Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#focivébé
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
kétharmad
 
 
 
 

Netanjahu: Magyarország nemcsak Izrael, hanem az igazság mellé is áll

2017. július 18. 13:56

Izrael és Magyarország a múlttal tisztában van, de a jövőbe tekint, és az ilyen országoké a jövő - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden az Országházban, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt.

Az izraeli kormányfő magyar kollégájával közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte: a találkozón megvitatták azokat az aggályokat, amelyeket a helyi zsidó közösség felvetett, és nagyon fontosnak nevezte azokat a szavakat, amelyeket Orbán Viktor most ezzel kapcsolatban mondott.

Benjámin Netanjahu üdvözölte azt is, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, és ezzel "nemcsak Izrael, hanem az igazság mellé is áll". Emellett Magyarország élharcosa azon államok közösségének, amelyek fellépnek az újfajta antiszemitizmus, a modern zsidó állam "delegitimációja" ellen – vélekedett.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Közölte: szerdán magyar-izraeli üzleti fórumot tartanak, és a mostani látogatás valódi lendületet adhat a gazdasági kapcsolatoknak. Óriási jövő vár mindkét országra, de a modern technológia önmagában nem elég, az csak előfeltétele a növekedésnek, piaci reformokra is szükség van – magyarázta.

Netanjahu: Magyarország élharcos az antiszemitizmus elleni küzdelemben

Az izraeli miniszterelnök kitért arra: a kulturális kapcsolatokat is szorosabbra kell fűzni a két ország között. Azt mondta, már most is sokan érkeznek Izraelből Magyarországra, egyúttal biztatta a magyarokat, hogy látogassák meg az országát.

Benjámin Netanjahu megköszönte, hogy szerdán a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek csúcstalálkozójára is meghívták, és úgy látja, sok közös témát vitathatnak majd meg a tanácskozáson.     Netanjahu arról is beszélt, hogy Magyarország sok szempontból volt a modern cionizmus bölcsője – amelynek köszönhetően létrejött a modern izraeli állam –, hiszen itt született Herzl Tivadar, aki a zsidó állam születését álmodta meg, mert látta azt a sok kihívást, amelyet az antiszemitizmus jelent, és ezért azt gondolta, hogy egy saját állam lehet a legjobb megoldás a zsidóknak.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nem vállalják be a szervezők a svéd fesztivált, mert annyi szexuális zaklatás történt rajta

Nem vállalják be a szervezők a svéd fesztivált, mert annyi szexuális zaklatás történt rajta

amerika, london, párizs

A Bravalla nevű rendezvény Svédország legnagyobb zenei fesztiválja, amit eddig minden évben megtartottak. Ám az erőszakoskodó migránsoknak köszönhetően megszakad a hagyomány.

Elítélt, bűnöző migránsok is menedékjogot kaphattak Németországban

Elítélt, bűnöző migránsok is menedékjogot kaphattak Németországban

amerika, london, párizs

A Szövetségi Menekültügyi és Bevándorlási Hivatal (BAMF) belső levelezéséből elég érdekes dolgok derültek ki...

Trump kisfiát össze kellene zárni egy pedofillal - véli egy liberális színész

A világban eluralkodó liberális kettős mércét mi sem igazolja jobban, mint Peter Fonda esete, aki egy kisgyerek megerőszakolására tett egyértelmű utalása után is vígan éli gondtalan hollywoodi életét - bármiféle retorzió nélkül. Míg a konzervatív és Trump-támogató Roseanne Barr csak egyszer tett megjegyzést Soros befolyására, másnapra már derékba is tört a karrierje.

Segítsünk a mainstream médiának igazat mondani Trump "családszétszakítós" ügyéről!

Segítsünk a mainstream médiának igazat mondani Trump "családszétszakítós" ügyéről!

amerika, london, párizs

Az elmúlt napokban a hazai és világsajtó nagy része azzal korbácsolta az indulatokat, hogy Trump bevándorláspolitikája az illegális bevándorlók családjainak a szétszakításához vezet. De mi is az igazság ebben a történetben?

Gulyás: Az elsődleges cél az ország védelme

Magyarország biztonságát garantálni kell, és a Stop Soros törvénycsomag és a hetedik alaptörvény-módosítás ehhez nagymértékben hozzájárul - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Migránsszállásként szolgál egy luxushotel Ausztriában

Migránsszállásként szolgál egy luxushotel Ausztriában

amerika, london, párizs

A migránsválság kezdetekor, 2015-ben vált az illegális bevándorlók lakhelyévé a korábban luxushotelként szolgáló épület.

Egyre nagyobb a baj, egyre hazugabb a magyarázat

Egyre nagyobb a baj, egyre hazugabb a magyarázat

piszkostizenkettő

Itt a világ szégyene: a muszlim terroristák miatt körbe kell keríteni az Eiffel-tornyot. Az okok helyett inkább a üvegfal szépségéről beszélnek.

A Benetton a tengerből kimentett migránsokkal kampányol

A Benetton a tengerből kimentett migránsokkal kampányol

amerika, london, párizs

A Benetton nevű divatcég többeknél kiverte a biztosítékot, miután az SOS Méditerranée nevű civil szervezet által a Földközi-tengerből kimentett migránsok képeit használta fel a kampányában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére