Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán: Európának képesnek kell lennie megvédenie a saját határait

Sümeghi Lóránt

2018.06.21. 15:53

A visegrádi négyek (V4) és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfõk és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után.

A közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt is mondta: arra is képesnek kell lenni, hogy az Európai Unió (EU) tagállamainak kapcsolatát az együttműködés, ne pedig a konfrontáció jellemezze.

Ebből az következik – folytatta –, hogy a migráció ügyében a hangsúlyt azokra a kérdésekre kell helyezni, amelyekben egyetértés alakítható ki. A kormányfő két ilyet említett: a határvédelmet, valamint azt, hogy az EU-n kívül kell létrehozni külső menekülttáborokat.

Azokat a kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés, mint például a kvótaügy, nem érdemes erőltetni"

– tette hozzá a miniszterelnök.

A magyar javaslat tehát az, hogy a migráció ügyében oldják meg azt, amit képesek, azokra a pontokra helyezzék a hangsúlyt, amelyekben egyetértés mutatkozik.

Orbán Viktor azt mondta, különleges találkozó volt a csütörtöki. Először is azért, mert vendégül láthatták az osztrák kormány vezetőjét, ami mindig megtiszteltetés Magyarországnak.

Ennél a mindenkori megtiszteltetésnél azonban most többről volt szó, hiszen olyan témák vannak az asztalon – a migráció, a költségvetés, a közép-európai együttműködés –, amelyekben kulcsszerepet játszik a jelenlegi osztrák kancellár.

Különleges volt a találkozó azért is, mert véget ért a magyar V4-elnökség, amelyet Szlovákia nevében Peter Pellegrini miniszterelnök fog átvenni. Az elnökség átvételénél csak egy jobb érzés van: amikor átadhatja azt az ember – fogalmazott Orbán Viktor, sok sikert kívánva kollégájának.

Sebastian Kurz osztrák kancellárt azért látták vendégül, hogy meghallgassák a terveiről, ugyanis Ausztria vezeti majd az Európai Unió Tanácsát a következő fél évben.

Magyarországnak azért is fontos az osztrák kancellár véleménye, mert Ausztria Magyarország legjelentősebb gazdasági partnere – jelentette ki Orbán Viktor. Ez nem csupán a történelem folyamán volt így, hanem máig igaz – jegyezte meg, hozzátéve: Magyarország érdeke, hogy Ausztria elnöksége sikeres legyen.

A magyar elvárások és remények komolyak: abban bízunk, hogy az osztrák elnökség után az EU egy erősebb, fairebb és biztonságosabb közösség lesz, mint most.

A V4-ek és Magyarország mindig erős Európát akart, ehhez pedig jó elnökökre van szükség"

– nyomatékosította Orbán Viktor.

A magyar kormányfő közölte: azokat a kérdéseket sem rejtették véka alá, amelyekben nincs egyetértés a V4-ek és Ausztria között: nyíltan beszéltek az atomenergia kérdéséről, valamint a családi pótlék rendszerének osztrák változásairól is.

Ezek a viták is méltó módon zajlottak, ahogyan az öt komoly országhoz illik - hangoztatta Orbán Viktor. Azt mondta, megerősödött azon meggyőződésében, miszerint Közép-Európa nem egyszerűen csak része az uniónak. Kultúráját, vezetőinek felkészültségét és bátorságát tekintve joggal remélhető, hogy a régió nem elvesz az EU erejéből, hanem hozzáad ahhoz.

Közép-Európa felemelkedésére készülünk, és ennek a része lesz a szlovák elnökség, valamint az osztrák elnökség az Európai Unió Tanácsában"

– jelentette ki a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, jó reményekkel kezdték és zárták a csütörtöki tanácskozást, majd megköszönte kollégáinak, hogy ellátogattak Budapestre.

Zárszavában Orbán Viktor közölte, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A kormányfő – utalva a vasárnap Brüsszelben tartandó informális migrációs minicsúcsra – azt közölte: a V4-ek álláspontja szerint a menekültkérdésről szóló miniszterelnöki, legmagasabb szintű kormányzati megbeszélések megszervezése a Donald Tusk vezette Európai Tanácsra tartozik, és nem az Európai Bizottságra.

Megértjük, hogy vannak országokban belpolitikai nehézségek, de ez nem eredményezhet egy összeurópai kapkodást, az ugyanis káoszt szül"

– mondta, megerősítve: a V4-ek szerint az Európai Bizottságnak nem dolga miniszterelnöki csúcstalálkozó szervezése, ez a tanács elnökének a dolga, aki ennek eleget is tett, hiszen jövő csütörtökön – például menekültügyben is – lesz csúcstalálkozó.

A V4-ek ezért nem lesznek ott a vasárnapi minicsúcson. A jövő csütörtökön esedékes brüsszeli találkozón fogják kifejteni az álláspontjukat – közölte Orbán Viktor. A sajtótájékoztatón Orbán Viktoron kívül részt vett Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár is.
 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére