Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán: Vissza fogunk kapaszkodni a nemzetközi futballban

Sümeghi Lóránt

2016.05.16. 18:48

A kormányfő Felcsúton, a Puskás Suzuki Kupa döntője után nyilatkozott.

A tornát tizenegyesekkel a címvédő Budapest Honvéd nyerte a Puskás Akadémia ellen. A díjakat Orbán Viktor, a Puskás Akadémia alapítója adta át. A döntő után a miniszterelnök az M1 aktuális csatornának elmondta:

természetesen örültem volna a hazai győzelemnek, de számunkra a gyerekek a legfontosabbak, akik semmivel sem maradtak el a Honvédtól. 

Orbán Viktor hozzátette, hogy az, hogy két magyar csapat játszotta a döntőt, jelzi, hogy a magyar utánpótlás

lassan, de biztosan felzárkózik a nemzetközi szintre.

A miniszterelnök szerint Magyarországnak évente három-négy hasonló tornára szüksége lenne. Kiemelte még a Vasas és a Honvéd által szervezett rangos nemzetközi utánpótlás viadalokat. 

Vissza fogunk kapaszkodni a nemzetközi klubfutballban, nemcsak a válogatott, hanem a klubok is sikeresek lesznek"

- fogalmazott a torna végén a miniszterelnök.

A Puskás Suzuki Kupán a 3. helyet a Real Madrid U17-es csapata szerezte meg a holland KRC Genk, a román Academia Hagi és a görög Panathinaikosz előtt.

 

(MTI) 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére