Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nyíltan kiállt az MSZP Czeglédy mellett

Bertha László

2017.06.15. 14:28

A Botka Lászlónak és Gyurcsány Ferencnek is jogi képviseletet nyújtó Czeglédy Csabát az MSZP elnöke és szombathelyi párttársai is mosdatják. A politikust a napokban vették õrizetbe, a gyanú szerint több mint 3 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést a bûnszervezetükkel.

Hiába a súlyos bűncselekmény alapos gyanúja, a szocialisták Czeglédy őrizetbe vétele ellenére is kiállnak mellette, az ügyészség munkáját pedig megkérdőjelezik, diktatúrát emlegetnek.

A szocialista Czeglédy Csaba a Csongrád Megyei Főügyészség gyanúja alapján társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. A bűncselekmények következtében az állami költségvetést több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrány érte. Emiatt kezdeményezték is a politikus előzetes letartóztatását.

Ez azonban nem okoz problémát Molnár Gyula pártelnök és a szombathelyi szervezetük számára.

Az MSZP elnöke szerda este az ATV műsorában többek között arról beszélt, hogy a Czeglédy-ügyből is látszik, hogy „amikor baj van és közelednek a választások, akkor a Fidesz szokás szerint megpróbál ügyeket kreálni”.

A Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Nyugat.hu nevezetű baloldali hírportál természetesen el is kezdett aggódni a nem éppen makulátlan múltú (és jelenű…) politikus-ügyvéd miatt, akinek az egyik legnagyobb érdemének tartják, hogy az elmúlt időszakban ő vitte az MSZP összes sajtóperét, és szám szerint 12-t nyert meg Botka Lászlónak, a párt miniszterelnök-jelöltjének. Az ember már nehezen képes röhögés nélkül megnyitni a portált, amikor ilyen cím fogadja a nyitóoldalon:

Amikor Czeglédyt bezárták, csendben maradtam, mert gyáva voltam”

A szombathelyi MSZP is hasonló sivalkodásba kezdett képviselőtársuk miatt, akit korábban adócsalás miatt egyszer már jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

A szocialisták szombathelyi frakciója szerint megindult a kampány, ez pedig egy koncepciós ügy, a cél pedig nem más, mint hogy Hende Csaba kampányát „mentesítsék attól a baloldali kampányszakembertől, aki korábban sikerre vitte a baloldalt” – utalt Czeglédyre az egyik MSZP-s képviselő, Ipkovich György (ő is ügyvédként praktizál).

A közgyűlésen meghívott vendégként részt vevő Hende Csaba visszautasította a feltételezést, hogy a Czeglédy Csaba ügyében eljáró hatóságok bármiféle koncepciót, politikai megrendelést követnének. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták eddig három alkalommal veszítették el a választást, miközben Czeglédy Csaba volt a kampányfőnök, ezért megfogalmazása szerint neki továbbra sincs félnivalója, bízik a szombathelyi választókban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére