Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Orbán: "Együtt harcolunk és együtt imádkozunk"

2017. október 31. 12:29

Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában mondott beszédet.

A miniszterelnök szavai szerint nem véletlen, hanem „Isten kegyelmének megnyilvánulása”, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.

Orbán Viktor kormánya kötelességének nevezte „a kereszténységből kisarjadt létformák”, az emberi méltóság, a család, a nemzet és a hitbéli közösségek megvédését.

Orbán Viktor

Fotó: MTI Fotóbank

A kormányfő – aki egyben a reformáció emlékbizottság elnöke – azt is mondta ugyanakkor, hogy a magyarságnak és a keresztény Európának lelki és szellemi megújulásra van szüksége: „az ebből ránk eső részt (...) vállaljuk” – jelezte a miniszterelnök.

Arról is beszélt a sportarénában összegyűlteknek, hogy

az embert szolgálni legalább olyan nehéz feladat a kormányzásban, mint az egyházban, ezért vagyok személyesen is hálás minden támogatásért, amit szellemi és lelki közösségünktől, önöktől, protestánsoktól és természetesen a katolikus testvérektől is kapunk.”

„Hálásak vagyunk azért, hogy a nemzet összefogott, talpra állt és megerősödött (...), hogy visszanyerte életerejét, cselekvőképességét és tettvágyát is. Hálásak vagyunk, hogy sodródás helyett égtájat és csillagot választott, irányt szabott és utat épít saját élete számára” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, kiváltságnak tartja, hogy

a gondviselés ebben a megújulásban bennünket eszközként használt: egyházainkat, a kormányt és a magyar polgárok szabad közösségeit az egész Kárpát-medencében.”

A miniszterelnök elmondta, Isten segítségét látják abban is, hogy „bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon”.

A miniszterelnök hozzátette, amikor a kormány azért dolgozik, hogy a magyarok jól éljenek, akkor arra is törekszik, hogy „szépen tudjanak élni”, igazságosabban, derűsebben, gazdagabban és felemelt szívvel.

Mi nem csak olyan jövőt akarunk, ahol mindenkinek lesz munkája – ezt már szinte el is értük –, de olyat is, ahol a munka minden formája az Isten dicsőségét is szolgálja, az utcasepréstől az ország kormányzásáig”

– fogalmazott a Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a körvonalak már látszanak: hidak épülnek a Dunán, magyar egyetemek Erdélyben, több száz óvoda a Kárpát-medencében, és ma is együtt ünnepel Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély. „Látszik a békés, határok feletti nemzetegyesítés valósága”. Úgy fogalmazott: „azt már tudjuk, hogy a felismert igazság szabaddá tesz”, azonban „a végső és nagy nemzetegyesítéshez szükség lesz arra az igazságra, amely nemcsak megszabadít, hanem egyben is tart bennünket, és nemcsak a nemzetrészeket köti össze, hanem a magyar lelkeket is”.

Együtt harcolunk és együtt imádkozunk azért, hogy Isten, áldd meg a magyart. (...) Isten óvja Magyarországot! Soli Deo gloria”

– zárta beszédét Orbán Viktor.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Megmutatta a legkisebb unokáját Orbán Viktor

A miniszterelnök Facebookon posztolt fotót a harmadik unokájával.

Kilenc éve hunyt el a magyar Bud Spencer

Kilenc éve hunyt el a magyar Bud Spencer

szabad vasárnap

2009. szeptember 25-én távozott az élők sorából Bujtor István színész, rendező, forgatókönyvíró, vitorlásversenyző és nem utolsósorban Bud Spencer magyar hangja.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható a mai nap során!

Szijjártó New Yorkban: a migráció nem emberi jog

Szijjártó New Yorkban: a migráció nem emberi jog

kétharmad

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendezett Nelson Mandela-békecsúcson szólalt fel.

A Párbeszéd szerint a kormány hibája, hogy szopófantom kísértett Kőbányán

A baloldallal és az MSZP-vel kapcsolatban már megszokhattuk a csúsztatások, ferdítések és hazugságok áradatát a párt kommunikációjában. Azért időről időre még mindig sikerül meglepetést okozniuk. Ezúttal Burány Sándor értelmezte sajátosan a valóságot.

Levélben köszönte meg Orbán Viktor a Magyarország melletti kiállást

Levélben köszönte meg Orbán Viktor a Magyarország melletti kiállást

kétharmad

A magyar kormányfő azon képviselőknek küldött levelet, akik leszavazták a Soros-Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben.

Olaszország is szigorítja a menekültügyi rendszerét

Olaszország is szigorítja a menekültügyi rendszerét

amerika, london, párizs

Az érkezők azonosítási idejének meghosszabbítását, a humanitárius menedékjog kérelmezésének szigorítását, valamint a bűncselekményt elkövető emberek kiutasítását is tartalmazza az olasz kormány új biztonsági és migrációs törvényerejű rendelete, amelyet Giuseppe Conte miniszterelnök és Matteo Salvini belügyminiszter mutatott be hétfőn Rómában.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei egy helyen.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére