Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor a NATO-csúcson: Magyarország a GDP két százalékára fogja növelni védelmi kiadásait

Vincze Viktor Attila

2017.05.25. 16:58

Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bõvítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben a szövetség állam- és kormányfõinek csúcstalálkozója elõtt. A miniszterelnök elmondta azt is, hogy Magyarország eleget fog tenni a vállalásainak és 2024-re a bruttó hazai termék (GDP) nagyjából 2 százalékára emeli a védelmi kiadásokat. A NATO-csúcson részt vesz Donald Trump amerikai elnök is.

Orbán Viktor elmondta, hogy a mostani ülésen meg kell erősíteni, hogy az ígéretét minden tagország komolyan veszi, valamint az érintetteknek adniuk kell egy menetrendet, hogy mikor fogják elérni a célkitűzéseket.

Hozzátette, miközben több NATO-ország részese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcnak, a mai találkozón az észak-atlanti szövetség szervezetként is csatlakozik "a békét és a szabadságot helyreállítani akaró" nemzetközi koalícióhoz.

A kormányfőt megkérdezték a Donald Trump amerikai elnökké választását övező európai aggodalmakról. "Öreg csatalovak vagyunk itt jó néhányan. Tudjuk milyen a kampány, rendben lesz ez" - válaszolta Orbán.

A brüsszeli NATO-csúcson való magyar részvétellel kapcsolatban a Kormányinfón elhangzottak alapján azt is lehet tudni, hogy a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje már elfogadta Magyarország haderő-fejlesztési koncepcióját.

Magyarországnak ez alapján az a célja, hogy a 2020-as évek elejére a GDP 1 százalékáról 2 százalékra emeljék az ország katonai, védelmi kiadásait – a NATO elvárásainak megfelelően.

Jelenleg ez 400 milliárd forintot jelent, 2020-ra pedig, növekvő GDP mellett 1000 milliárd forint lehet a katonai költségvetés. A kormány döntése alapján a honvédség létszámát növelik és technikai fejlesztéseket hajtanak végre ebből az összegből.

A magyar haderőfejlesztéseket az határozza meg, hogy a Magyar Honvédségnek képesnek kell lennie az ország megvédésre egy regionális konfliktus esetén is. Emellett már az idén megkezdődik új katonai képességek fejlesztése is. 

 

Trump: a NATO sosem mond le a terrorizmus legyőzéséről
 

A NATO sosem mond le a terrorizmus legyőzéséről, az elkövetők - akiket ki kell vonni a társadalomból - vesztesei ennek a harcnak - erről beszélt Donald Trump amerikai elnök a NATO-tagállamok csúcstalálkozójára megérkezve.

Trump a NATO új központjának keretében elhelyezett, az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás áldozatai emlékművének avatásakor úgy fogalmazott: a katonai szövetség mindig is a biztonságot és a békét közvetítette világszerte.

A Manchesterben hétfőn elkövetett "gonosz és barbár" terrortámadásra utalva hangsúlyozta, hogy sem a NATO, sem az Egyesült Államok nem hagy fel soha a terrorizmus elleni küzdelemmel. A terrorizmust meg kell állítani, vagy az a horror, amelyet Manchester és több más város is megtapasztalt, örökre folytatódni fog - mondta az amerikai elnök.

 

A NATO a csúcstalálkozón kinyilvánítja csatlakozását az Iszlám Állam elleni harchoz.

 

A brüsszeli csúcstalálkozó keretében a NATO megerősíti elkötelezettségét a közös biztonság mellett és kihangsúlyozza a transzatlanti katonai szövetség egységét — jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve.

Emellett a NATO a csúcstalálkozón kinyilvánítja csatlakozását az Iszlám Állam megdöntésén munkálkodó nemzetközi koalícióhoz is, mondta el a főtitkár, hozzátéve: noha a NATO valamennyi tagországa része a koalíciónak, a katonai szövetség konkrét katonai műveletekben nem vesz részt a terrorcsoport tevékenysége által érintett egyetlen területen sem.

A szövetség a közös munka során arra összpontosítja majd figyelmét, hogyan tudja segíteni a koalíció munkáját, miként lesz képes kiszélesíteni a helyi erők képzését és kapacitását. Emellett minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni fogja az információcserét a nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam erőinek felszámolását célzó műveleteihez.

A főtitkár úgy fogalmazott, hogy a NATO csatlakozása a nemzetközi koalícióhoz hathatós politikai üzenetet hordoz, a tagországok megerősítik elkötelezettségüket a terrorizmus elleni küzdelem mellett. Stoltenberg elmondta azt is, hogy a brüsszeli csúcstalálkozón a NATO-tagországok vezetői cselekvési tervet fogadnak el a védelemre szánt kiadások növeléséről a terhek tisztességesebb megosztása érdekében.

A tehermegosztás nem csupán a kiadások növeléséről szól, hanem a képességfejlesztésről, a NATO küldetéseihez, műveleteihez és megbízatásaihoz történő hozzájárulásról is – tette hozzá a főtitkár.

 

Berlin kivonhatja katonáit a török légibázisról

Ha Ankara nem járul hozzá ahhoz, hogy a német törvényhozás, a Bundestag tagjai meglátogathassák a Dél-Törökországban szolgáló német (Bundeswehr-) katonákat, Berlin kivonhatja az incirliki légi támaszponton állomásozó alakulatát — közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, a NATO-tagországok csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.

A kancellár kijelentette, a NATO csúcstalálkozója keretében, Recep Tayyip Erdogan török államfővel való találkozásakor hangsúlyozni fogja, hogy Németország számára elengedhetetlen, hogy a hadsereg katonáit a német törvényhozás tagjai meglátogathassák.

Ankara a Németországban menedékjogot szerzett török katonák első csoportjáról szóló hírek hatására ellenlépésként az elmúlt napokban megtiltotta német parlamenti (Bundestag-) képviselőknek, hogy belépjenek az incirliki légibázisra, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció műveleteiben részt vevő német katonák állomásoznak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére