Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Népszavazást tarthatnak Franciaországban

2019. február 3. 16:20

PÁRIZS, 16:20

Népszavazást tervez Emmanuel Macron francia államfő a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több mint két hónapja tiltakozó sárgamellényesek követeléseiről – értesült a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap. A referendumot a májusi európai parlamenti választásokkal együtt tartanák.

A lap a köztársasági elnök környezetére hivatkozva azt írta, hogy Macron a népszavazást tartja az egyetlen megoldásnak a sárgamellényes mozgalom okozta válság megoldására. 

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők 2018. november 17-én vonultak először utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén jogosnak nevezve a társadalmi elégedetlenséget, több olyan intézkedést is bejelentett mintegy 10 milliárd eurós összegben, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Szombaton mintegy 60 ezren tiltakoztak országszerte a rendőri erőszak, elsősorban a gumilövedékek rendszeres használata ellen a tüntetéseken.

Fotó: AFP

A JDD úgy tudja, hogy a választások lebonyolításáért felelős belügyminisztériumban a múlt héten felvették a kapcsolatot a nyomdákkal annak érdekében, hogy a május 26-ra tervezett EP-választásokkal egyidőben a népszavazást is meg lehessen tartani "amennyiben az államfő is megerősíti a menetrendet". A végső döntést Emmanuel Macron egy héten belül hozza meg – írta a lap. 

A népszavazásra bocsátandó kérdéseket azonban még nem határozta meg az elnöki hivatal. A szavazás valószínűleg az intézményi reformokról, a képviselők számának csökkentéséről, a mandátumhalmozás megszüntetéséről, a kötelező szavazásról és a részvételi demokráciáról szólhat majd. A vagyonadó kérdését azonban Macron nem kívánja a lap szerint népszavazásra bocsátani. 

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Vereséggel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőket

Vereséggel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőket

hajrá, magyarok!

Szlovákia 2-0-ra legyőzte Magyarországot a 2020-as Eb selejtezősorozatában.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Erről szólt a mai nap!

Orbán Viktor stratégiai csatát nyert a bevándorláspárti erőkkel szemben

Orbán Viktor stratégiai csatát nyert a bevándorláspárti erőkkel szemben

piszkostizenkettő

Hiába próbáltak meg mindent a bevándorláspárti globalista erők a nemzetállamok szuverenitásának védelmét és a kötelező migránsbetelepítés elutasítását képviselő Magyarország szankcionálására. A Fideszt és Orbán Viktort lejáratni akaró európai elit egyetlen politikai célja sem valósult meg. Magyarország viszont méltósággal, önálló európai tényezőként jött ki a vitából.

Timmermans Juncker védelmére kelt, Sargentini őrjöngött egy nagyot

Timmermans Juncker védelmére kelt, Sargentini őrjöngött egy nagyot

kinyílott a pitypang

Az Európai Bizottság első alelnöke megvédte Jean-Claude Junckert. Judith Sargentini szerint felháborító, hogy még mindig nem történt előrelépés a hetes cikkely szerinti eljárásban. Erről szólt a legújabb Soros-szeánsz Brüsszelben.

Az év meccse, a személyes "román-magyarom" jön ma este

Az év meccse, a személyes "román-magyarom" jön ma este

hajrá, magyarok!

Marco Rossi szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy élete meccsére készül. Ezzel nincs egyedül!

Nincsen jobb- vagy baloldali klímaváltozás

Nincsen jobb- vagy baloldali klímaváltozás

ökojobb

Felelős gondolkodásra van szükség a Föld megmentése érdekében.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére