivatalosan is koalícióra lépett, sőt, programot is hirdettek, most pedig megszólalt a leköszönő kancellár, Christian Kern is. Vártuk már nagyon!

Krisztus gyerekkori otthonában elmarad a karácsony

Kicsinyes bosszúból jelesre vizsgázott Názáret muszlim polgármestere: bejelentette, hogy a város nem fogja ünnepelni a karácsonyt.

Wilders nem kertelt, odapörkölt az európai migránssimogatóknak

Wilders nem kertelt, odapörkölt az európai migránssimogatóknak

amerika, london, párizs

Geert Wilders holland politikus szerint Európának folytatnia kell harcát a bevándorlás ellen. Erről beszélt Prágában.

Ha többet tudnak a holokausztról a migránsok, jobban integrálódnak

Legalábbis Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter szerint.

Szelfibetegség: te érintett vagy?

Igen, tényleg van ilyen, és most egy rövid teszttel mindenki megtudhatja, szenved-e "selfitisben".

Illegális bevándorlók szállták meg Rómát

Illegális bevándorlók szállták meg Rómát

amerika, london, párizs

És a jogaikért tüntettek. Úgy, hogy semmilyen papírjuk nincs arról: jogosan tartózkodnak-e Itáliába. A migránsmenetet olasz baloldali ifjúsági csoportok, szakszervezetek, és jogvédő mozgalmak szervezték.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére