Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pénzért árultak magyar állampolgárságot Ukrajnában

888.hu

2015.12.08. 12:10

Az Összefogás Párt elnöke, Monok korábbi polgármestere is érintett lehet a mostani ügyben.
MAGYARORSZÁG, 10:50

Vádat emelt egy férfi és két társa ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség. Csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak segítettek pénzért magyar állampolgárságot szerezni – közölte Nagy Ferenc, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.

Szepessy Zsolt, Monok korábbi polgármestere, az Összefogás Párt elnöke is érintett lehet a mostani ügyben.

A főügyész-helyettes tájékoztatása szerint a férfit, valamint élettársát és annak fiát üzletszerűen elkövetett befolyással, üzérkedés bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. A két ukrajnai közvetítő ellen pedig befolyás vásárlásának bűntette miatt indult eljárás.

A vádiratot idézve a Nagy Ferenc azt írta, a magyar állampolgárságú férfi 2013 januárjában ismerkedett meg két kárpátaljai magyarral, akikkel megállapodott abban, hogy hivatali kapcsolatai révén pénzért segít a magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján való megszerzésében olyan ukránoknak embereknek, akik törvényesen nem kaphatnák meg az állampolgárságot.

Az egyezség szerint a két közvetítő Ukrajnában szervezett be olyan embereket, akik hajlandóak fejenként ezer eurót fizetni a magyar állampolgárság megszerzéséért. Ennek alapján a magyar férfi 2013 januárja és decembere közötti időszakban összesen 594, Kárpátalján élő ember honosítási kérelmeit vette át. A kérelmek, illetve a pénz átvételében ráadásul segítséget nyújtott neki az élettársa és annak fia is. Õk összesen 648 ezer eurót (több mint 200 millió forintot) vettek át az ukrán közvetítőktől a kedvezményes honosítást elintézésére, azonban a tényleges ügyintézés érdekében semmit nem tettek, ugyanis a pénzt saját céljaikra használták fel.

A főügyész-helyettes hozzátette: 185 esetben a férfi átvételi elismervényt is kiállított az iratok átvételéről, melyen egy magyar város polgármesteri hivatalának hamis bélyegzőjét helyezte el. Ebből kiindulva merült fel a gyanú, hogy Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke érintett lehet az ügyben. Ugyanis a politikus ellen, aki 2006 és 2010 között Monok polgármestere volt, a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat. A gyanú szerint magyar állampolgárságot ígért ukrán állampolgároknak, akiktől pénzt is elfogadott.

(MTI)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére