Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Növekszik a nyomás Ukrajnán az oktatási törvény miatt

Pörge Béla

2017.12.09. 13:28

A Velencei Bizottság hétfõn foglal majd állást, de az elõzetes jelentés alapján Magyarország javára dönt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatót.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az Európai Unió külügyi főképviselőjének állásfoglalását, valamint a Velencei Bizottság előzetes jelentését követően végérvényesen kiderült, hogy ebben a kérdésben nemcsak magyar, hanem európai ügyről van szó — írja az MTI.

Emlékeztetett, a magyar álláspont három legfontosabb pontjáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb pénteken, Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió és Ukrajna társulási tanácsát. A tárcavezető itt ismét kiemelte, hogy szerzett kisebbségi jogokat nem lehet elvenni, emellett Ukrajnának érdemi tárgyalásokat kellene kezdeni a magyar kisebbséggel, továbbá maradéktalanul végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait, állásfoglalását – fejtette ki a külügyi helyettes államtitkár.

Menczer Tamás szólt arról is, hogy a Velencei Bizottság hétfőn adja ki teljes állásfoglalását a kérdésben, de már pénteken megerősítette, hogy jogosak az Ukrajnával szemben megfogalmazott kritikák, továbbá kimondta, hogy Ukrajna saját alkotmányával és nemzetközi kötelezettségvállalásaival is szembemegy.

Sőt, a bizottság azt is kimondta, hogy az ukrán nyelvtörvény kifogásolt részét, a hetedik cikkelyt módosítani kell"

— tette hozzá.

A helyettes államtitkár közölte, Ukrajnának természetesen joga van – a kisebbségek anyanyelvi oktatását nem csonkítva – átszervezni, megreformálni az ukrán nyelvoktatást, a kárpátaljai magyar pedagógusok az elmúlt években sokszor tettek is le megoldási javaslatokat erre, amiket azonban mindig lesöpörtek.

Ukrajna pénteken sajátosan értelmezte a Velencei Bizottság előzetes jelentését, Magyarország ugyanakkor nem kíván belemenni ebbe az értelmezési versenybe és azt szeretné, ha Ukrajna eleget tenne a jogos elvárásoknak. Egyértelműen Ukrajna van döntési helyzetben, nem Magyarország"

— mondta Menczer Tamás, hozzátéve, a helyzetet Ukrajna idézte elő, és ő is tudja megoldani.

Kiemelte, a magyar kormány mindaddig harcol a kárpátaljai magyarok anyanyelven történő oktatásáért, amíg ők azt nem mondják, hogy a helyzet számukra megnyugtatóan rendeződött.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére