Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Orbán útja a világpolitika felé

2018. július 27. 18:00

Best of Tusványos (2002-2017).

Míg Nyugat-Európában oly kardinális kérdések, kulcsfontosságú viták uralják a közéletet, mint például:

  • érezheti-e magát igazán leszbikusnak Nagy-Britanniában egy transznemű egyén,
  • kell-e gendersemleges WC-ket telepíteni Németországba a progresszió jegyében,
  • és hogy rendezhetnek-e a feministák Svédországban férfimentes zenei fesztivált;

addig itt Közép-Európában évek óta arról szólnak a politikai vitakurzusok, hogy hogyan élheti túl a kontinens az elkövetkezendő évtizedeket, hogyan őrizheti meg „keresztény” jellegét attól a veszélytől, melyet a normahatárokat feszegető szélsőséges liberalizmus és az évek óta folyó illegális bevándorlás szabadított rá Európára.

Bár az erdélyi Tusnádfürdőn rendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tematikája leginkább Közép-Európára, szűkebb értelemben véve hazánkra és a szomszédjaink együttélésére, sorskérdéseire szokott koncentrálni, Orbán Viktor előadásai gyakorta foglalkoznak Európával, annak múltjával, jelenével és jövőjével, vagyis azzal, hogy kik is vagyunk, milyen veszéllyel nézünk szembe, hová tartunk, vagyis:

hogy mit hoz a jövőnk?

Semmi kétség afelől, hogy Tusványos az elmúlt években jelentős nemzetközi közéleti fórummá nőtte ki magát, hiszen rengetegen várják, hogy a közönség soraiból közvetlenül feltegyék a kérdésüket a miniszterelnöknek. De amellett sem szabad elmenni, hogy Orbán Viktor előadásait immár a nemzetközi sajtó is fokozott figyelemmel követi, s nem csupán azért, mert olyan – a liberálisok szemében szitokszónak számító – fogalom is elhangozhat ott, mint az „illiberális demokrácia”, hanem azért, mert az a szellemi áramlat, amit a magyar kormányfő képvisel, azok a jóslatok, melyeket Orbán Viktor mondott ki először,

kitüntetett megbecsülést harcoltak ki tőlünk nyugatabbra is.

Tavaly Ujhelyi István, az MSZP akkori alelnöke abban reménykedett, hogy Orbán Viktornak a 2017-es tusványosi beszéde lesz az utolsó, amit miniszterelnökként mond el. Nem jött be, hiszen idén szintén magyar kormányfőként fog előadást tartani a bálványosi szabadegyetemen. Nézzük, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben miről is beszélt Orbán Viktor.

Fotó: Magyar Távirati Iroda Zrt.
Romániáról, az autonómiáról

„Azt kell mondjam, hogy a romániai demokrácia állapota ma nem jogosítja fel Romániát arra, hogy gyors felvételében reménykedhessen az Európai Unióba”.

„Szeretném nagyon egyértelműen megfogalmazni a véleményemet: ha megtagadják az Erdélyben élő magyaroktól az autonómiát, akkor Románia szerintem nem kellő alappal kéri felvételét az Európai Unióba, és ez a vélemény valószínűleg nemcsak magyar vélemény, hanem minden olyan ország véleménye lesz, ahol egyébként természetesnek veszik az autonómiát”.

Baloldalról, a hazaárulásról

„A XX. században megjelent a modern baloldal Közép­-Európában, aminek eredményeképpen Magyarországon egy új magatartás is kialakult. Ez pedig az, hogy amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére”.

„Tulajdonképpen december ötödike (vagyis a kettős állampolgárságról tartott népszavazás) is kormányzati rárontás a saját nemzetünkre”.

„A magyar baloldalt egy neoliberális tőkéscsoport vásárolta fel, amelynek következtében magyart uszítottak magyarra, és békés emberekre uszították politikai megrendelésre a rendőrséget”.

Kapitalizmusról, a Nyugat hanyatlásáról

„A nyugati típusú kapitalizmus válságban van, mert eltávolodott az erkölcsi értékektől, saját korábbi morális kötőanyagát is elvesztette”.

„Az a tény, hogy válság van az európai ember civilizációjában, hogy válság van a keresztény civilizációban, akárhogy is írjuk le ezt a területet, amelyhez mi tartozunk, a Nyugat valamitől szenved, ez ma már közhelynek tűnik”.

„A dolgok azonban oda jutottak, hogy tegnap vagy tegnapelőtt tízegynéhány, Európában nagyon magas polcra helyezett közgazdász szokatlanul, a brutalitás egyértelműségével, szokatlanul egyenesen fogalmazott arról, hogy mi zajlik ma az európai életben. Valahogy úgy hangzott a mondatuk, hogyha sürgősen jelentős, drasztikus, drámai, radikális döntéseket nem sikerül hozniuk az európai vezetőknek, akkor Európa holdkóros módjára a saját vesztébe fog tántorogni”.

„Európa – legalábbis ahogy én miniszterelnökként az európai vezetők közötti forgolódásaim során megtapasztaltam – valójában a mai napig a II. világháború árnyékában él”.

„Mindentől fél – érthető módon –, amiről azt hiszi, hogy okozója volt a II. vagy akár a két világháborúnak. A legfőbb felelősnek ma a nyugati féltekén a nemzetállamok ambícióit jelölik meg”.

„Az európai elit ma azt gondolja, hogy a kontinensünket kétszer romba döntő háború mélyén a nacionalizmus húzódik meg, és valahogy nem veszi kellő súllyal figyelembe azt a tényt, hogy a XX. század két pusztító eszméjének – a nemzetiszocializmusnak meg a nemzetközi szocializmusnak, amit mind közönségesen kommunizmusnak nevezünk – a közös vonása nem a nacionalizmus volt, hanem az a körülmény, hogy jogosnak vélték, hogy a társadalmat bármilyen eszközzel egyetlen eszme nevében gyökeresen átalakítsák”.

„Ma az Európai Unió, az ahhoz való tartozás, az európai egység egy olyan nemzetközi politikai programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket föltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni nem egyszerűen csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt kiátkozásért kiáltó tett”.

„Úgy is le lehet írni a mai helyzetet, hogy miközben Nyugat-Európa nem boldogul a válsággal, sőt egyre mélyebben keveredik bele, addig Közép-Európa egyre magabiztosabbá válik a válságkezelésben”.

„Közép-Európa az elmúlt években sikeresebbnek bizonyult a válságkezelésben, mint a Nyugat, és ennek súlyos következményei lesznek Európa jövőjére nézve”.

Magyarország felemelkedéséről

„A feladat intellektuálisan, ami előttünk áll, az, hogy a jövő megértése és a jövőbe vezető utak kijelöléséről szóló viták kapcsán a rendszerváltást csak mint tapasztalatot, de többé ne mint referenciapontot használjuk”.

„Sokkal inkább a 2008-ban nyilvánvalóvá vált nagy pénzügyi, világgazdasági, világkereskedelmi, világhatalmi, világkatonai erőátrendeződést tekintsük kiindulópontunknak”.

„Magyarországon kétharmados forradalom történt. Egy korszaknak véget vetettünk”.

„Nem lesz diadalmenet Magyarország újjászervezése, mert nem egyszerű arra kérni az embereket, hogy változtassanak életmódot. […] De a változások végül a nemzet reneszánszát fogják elhozni”.

„Be kell bizonyítanunk, hogy azok a konfliktusok, amiket az EU-val vállalunk, nekik is jó gazdaságilag”.

„Ebben a küzdelemben, amely a globális elitek politikába delegált képviselői és a hazafias érzelmű politikai vezetők és országok közötti küzdelmet illeti, Magyarország jó oldalon, a hazafiak oldalán áll”. 

Egy másik versenyfutásról, a nemzetállamok sikerességéről

„A világban létező nemzetek közötti verseny, a világban létező erőcsoportok, szövetségek közötti verseny egy új elemmel egészül ki. Mert a világgazdasági versenyről eddig mindenki beszélt, a globalizálódás, a gazdaság nemzetközivé válása szükségszerűvé tette, hogy erről sokat beszéljenek, írjanak, elemezzenek”.

„Úgy fogalmaznám meg, hogy versenyfutás annak az államnak a kitalálásáért, ami a leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni”.

„Ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket”.

„Ki kellett mondanunk azt, hogy egy demokrácia nem szükségképpen liberális. Az, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia”.

„Sőt, ki kellett, ki lehetett mondani azt is, hogy valószínűleg a liberális demokrácia államszervezési elvére épülő társadalmak a következő évtizedekben nem tudják fenntartani a világ-versenyképességüket, sokkal inkább egy visszaszorulást szenvednek el, hacsak nem lesznek képesek magukat jelentősen megváltoztatni”.

„A magyar válasz az, hogy egy munkaalapú állam korszaka következhet el, mi egy munkaalapú társadalmat akarunk szervezni, amely […] vállalja annak ódiumát, hogy kimondja, karakterét tekintve nem liberális természetű”.

„A liberális demokrácia nem volt képes arra, hogy nyíltan kimondja és kötelezze – akár alkotmányos erővel – a mindenkori kormányokat arra, hogy munkájukkal a nemzeti érdekeket szolgálja. Egyáltalán: vitatta a nemzeti érdek létezésének gondolatát”.

„Nem kötelezte a mindenkori kormányokat arra, hogy ismerjék el a világban élő magyarok nemzetünkhöz, magyar nemzethez való tartozását, és próbálja munkája révén erősíteni ezt az összetartozást. Nem védte meg a liberális demokrácia, a liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont”.

„Ha bárhol, a világ bármely sarkában rálépnek egy magyar lábára, azért, mert magyar, akkor Budapesten egy vörös lámpának ki kell gyulladnia. Ha ezt elértük, akkor Magyarország erős ország”. 

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

amerika, london, párizs

Az olasz bevándorlásellenes párt, a Fratelli d'Italia elnöke, Giorgia Meloni adott interjút a magyar köztévének.

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

bulvár

A 2015-ös párizsi terrortámadás helyszínén akart koncertet adni a Medine nevű algériai származűsú rapper, azonban a koncertterem törölte a showt, ugyanis tüntetők protestáltak az ellen, hogy fellépjen.

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

amerika, london, párizs

A 28 éves illegális migráns azt hazudta, a Grenfell toronyban lakott, amikor feltámadt az épületben a tűz. Több milliós segélyt nyúlt le így az államtól, és most ezért börtönbe fog kerülni.

Baloldali tüntetéskultúra

Baloldali tüntetéskultúra

kétharmad

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és ő ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

A DK kormányváltásra készül

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

kétharmad

Az Országgyűlés elnöke szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén mondott beszédet, melyben elmondta, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

amerika, london, párizs

A dán legfelsőbb bíróság szerint Wenceslas Twagirayezut nyugodtan ki lehet utasítani és vissza lehet szállítani Ruandába, ahol 1994-ben részt vett a népirtásban.

Ukrajna mondvacsinált problémákkal uszít Magyarország ellen

Grezsa István kormánybiztos szerint Kijev mondvacsinált problémákat fedez fel hirtelen, szerinte a kettős állampolgárság is ilyen, ennek büntethetősége kapcsán fenyegetőzik most Klimkin ukrán külügyminiszter.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére