Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Orbán: az életerő Közép-Európában nagyobb, mint Nyugaton

2018. december 7. 08:22

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége.

A miniszterelnököt először a magyar gazdaság teljesítményéről kérdezték. Orbán Viktor szerint is érdemes meglepődni a számokon, főleg ahhoz képest, hogy 2010-ben hol tartott Magyarország.

A 2010-es Magyarország legyengült, kiszolgáltatott ország képét mutatta, ehhez képest nyolc év alatt ütésálló lett a gazdaság"

– fogalmazott.

Fotó: MTI Fotóbank

Orbán Viktor szerint ennek a kulcsa az új gazdasági modell, amit szerinte azért kellett meghirdetni, mert a korábbi húsz év alatt nem vált be.

Nagy vitákat váltott ez ki, de az emberek végül mellé álltak. Ez volt a legfontosabb, hogy az emberek is a gazdaságpolitika mellé álljanak"

– mondta. A miniszterelnök szerint ehhez kellett a kétharmad, és az ország korábbi nagyon rossz állapota is. Kifejtette: a mai helyzet mögött nagyon sok munka van. Kiemelte a kulturális elemeket is, a miniszterelnök szerint nem lehet egyszerre jó egy gazdaságpolitika egy magyarnak és egy kínainak, vagy egy magyarnak és egy németnek.

Tehetségesnek ismertem meg a magyar embereket, ráadásul a magyarok mindenhol tehetségesek, az egyszerű fizikai munkahelyeken is. A külföldi befektetők mindig meglepődnek, hogy a munkásoknak milyen meglátásai vannak az adott területeiken – részletezte, majd hozzátette, hogy úgy véli, az emberek szeretnek dolgozni.

Ha van értelme, akkor a magyar emberek szorgalmasak"

– mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint ha az emberek szorgalmasak és tehetségesek maradnak, valamint a vezetők nem kényelmesednek el, akkor fent lehet tartani a gazdasági növekedést.

A magyar közgondolkozásban van egy séma, ami másokéhoz hasonlítja a teljesítményünket. Ez nem indokolatlan, jó kitekinteni, de én soha nem kerestem, hogyan zárkózhatunk fel másokhoz, engem ez nem érdekel. Mindenkinek megvan a saját élete, minden nép másképpen gondolkozik erről. A magyarok saját jogon érezzék azt, hogy jól teljesítenek, ne másokhoz mérten. Persze attól még fontos, hogy ne maradjunk le, mert verseny van, de nem a külföldiek életelvárásaihoz kell mérni magunkat – mondta Orbán Viktor, aki azt is hozzátette, hogy min kellene még javítani szerinte: a szakképzéseken és a kis- és középvállalkozások helyzetén.

Az ápolónők bérének emeléséről azt mondta, hogy a szakemberek a legfontosabb problémaként ezt emelték ki az egészségügy területéről. A négy évre előre megígért béremelést szerinte tartani tudja majd a kormány a gazdasági helyzet alapján.

A nemzeti konzultációról szólva Orbán Viktor elmondta:

nagyon nehéz az emberek véleményét kikérni minden ügyben, de vannak olyanok, amiben érdemes egyetértési pontokat létrehozni. A magyar ember okos, van véleménye mindenről, és ez a sok vélemény széthúz. De ha van néhány fix pont, az egységessé teszi a társadalmat."

Fixnek nevezte a családpolitika mellett például a határvédelmet is. A miniszterelnök kijelentette, örül, hogy százezrek töltik ki a nemzeti konzultációt. Szavai szerint volt olyan tervezet is, amit a nemzeti konzultáció miatt vetettek el.

A külföldi csatákban még hasznosabb a nemzeti konzultáció, a migrációval kapcsolatos konzultációt töltötték ki a legtöbben, jól látszik, hogy a magyarok életösztöne jó. A választási eredmény számít a legtöbbet, de utána a konzultáció jön"

– emelte ki.

Orbán Viktor szerint nem garantálható, hogy sikerül megállítani a népességfogyást, de ha a fiatalok látják, hogy a gyerekneveléstől nem szegényebbek, hanem gazdagabbak lesznek, akkor bele fognak vágni, és el fogják hinni, hogy ennél nincs szebb életforma – főleg, ha látják, hogy a kormány is mögöttük áll.

Az európai politikával kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: semmilyen demokrácia sem tökéletes. A magyar sem, de a brüsszeli még messzebb van ettől.

Viccesnek nevezte azt, amikor egy ügyben újra és újra szavaznak az EP-ben addig, ameddig a bürokratáknak megfelelő eredmény nem születik.

Próbálnék én ilyeneket csinálni a magyar parlamentben, nemcsak az ellenzék, hanem a saját frakcióm is felháborodna"

– tette hozzá.

A kormányfő szerint látszik a ciklusvégi fáradtság a brüsszeli politikusokon, ezért vérfrissítésre van szükség.

Arra, hogy Brüsszelben lényegében megtiltották, hogy a kormány reagáljon Verhofstadt vádjaira, Orbán Viktor elmondta, hogy jól látható a nyugati és a közép-kelet-európai országok demokráciái közt a különbség. Nyugaton jól mentek a dolgok a világháború után, szabadságban, békében és jólétben éltek az emberek. Az elit is ahhoz volt szokva, hogy néha esetleg megcsipkedik, de nem kellett olyanokat hallaniuk, amilyeneket a magyar politikusoknak kell.

Az érzelemgazdag, lendületes megnyilvánulások Nyugaton nem voltak jellemzőek, míg itt életben kell maradni. Itt az ember nem királykodhat, utcai harcosként azért is meg kell harcolni, hogy jót tehessen az ember. A mi demokráciánk egy harcosabb demokrácia, mint a nyugati"

– mondta a miniszterelnök, aki szerint Guy Verhofstadt és Judith Sargentini is ezért hiszik, hogy megtámadhatják Magyarországot.

Mi viszont védekezünk és visszatámadunk. Aki megtámad minket, aki belénk harap, annak erős fogsorral kell bírnia. Ha mi a támadásokra válaszolunk, arra a belgák úgy reagálnak, hogy ezt nem lehet. Az életerő Közép-Európában nagyobb, mint Nyugaton"

– zárta az interjút Orbán Viktor.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Németország még több migránst toloncolhat ki az uniós tagországokba

Németország még több migránst toloncolhat ki az uniós tagországokba

amerika, london, párizs

Az Európai Bíróság kimondta, hogy Németországnak joga van kitoloncolni azokat a migránsokat, akiket egy szegényebb uniós tagországba szállítanának vissza. Mindez idáig vita tárgyát képezte, ezért számos kitoloncolás meghiúsult. Ennek azonban vége, az illegális bevándorlóknak vissza kell menniük oda, ahol elsőként léptek az Európai Unió területére.

Bolsonaro-Trump találkozó: hosszú idő után először érkezik Amerika-barát brazil elnök Washingtonba

Bolsonaro-Trump találkozó: hosszú idő után először érkezik Amerika-barát brazil elnök Washingtonba

amerika, london, párizs

Washingtonban találkozott egymással Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro, újévkor beiktatott brazil elnök.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez a nap is gyorsan eltelt, nézzük a legfontosabb híreket!

Az oltáselleneseknek is jár a szólásszabadság!

Az oltáselleneseknek is jár a szólásszabadság!

censored

Veszélyeztetik a gyerekeink életét, de attól még megilleti őket a szabad szólás joga.

Merkel belátta, a migránsokat a hazájukban kellett volna támogatni

Merkel belátta, a migránsokat a hazájukban kellett volna támogatni

amerika, london, párizs

A hazájukhoz minél közelebb, helyben kell segíteni a menekülteknek, ez a 2015-ös menekülthullám tanulsága - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

Bemutatjuk a bevándorláspárti politikusokat

Bemutatjuk a bevándorláspárti politikusokat

kétharmad

Közeleg a május, ideje közelebbről megismerni a bevándorláspártiakat.

Konok Péter, az építőtábor réme

Konok Péter, az építőtábor réme

piszkostizenkettő

Van abban valami egészen szürreális, ahogyan a nemzeti ünnep előtt összecsipegette kis gondolatait arról, hogy miért nincs Magyarország.

Sargentini etikai tisztogatást szeretne az Európai Néppártban

Sargentini etikai tisztogatást szeretne az Európai Néppártban

kétharmad

Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt (EPP) foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához - jelentette ki Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Brüsszelben újságíróknak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére