Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Óriási a baj: 26 ezer dzsihadista szabadulhat rá Európára

Forisek Ádám

2017.12.05. 09:58

Szíriai vereségük után megnõtt a valószínûsége annak, hogy a dzsihadisták Európában állnak bosszút a nyugati civilizáción.
LONDON, 09:58

Szíriai vereségük után megnőtt a valószínűsége annak, hogy a dzsihadisták Európában állnak bosszút a nyugati civilizáción.

A 2014 szeptemberében alakult, Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalíció eseményén mondott beszédet Ryan Dillon ezredes Londonban, az amerikai nagykövetségen – írja az Express.

Adatbázisunkban 26 000 olyan dzsihadista szerepel, aki Irakból és Szíriából más országokba akar beférkőzni”

– fogalmazott Dillon.

Leszögezte, hogy az Iszlám Állam nem jelent katonai fenyegetést, hiszen nincsen akkora hadereje, mint amekkora 2014-ben volt, ugyanakkor ez sajnos nem jelenti azt, hogy megszűnt a terrorszervezet.

Éppen ezért az Interpolnak továbbra is élénken kell küzdenie a terrorizmus ellen, s az ezredes ígéretet tett arra, hogy partnereinek minden segítséget megad ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra legyőzzék az ISIS-t.

Közismert tény, hogy az Iszlám Állam harcosai a migráció útján jutnak Európába, ahol aztán támadásokat hajtanak végre. Dillon szerint az egyik legveszélyeztetettebb ország Nagy-Britannia, ahol eddig 35 ember vesztette életét terrortámadások következtében. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére