Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pénteken kiderül, hogy kik Simicska emberei a parlamentben

Horváth József György

2017.06.22. 09:58

Németh Szilárd szerint, aki nemet mond a plakáttörvényre, az a fekete pártfinanszírozásra szavaz.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint, aki nemmel szavaz a plakáttörvényre, az egyértelműen a fekete pártfinanszírozásra, a politikai korrupcióra szavaz. Németh Szilárd az M1 csatornának csütörtökön azt mondta, minél előbb tiszta közéletet kell teremteni, és pénteken kiderül, ki minek a pártján áll.

Aki megszavazza a plakáttörvényt, a zéró toleranciára szavaz ebben a kérdésben és a korrupciós lehetőségek megszüntetésére"

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a hétfőn tartott ötpárti megbeszélés után úgy tűnt, az MSZP is támogathatja a javaslatot, majd később bejelentették, hogy nem szavazzák meg a tervezetet, Németh Szilárd azt mondta: Botka László, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje avatkozott közbe.

Még olyan hírek is elterjedtek, hogy nagy valószínűséggel azért, mert ő is kapott 1200 plakáthelyet Simicskától"

– fogalmazott, megjegyezve, nekik kell színt vallaniuk ebben a kérdésben, ez pedig pénteken meg fog történni.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére