Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
közeleg a tél
 
 
 
 

Orbán: a jövőt magyar nyelven írják

2017. szeptember 30. 15:58

A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvényén, ahol a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori szolgálatot fogalmazott meg elvárásként a teológus ifjúság számára.

A kormányfő beszédében úgy fogalmazott: a jövőt magyar nyelven írják.

Nemzeti missziós parancs megkeresni és megtartani a magyar közösségeket, "a mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek" – emelte ki.

A miniszterelnök – feltévén a kérdést, hogy van-e bennünk még annyi erő, amit a következő 500 év megkövetel – kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek megtartottak, amikor Mohács után három részre szakadt az ország, majd "száz éve öt részre szabdaltak bennünket", megtartottak a kommunista diktatúra idején, és az elmúlt évtizedekben is. 

"Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is" – hangoztatta Orbán Viktor.

A miniszterelnök megjegyezte: 500 éve a reformáció volt a válasz az utat tévesztett Európa számára. Feltette a kérdést: van-e "református gyógymódja" Európa mostani kulturális elernyedésének, gazdasági térvesztésének, és demográfiai zsugorodásának, az idegen kultúrákkal szembeni önfeladásnak?
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Úgy vélte, öt évszázada a reformáció jelölte ki a magyaroknak is a megmaradás ösvényét, megteremtette a magyar nyelvű irodalmat, és "felépítette a nemzeti ellenállás végvárrendszerét: a protestáns iskolákat". Megállapította: az egyházak mai üzenetei Európa, a nyugati világ és Magyarország számára: "maradjatok azoknak, akiknek a Jóisten megteremtett benneteket! Maradjatok meg nemzetbéli, nembéli, és hitbéli mivoltotokban! Tartsátok meg a rendet, és a rend megtart benneteket! Tartsátok meg a templomot, az iskolát, tartsátok meg magatokat a kereszténységben, és a kereszténység is megtart benneteket". Arra emlékeztetett, hogy 1989-ben is egy temesvári református parókiáról indult útjára a szabadság Romániában. 

Kijelentette: mindez biztatást és feladatot ró a maiakra. "Feladatot, hogy őrizzük és folytassuk az egyedülálló szellemi és kulturális hagyományt, amelyet itt Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre. Ezt a szellemi és földrajzi tájat be kell laknunk, ahogy a mi dolgunk az is, hogy otthont teremtsünk benne a magyarok következő nemzedékeinek" – fogalmazott. 

Megjegyezte: a magyarok határokkal elválasztva és szétszórva is egy közös test tagjai.

Olyan egységes magyar nemzetet építünk, amelynek közösek a céljai, közösek a feladatai, és már közösek a döntései is"

– hangoztatta. 

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Közös érdeknek tartotta, hogy olyan legyen a jövő, amelyben a román nemzet és a magyar nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben a magyarok jogait is elismerik. "Közös érdekünk egy olyan jövő, ahol egy iskola bezárása csak rendszerhiba, valamiféle baleset lehet, de nem az élet rendje" – emelte ki. Úgy folytatta: "közös érdekünk egy olyan jövő, ahol nem fordulhat elő, hogy bármely magyar vagy román közösséget megfosztanak attól, hogy a saját nyelvén tanulhasson. Olyan jövő, amelyben a felívelő Magyarország összekapcsolódik a feltörekvő Romániával. Egy olyan jövő, amelyben a visegrádi országok, amelyek az európai gazdaság motorjai, összekapcsolódnak Romániával" – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a teológus ifjúsághoz szólva kijelentette: a fogyatkozás és a beszorítottság évei után "a növekedés, a gyarapodás a térnyerés, a felemelt fej, és a nemzeti büszkeség korszaka következik" nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében, és a protestáns gyülekezetek ebben a munkában a magyar nemzet előretolt helyőrségei.

Az önök feladata lesz, hogy szolgálati helyükön összegyűjtsék családjaikat és elmondják nekik, hogy a jövőt magyar nyelven írják"

– fogalmazott. 

Azt is hozzátette, hogy olyan korszak következik, amikor a felívelés és a kiteljesedés korlátai nem kívül, hanem belül vannak.

Arra és addig jutunk, amíg a bátorságunk, elszántságunk tehetségünk és a becsületünk elegendő" – fogalmazott.

Arra kérte a teológus hallgatókat: legyenek büszkék arra, hogy protestáns lelkészekként indíthatják el a magyarság következő ötszáz évét. 

A miniszterelnök beszédét a protestáns teológia udvarain kivetítőkön nézhették az ünnepi rendezvény résztvevői. 

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

közeleg a tél
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Tillerson: véget ért az Iszlám Állam elleni harc, az iráni csapatoknak el kell hagyniuk Irakot

Tillerson: véget ért az Iszlám Állam elleni harc, az iráni csapatoknak el kell hagyniuk Irakot

amerika, london, párizs

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint az iráni, illetve Irán támogatását élvező milíciáknak most már el kell hagyniuk Irakot, mert az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelem a végéhez közeledik.

Így tüntettek az AfD ellen a hivatásos rettegők

Így tüntettek az AfD ellen a hivatásos rettegők

amerika, london, párizs

Nem csitul a hiszti: a demokratikus német választásokon a bevándorlásellenes AfD meglepően jól teljesített, emiatt pedig több ezer ember vonult ki vasárnap Reichstaghoz, hogy felháborodásának adjon hangot.

A transzgender ideológia átvette az uralmat Nagy-Britannia felett

A britek egyre jobban rá vannak feszülve a transzgender ideológiára. Ezzel leginkább az a baj, hogy sokszor szembe megy a józan ésszel. Jobb, ha tudod, hogy nincsenek terhes nők. Terhes EMBEREK vannak.

Spanyolország külügyminisztere tagadta a katalóniai rendőri túlkapásokat

Spanyolország külügyminisztere tagadta a katalóniai rendőri túlkapásokat

amerika, london, párizs

Teljesen elfogadhatónak tartotta a népszavazáson mutatott rendőri túlkapásokat, az azokról készült felvételeket pedig "hamisítványoknak" bélyegezte Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter.

"A szabadságvágy a magyarság erkölcsi többségét mindig egybekovácsolja"

"A szabadságvágy a magyarság erkölcsi többségét mindig egybekovácsolja"

közeleg a tél

Az Országgyűlés elnöke, Kövér László vasárnap Martonvásáron, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen mondott beszédet. Mint mondta, 1956 bebizonyította, hogy az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani.

A cseh köztársasági elnök Babist kérte fel kormányalakításra

A cseh köztársasági elnök Babist kérte fel kormányalakításra

amerika, london, párizs

Milos Zeman cseh államfő vasárnap közölte, hogy az új kormány megalakításával Andrej Babist, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökét fogja megbízni.

Muszlim propagandafilm elkészítését finanszírozta a brit rendőrség

Muszlim propagandafilm elkészítését finanszírozta a brit rendőrség

amerika, london, párizs

A videó elején Nagy-Britannia füves lankáit láthatjuk arab zene kíséretében. Miközben a brit rendőrség országszerte forráshiánnyal küzd, erre az alkotásra futott a pénzükből.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére