Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pukli most éppen pártot akar alapítani

Kékes Viki

2016.10.27. 12:28

Ember legyen a talpán, aki követni tudja mit is akar Pukli István. A Tanítanék Mozgalomból szeptemberben kiszálló iskolaigazgató most éppen arról beszél, hogy jövõre otthagyja a Teleki Blanka Gimnáziumot és új pártot alapít. Szeptemberben még ennek az ellenkezõjét nyilatkozta a Magyar Idõknek.

A Magyar Narancs számolt be az Alumni Szociolabor tegnap esti rendezvényéről, ahol a meghívott vendég Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója volt. A beszélgetésen ismét szóba került miért hagyta ott szeptemberben a Tanítanék Mozgalmat, és hogy most éppen mik a tervei. Mint kiderült, jelentősen változott az álláspontja két hónap alatt. Szeptemberben ugyanis (még a Tanítanék legismertebb arcaként) még azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy

Nem célunk az Orbán-rezsim eltakarítása, csupán azt szeretnénk, hogy vegyék észre és javítsák ki az oktatási rendszerben elkövetett hibákat.”

Ekkor még abban is biztos volt, hogy ismét benyújtja a pályázatát a Teleki Blanka Gimnázium igazgatói posztjára:

Korábban azt mondtam, hogy ha nem változik meg az oktatási rendszer, kilépek ebből az egészből. Sokat beszélgettem a kollégáimmal erről. Mégiscsak elkezdtünk valamit felépíteni. Többek között új pedagógiai programot alkottunk, hiánypótló tanulmányi területeket indítottunk, két emelt szintű érettségire készítünk fel alapóraszámban. Egyre népszerűbb az iskola. Nem szeretném, ha ezt ki kellene dobni az ablakon, így megpróbálom még egyszer. Különben is, a puding próbája az evés: nézzük meg, igaz-e, amit vélelmezünk az igazgatói kinevezések körüli kormányzati eljárásról."

Most viszont már azt mondta, hogy nem szeretne ismét igazgató lenni, ezért jövőre távozik a gimnázium éléről és inkább egy új, konzervatív pártot alapít. A Pukli-rajongók tehát megnyugodhatnak: úgy néz ki nem tűnik el a közéletből. Kérdés persze, hogy ezúttal megváltozik-e a véleménye. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére